1990. július 11.
Elhunyt elődöm, Kiss András. Özvegye is, lánya is arra kértek, hogy én búcsúztassam a sírnál.
A személyzeti osztályt „oktattam”, nehezen értenek meg bizonyos új igényeket.
1990. július 12.
A titkárnőktől, telefonközpontosoktól, a többi munkatárstól búcsúztunk ma délben, egy kis konyak, kávé és sütemény fogyasztása közben. Nem hitték, hogy Kolozsváry Zoli meg én holnaptól nem tekintjük magunkat alelnöknek, és nem is járunk be ebbe az épületbe hivatalosan, amely közel négy hónapig volt az egyik munkahelyünk. De mi biztosak vagyunk ebben!
Este kétnyelvű búcsúbeszédet írtam a holnapi temetésre.
1990. július 13.
Nehéz délelőtt után mentem a nagy melegben a temetésre. Meglepődtem, hogy kevesen kísérték el Kiss Andrást utolsó útjára, egyedüli szónokként olvastam a búcsúbeszédet, a halotti torra a család az Intim vendéglőben kerített sort. Kínos volt látnom, hogy az özvegy és az elhunyt lánya között milyen feszült a viszony. Az viszont megnyugtató volt, (ha őszinte?!) hogy az özvegy azt állította: az elhunyt nem haragudott rám, amiért a választáson legyőztem és megfosztottam elnöki funkciójától, amelyben 1985 óta volt.
A Vatra ma gyűlést tartott tiltakozásul a „magyar iskolarendszer” ellen! Cáfolta a Népújságban megjelent adatokat, de más adatokkal nem szolgált, nyilvánvaló okokból.
1990. július 15.
Gorbacsov–Kohl találkozó Moszkvában. Úgy tűnik, hogy a Szovjetunió eladó, de vajon megveszi-e a Nyugat? És milyen áron?
Az országban több helyen tiltakoztak a NEIT megyei és helyi szervezeteinek megszüntetése miatt. Nem értem, egyesek hogy nem látják be, hogy lassan két hónapja voltak a választások, és ki kell alakítani az új közigazgatást az első, állítólag két év múlva megszervezendő, helyhatósági választásokig. Az más kérdés, hogy többen az ellen tiltakoznak, ahogyan kinevezik az új megyei szerkezeteket. Csakhogy itt nem valami elvi ellentét van, hanem az a panasz, hogy azok, akik eddig a NEIT-ben „dolgoztak ” (én aztán tudom, milyen körülmények között…), kiestek az új hatalomból, a helyi kiskirályok közül. Mert nem kétséges, hogy a megyei vezetők (Primar al judetului és társaik) mind hatalompártiak lesznek, vagyis a Front soraiból kerülnek kinevezésre.
Kiolvastam Sugár András könyvét Mihály román királyról, érdekes volt áttekinteni pályáját és elgondolkozni azon, hogy esetleg még egy királyság visszaállítása is kedvezőbb lenne az ország számára, mint a jelenleg regnáló csapat.
1990. július 16.
Délelőtt a vásárhelyi rádió román adásában válaszolgattam közérdekű kérdésekre, a Mindbanc nevű ( a Mica Industrieból rövidítve) szövetkezeti bank létrehozásáról tárgyaltam volt főnökömmel, Moldovan Sandával és a főkönyvelőmmel, Orosz Antallal, aki sajnos kapatos volt, nagyon zavart. Később András Árpádot hallgattam Maroskeresztúrról, Pop Alexandrut Szászrégenből, mindketten szövetkezeti problémáikkal kerestek meg.
A nagypolitikában hír, hogy Gorbacsov beleegyezett az egységes Németország NATO-tagságába, Ukrajna pedig külön akar válni a Szovjetuniótól. Folytatódnak a szökések az albánoknál és Kubában.
1990. július 17.
