1990. április 1.
Egy cseppet sem vicces vasárnap. Munkával. Nehezen tudom rendszerezni a gondolataimat, ma inkább az unió jövőjével kapcsolatos elképzeléseimet próbáltam pontokba foglalni.
1990. április 2.
Szürke hétköznap, folyamatos tárgyalás, hol a tanácsnál, hol az uniónál, semmi érdemleges hacsak azt nem jegyzem meg, hogy megkezdtük itthon a tavaszi nagytakarítást, ebben most is kevés szerepet vállaltam.
1990. április 3.
Nagyon el vagyok keseredve. Visszajött a kormánybizottság, de bizonyára (ahogy N.S. Dumitru jövendölte volt) román-párti következtetést fog elfogadni! Lelkiismeret-furdalásom van, talán ha profibb módon dolgozunk, talán ha naponta valaki jegyzi az eseményeket és logikai sorrendbe állítva bizonyítja egyértelmű igazunkat, akkor másként alakulnak a következtetések. De ki te(het)tte volna ezt? Kinek volt ideje, idege a felgyorsult események sodrában? Hiszen magam is alig valamit tudok csak esténként vagy kora reggel papírra vetni, olykor egészen jelentéktelen eseményeket. Ugyanakkor az a sejtésem, hogy akkor is a román oldal felé billent volna a végső következtetés, mert megrendelésre készült a jelentés. Amelyben nincs jelentősége annak, hogy Lászlóffy Pál vagy Verestóy Attila egyet ért-e vagy sem a konklúziókkal…
Itthon is bonyodalmak Öcsi átiratkozásával a Bolyai esti tagozatára, majd ezzel is ideje foglalkoznom.
1990 április 04.
Gyűlés, majd hosszú egyeztetés Körmöczky Zolival, később Csurkuly Sándor cigány vezető (?) foglalt le az Ady negyedbeli sorstársainak problémáival. Délben Lászlóffy Pál józan, megfontolt érveit hallgattam a várható kilátásokról. Nagyon tetszett, hogy semmi elkeseredést nem tapasztalok nála, bár nem látja rózsásnak a közeljövőnket ő sem. Következetes és sok munkával járó éveket jósol.
Megtudtam, hogy Lóri is kimegy Gizikével együtt vagy két hónapra, hogy előkészítsék esetleges kitelepedésüket! Sokáig forgattuk együtt a ki megy-ki marad kérdését. Ott hallottam azt is, hogy Sütő Andrásnak legfeljebb húsz százalék esélyt adnak az orvosok arra, hogy bal szemével valaha is lásson még!
Tovább folyik a román sajtó uszító kampánya, nem akar vége szakadni. Élénjáró” Lazar Ladariu főszerkesztő a Cuvintul liber helyi lap hasábjain.
1990. április 5.
Váratlanul betoppant Gyárfás Pista, sajnos semmi konkrét ajánlatot nem hozott, de természetesen elsősorban a saját sorsukat intézi, ki fognak végleg telepedni!
A román kormány egyoldalúan kezeli a marosvásárhelyi eseményeket. Miután meghallgatta a két tárgyaló, marosvásárhelyi küldöttséget, és erről egy közlemény is megjelent tele általánosságokkal, Iliescu meg Petre Roman még külön is fogadta a Vatra Romaneasca küldötteit. Képzelem, miket hordtak ott össze a kárunkra!
A román TV-ben hírt adtak a Vasgárda újraéledéséről, egy Comanesti-i levél kapcsán. Van még valakiben kétely azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatunk itt? Bennem egyre inkább erősödik a késztetés, hogy valamit azért meg kellene kísérelni, tapogatózni a kitelepedés irányába is. De nem vagyok biztos benne, hogy el tudnék innen szakadni, a Balázs Jóska példája sem biztat.
1990. április 6.
Nagy nap, mert fizetést kaptam, persze a Tanácstól. Miközben úgy érzem, hogy légüres térben mozgok, itteni munkámnak szinte semmi látszatja, sietnék minden nap a szövetséghez, hogy készüljek a kongresszusra és a majdani megyei szövetkezeti átalakításokra. Pedig onnan nem is veszek fel fizetést…
Az uniónál rövid bürógyűlést tartottam, aztán az IMATEX-nél jártam, később vissza a Tanácshoz egy másik megbeszélésre a megye gazdasági lehetetlenségeiről.
Gilea Valer főnököm, Kolozsváry Zolival, Rusu Aurellal és velem közösen megbeszélésre hívta a Népújság és a Cuvintul liber főszerkesztőit, Makkai Jánost és Lazar Ladariut. Kérésünk mindkettőjük felé az volt, hogy a közös Húsvét közelségére és a zaklatott hangulatra való tekintettel, a jövő héten legalább, ne jelentessenek meg olyan írásokat, amelyek a feszültség fokozását okozhatják. Az ígéretet megkaptuk.
1990. április 7.
Nagyon nehéz dolgom lesz az uniós munkatársakkal, nem hiszik, hogy dolgozni is kell, mint egykori munkatársat néznek, nem mint főnököt. Sajnos, egyesek nem tudják, hogy nemsokára el fog kelleni búcsúzniuk az eddigi kényelmes munkahelytől. Bosszankodom, hogy nekem ez a szombat sem lehet szabad, miközben maholnap mindenki élvezi a heti két szabadnapot, nekem a vasárnap is munkával, vesződéssel telik a két munkahelyen.
Bejelentkezett a francia követség tanácsosa, de végül nem jött. Vagy nem velem akart volna tárgyalni?
Jónak tűnik az Európai idő című sepsiszentgyörgyi hetilap!
Elbúcsúztunk Erzsébettől és Miskától, Nyugatra utaznak (Németország, Svájc) azzal a kimondott szándékkal, hogy megpróbálnak valahol arrafelé egzisztenciát teremteni maguknak. Rokonaik is vannak ott, Miska anyanyelvi szinten beszéli a németet, talán sikerül. Csak hát nekünk ez újabb nagy veszteség, már ismét nem is akarom számlálni.
1990. április 8.
Valószerűtlen, hogy ezután esetleg évekig nem találkozhatunk Erzsébettel és Miskával, de talán Lórival és Gizikével sem. Oda a teke, a szauna esélye is, a nagy beszélgetések, a Maros-parti kirándulások. És még sok egyéb, amiért egyáltalán él az ember és amit barátságnak nevezünk. Ebben a korban pedig már ritkán találunk más társaságot, amelyben félszavakból is értjük egymást. De hát menjünk mi is?! Mintha az egész életritmusunk a feje tetejére állt volna.
Délután beletemetkeztem Dürrenmatt: A megbízás című könyvébe.
1990. április 9.
Eredetileg Mezőbándon lett volna falutalálkozóm és csendesíteni valóm, aztán mégsem nekem kellett oda mennem, mert az irodában fontosabb volt a jelenlétem a hétkezdésen. Nem is bántam, mert délután Albu Liviuval, a Metalul szövetkezet elnökével (alig két hete még ellenjelöltemmel) Bukarestbe repültünk a szövetkezeti kongresszus elötti megbeszélésre.
1990. április 10.
Az Ambasador szállóban laktunk, onnan mentünk az UCECOM-hoz, a Calea Plevneire, egész nap tartott a gyűlés, ott is maradtunk még egy éjszakát. Bukarest szokatlan forrósággal és felkavart hangulattal fogadott. Nagy a nyüzsgés, sok nyilvános helyen hangosan kiabálnak az emberek, nem egészen értem, mi nem tetszik most éppen a tömegnek… Persze, jönnek a választások, ez pedig propagandát jelent.
