1989. február 1.
Már szinte fel sem tűnik, hogy ismét zaklattak egy külföldi diplomatát. Csupán az számít különlegességnek, hogy most éppen egy angolt. Vagyis a megszokott és megtörtént inzultusok, amelyeket többnyire magyar, de francia, amerikai, belga újságírók vagy-és diplomaták szenvedtek el. Most a brit nagykövetet akadályozták meg abban, hogy Doina Corneanak levelet adjon át. Olyannyira, hogy a levelet is elvették tőle!
1989. február 2.
Bonyodalmak Pozsgai Imre minapi kijelentése után az 1956-os forradalomról. Megszólalt Grósz Károly, Németh Miklós és-meglepetésemre – Szűrös Mátyás is: olyan értelemben, hogy nem lehet ilyen sommásan nyilatkozni az akkori eseményekről, hanem árnyaltabban!? Nocsak, harminc év sem elég távolság az átfogó értékelés nyugalmához?Nyugatnémet parlamenti küldöttség látogatta meg a Debrecen melletti menekülttábort, és elismerte, hogy Magyarországnak komoly gondot okoz a növekvő méretű bevándorlás.
1989. február 3.
Az NDK folytatja eddigi politikáját-jelentette ki Honecker főtitkár. Mintha valakinek kétsége lett volna efelől…
Nem találtak halottakat a határőrök magyar oldalon, a magyar-román határ közelében. Ideát sajnos ezt nem jelentették ki (vagy be).
A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága állást foglalt a Bécsi Utótalálkozó zárónyilatkozatával kapcsolatban, és kijelentette, hogy annak egyes cikkelyei lehetőséget kínálnak fel az egyes országok belügyeibe való beavatkozásra, tehát elismételték testületileg és szilárd egységben felsorakozva (hogyan másként?!) a főtitkár mellett: a dokumentum végrehajtását nem tekintik kötelező érvényűnek.
1989. február 5.
Jól sikerült fényképekkel együtt Öcsi levelet küldött. Jó jegyei vannak, de a legfontosabb, hogy még így is elégedetlen azokkal. Ő, aki nem rajongott eddig a tanulásért, úgy tűnik, az autószerelést valóban alaposan meg akarja ismerni.
És képeslapot kaptunk Cseljabinszkből, Kulcsár Pétertől! Szerelik a Csepelen gyártott gépeiket. Nem feledkezett meg rólunk, ennek külön örvendtünk.
1989. február 9.
Befejeződött a szovjet csapatok kimenekülése (mert másnak nem lehet minősíteni) Afganisztánból. Véget ért hát egy tíz éve tartó, számtalan áldozatot követelő, értelmetlen hadjárat.
1989. február 12.
A Vasárnapi újság ma 1956-ról, a sztálinizmusról, egy keveset Erdélyről szólt, valamint Teleki Pál néhai miniszterelnök egykori tanácsosával közvetített egy beszélgetést. Ami minket illett, nagyon „szép” bíztatást kaptunk: maradjunk, ha már nem délceg fának, legalább cserjének vagy gyomnak. Mit lehet hozzátenni ehhez?!
Interjú Grósz Károllyal: 1956 sokkal bonyolultabb történet, semhogy egyszerűen nyilatkozzon arról. Hát, hallottam éppen, mennyire köntörfalazott. Azzal viszont nagyon meglepett, hogy kijelentette: támogatni fogja a többpártrendszert, alakulgatnak is sorjában újra a történelmi politikai alakulatok jogutódai vagy új pártok is az utóbbi hónapokban.
1989. február 13.
Ami nem is olyan rég elképzelhetetlen lett volna: a magyar politikai vezetés kimondta, hogy nem hajlandó továbbra is egyoldalúan csak a KGST-vel kereskedni, az egyetlen járható út a piacgazdaság, az érzelmektől és politikai kötöttségektől mentes kereskedés. Nocsak, kíváncsian várom a reagálásokat, de azt mindenképpen büszkén veszem tudomásul, hogy ismét a magyarok kezdeményeznek.
1989. február 14.
A Maros vendéglőben rendezett baráti összejövetelen búcsúztunk el két munkatársunktól, akik külföldre telepednek. Főleg Balázs Jóska távozása érint nagyon érzékenyen. Ki tudja, lesz-e még ilyen barátom, akivel az életem közel két évtizedének egy jelentős darabja távozik a határon túlra. Még nem is érzem világosan, mennyire fogy körülöttem a levegő.
1989. február 17.
Elmozdult a holtpontról Szófiában a romániai menekültek sorsa: a Nemzetközi Vöröskereszt közreműködésével, Bécsen keresztül megy a tizenkét (volt) erdélyi a magyar óhazába (anyaországba?). Legyen szerencséjük!
Dr. Szentágothai János egy interjúban követelte a nagyhatalmak közbenjárását az erdélyi magyarok érdekében. Rámutatott, hogy az 1947-es, párizsi békeszerződésben a kedvezményezett felek (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia) kötelezettséget vállaltak arra, hogy az államhatárok szimbolikus jelentőségűvé válnak, ezt többek között Petru Groza is aláírta, ami nemzetközi jogilag máig számon kérhető és kérendő a román vezetésen.