Alattomos hangnemben kitámadott a Cuvintul liber (még július 14-i számában, de akkor nem írtam róla), azt állítva, hogy a decemberi események elött korlátlan hatalmam (putere discretionara, azt hiszem, ezt jelenti) volt a szövetkezetek fölött és a régi pártszerveknél! Bizonyára azért támadnak, mert azt hiszik, magam is a helyi politikai hatalom vezetői csúcsaira pályázom. Ha tudnák, hogy mekkorát tévednek! Éppen ezért Verával is megbeszéltem, nem foglalkozom sem replikával, sem cáfolattal.
Este csak Lórival kettesben voltunk szaunázni. Meglepetéssel hallottam, hogy mégis lehet: maradnak itthon. Nagyon örvendenék neki.
1990. július 18.
Közel négy hónapos távollét után hazaérkezett Sütő András! Isten hozta!
Tegnap levelet kaptunk Kulcsáréktól, biztatnak, de mi nagyon idegesek vagyunk, mert nincs hivatalos értesítés a Kati felvételi eredményéről.
1990. július 19.
A délelőttöt elvesztegettem egy szövetkezeti külkereskedelmi (ICECOOP) igazgatóval, bizonyos Mihai Popescuval. Legfennebb annyi hasznom lehet belőle, hogy valamelyik szövetkezet számára export-szerződést tud ajánlani, de nem volt bizalomgerjesztő, nem is tudom, miért.
Zavaros a világpolitikai helyzet. Miután napokkal előbb Gorbi elfogadta az egységes Németország leendő NATO-tagságát, most egy 4 plusz 2-es bizottság a lengyel-német határ véglegesítésén dolgozik, állítólag bíztató jelekkel. Nocsak, talán visszakerül Németországhoz Lengyelország nyugati része? Ezt kizártnak tartom.
Tovább zajlanak a nagy Szovjetunió kis nemzetiségei közötti öldöklések. Mintha a pokol szabadult volna el a hatalmas ország egy-egy területén! De itthon is igyekszik a Vatra fenntartani a nemzetiségi, magyarellenes feszültséget.
Ma Vrancea térségében 3,8 fokos erősségű földrengést észleletek. Gyakori bukaresti útjaim miatt nem örvendek ezeknek a híreknek, mert ott ilyen szempontból is veszélyben érzem magam. (Meg amúgy sem szeretek Bukarestbe menni.)
1990. július 20.
Délelőtt a minorita szerzeteseknél jártam és tárgyaltam egy épületük esetleges megvásárlásáról a szövetkezetek számára. Nem lesz könnyű ügylet!
Gyárfás Pistáék megkapták az útlevelüket a kitelepedés következő lépcsőfokaként. Erről beszélgettünk egykori „törzshelyünkön”, a Színház-téri cukrászdában. Egyetértettem vele, hogy menekülni kell innen, de mintha ez ránk nem is vonatkozna, semmit nem kezedeményezek ebben az irányban.
Este néhai gróf Bethlen Béla: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam című könyvét olvastam, figyelemre méltó, mennyi mindenről nincs még semmi tudásom. Meggyőződésem az is, hogy a románság soha nem fog bennünket elfogadni, mert így, ilyen magyar-ellenes szellemben nevelték és sajnos, nevelik továbbra is. Keserű megállapítás, de így érzem.
1990. július 21.
Az RMDSZ kétnapos, Csíkszeredában megtartott gyűlésén megállapodás született arról, hogy kidolgoznak és közreadnak egy állásfoglalást az egykor önkényesen megszüntetett kolozsvári Bolyai János Tudomány Egyetem visszaállításáról, ennek követeléséről. Határoztak arról is, hogy miután az időpontról Tőkés Lászlóval egyeztetnek, összehívják az RMDSZ Kongressszusát. Szóba került egy állásfoglalás kidolgozása a kivándorlás kérdéskörében is.
Szurkos Gézát köszöntöttem 47. születésnapján, majd összeülünk valamikor rendesen kidumálni magunkat hagyományos teniszpartneremmel és gyerekkori jó barátommal.
1990. július 22.
Édesanya ma nálunk ebédelt, de szokása szerint sietett haza. Nyugtalan, nem találja a helyét, nem figyel a beszélgetésre.