1989. február 18.
Szerencsésen megérkeztek a „szófiai magyarok” Budapestre.
A nyugatnémet parlament testületileg kérte fel a kormányt, hogy az ENSZ illetékes bizottságánál járjon közbe az erdélyi kisebbségek helyzetének javítása, az emberi jogok biztosítása érdekében. Különös tekintettel arra, hogy Románia nem hajlandó alávetni magát az általa is aláírt Bécsi zárónyilatkozat rendelkezéseinek, ami példátlan a nemzetközi politikában.
1989. február 19.
Már nagyon itt az ideje, hogy megfogalmazzam Pozsgai Imrének szánt levelemet, de nem érzem magam eléggé összeszedettnek ehhez.
A Vasárnapi újságban ma beolvasták Márton Áron néhai erdélyi katolikus püspökünk egyik, 1946-ban írt levelének első részét. Szorongva hallgattam a látnoki szavakat, annyira tanulságos közel négy és fél évtized távlatából is.
1989. február 20.
Nagy figyelemmel követtem a többpártrendszer konkrét megjelenésének újabb bizonyítékát a Kossuth Rádió ma esti adásában. A Havas Henrik és Forró Tamás által vezetett nyilvános vitában részt vettek a KISZ, az MSZMP, a Kisgazda Párt, a Demokrata Fórum, a Fidesz, valamint a kormány képviseletében Marosán György. Frappáns válaszokat főleg a Demokrata Fórum és a Fidesz képviselőjétől hallottam a munkanélküliség szükséges voltáról.
1989. február 21.
Brüsszelben, az Európa Parlament gyűlésén, élesen elítélték Románia politikai gyakorlatát, miután előterjesztéseket hallgattak meg az itteni állapotokról. Sajnos olyanok is tanúskodtak ismét, akik tárgyi tévedéseket is elkövettek, ami nem használ a hitelességnek. Az évtizedek óta Franciaországban élő világhírű román drámaíró, Eugen Ionesco például elmondta, hogy a hetven év fölöttiekhez nem száll ki a mentő, ez az állítás egy az egyben nem igaz, ha vannak is ilyen esetek. Persze az elhangzott megbélyegzések (hihetetlen, katasztrofális, Európához méltatlan stb.) összességükben fedik a valóságot, az egységes fellépés csak meghozza az eredményt is, a rendszer bukását.
1989. február 22.
Újabb szökevény! Egy Turcu nevezetű, magasrangú tiszt a Belügyminisztériumból, Nyugat-Németországba szökött, menedékjogot kért és kapott. Magával vitte a külföldi román kémhálózat névsorát (!), és kijelentette, hogy a külföldi román kémhálózat központja a Bécsi Román Kereskedelmi Kamara… Bizonyára ezért utasították ki innen a román hatóságok Győrffy Károly magyar kereskedelmi tanácsost, mert magukból indultak ki a feltételezett kémkedés ügyében.
Letartóztattak huszonhárom román állampolgárt, sorsuk ismeretlen, az angol kormány magyarázatot kér a román államtól ebben az ügyben (is).
Rálőttek két fiatalemberre a Berlini falnál, egyikük meghalt, a másiknak sikerült az NSZK-ba jutni. Szinte mindennaposak ezek a szomorú, tragikus események.
1989. február 24.
Nyugtalanító, hogy Gorbacsov csernobili látogatása után ismét felmerült, hogy sok a környéken a végtag nélkül született szarvasmarha, rendkívül figyelmesen meg kell vizsgálni az innen származó élelmiszereket, elszaporodtak a vidéken a savas esők. Az embernek az élettől is elmegy a kedve az ilyen hírek hallatán!
Délután Lóriéknál kabarét néztünk videokazettáról. Remek volt Hofi, a zenei érzéke is kitűnő, egyszerű igazságokat mond ki, úgymond rögtönözve. Tetszett a Kabos-show, kevésbé a Sass József produkciója és a Gálvölgyi paródiái sem annyira.
1989. február 26.
Miskáéktól kaptunk egy kötegnyi Élet és irodalmat, különböző napilapokat, alig néhány hetesek. Kitűnő írások, segítenek az embernek, hogy ne fáradjon bele a napi gondokba. Mert egyébként nem könnyű sport az optimizmus.
1989. február 27.
Hogy ne kezdődjék jól a hét, megint nem volt még hideg víz sem! El nem tudom képzelni, milyen az élet azokban a városokban (Sepsiszentgyörgy, Szatmár, Zilah stb.), ahol a vízhiány mindennapos, nem úgy, mint nálunk, ahol ez ritkán történik meg?!
Végre Magyarország is támogatta, hivatalosan is, hogy (svéd javaslatra) az ENSZ vizsgálja ki a romániai helyzetet az emberjogi kérdésekben. Kíváncsian és reménykedve várom a fejleményeket.