A vasárnap délutáni sétát követően este a Csíksomlyói kápolna és templom-együttes történelmi összefoglalóját olvastam, tanulságos.
A román TV nagyon sommásan számolt be a bukaresti nagy diáktüntetésről, amelyet Marian Munteanu és Nica Leon diákvezérek és társaik szabadonbocsátásáért szerveztek. A tüntetők követelték Iliescu azonnali lemondását is.
1990. július 23.
Utálom, de mennem kell a fővárosba, persze szövetkezeti gondjainkkal. Közben telefonáltak a városi NEIT-től, nem is tudom, pontosan kicsoda és kinek a megbízásából, hogy miféle dolog, hogy nem járunk be dolgozni a megyéhez? Mi az, hogy megszűntünk? Kaptunk erről valamilyen hivatalos papírt? Vigyázzak, mert botrány lesz! Hát, majd vigyázok, de legyen inkább botrány, nekem semmi keresnivalóm nincs ott és amellett itt, a szövetkezeteknél annál több dolgom van, hogy most már napok óta csak ezekkel foglalkozom. Így is késésben vagyok éppen azért, mert közel négy hónapot a „közérdeket” szolgáltam, míg más hozzám hasonló megyei szövetkezeti elnökök építgették a maguk tervei szerint a jövőt. Nem, nekem elegem van a politikából!
1990. július 24.
Azt hiszem, most jól oldottam meg néhány dolgot az UCECOM-nál, több igazgatóval tárgyalhattam, látom, a nyári szabadságolások ellenére igyekeznek a helyükön maradni, bizonyára a székeiket féltik. Jártam persze Dinga elnöknél is, biztatott, hogy nyugodtan vágjak bele az elképzeléseim megvalósításába, csak a szövetkezeti demokrácia szellemében.
Igen rossz hazautam volt a repülővel, a hányás határán voltam, ilyen nagyon régen nem fordult elő velem. Biztosan a Kati miatti idegességem, a fáradtságom is hozzájárult ehhez, hiszen a tegnap éjszaka vonattal utaztam, így igencsak hosszúra sikeredett ez a nap.
Este, lefekvés előtt, a híreket is elnézve azon morfondíroztam, hogy ebben az országban nagyon nehezen fog megváltozni a munkához való hozzáállás, ha a kormány továbbra is csendesen asszisztál ahhoz, hogy csencseléssel, szélhámossággal nagyon sokan nagyon hamar meggazdagodnak. Bár nem tudom, hogyan lehetne ennek elejét venni, hiszen a határok kinyíltak elég szélesen és főleg Törökországból csak úgy özönlik be az olcsó, pocsék minőségű áru, amit a „turistáink” hoznak be és értékesítenek a „jónépnek”, amely viszi, mint a cukrot.
1990. július 25.
Ez bizony lesújtó, még ha a rossz érzések eddig is kerülgettek: Katinak nem sikerült az egyetemi felvételije! Nagyon rossz születésnapi „ajándék” Verának! De én is nagyon le vagyok törve, annál is kínosabb a dolog, mert a határt egy ponttal a Kati teljesítménye fölött, 99 pontnál vonták meg!
Közben a munkában is nehezen állanak össze a dolgok, az Igiena szövetkezetbeli viták, elvtelen csapkodások fárasztóan hosszúnak tűntek ma.
1990. július 26.
Nehéz megemészteni a csalódást, de Katit nem szabad bántanom, pedig én annak idején is keveselltem a tanulását. De mit érne ezt most felhánytorgatni, inkább arra biztatom, hogy ne adja fel!
Egy olasz újságnak adott interjúban Iliescu magyarázza a magyarázhatatlant, hogy miért is akarják a diákok lemondatni őt. Számomra és gondolom, még nagyon sokak számára már már teljesen hiteltelenné vált.
A Romániai Magyar Szónak adott interjúban Sütő András kitartásra és harcra buzdítja a magyarságot jogai kivívása érdekében. Tiszteletreméltó!
