1990. február 19. – március 4.
Végül két hétig voltam távol. A „vegyes összetételű” csapattal meglepetést okoztunk a Nyugati Pályaudvaron ránk váró házigazdáknak, akik kimondottan fiatalokat vártak volna eredetileg, márpedig közülünk a legfiatalabb is elmúlt harmincöt éves, de többségünkben negyvenötön túliak voltunk. Igaz, szakmailag elég jó volt a gárda összetétele, műszakiak szinte mind, így a tulajdonképpeni vendéglátónk, a Központi Fizikai Kutató Intézet munkatársai hamar szó értettek velünk. Az viszont azonnal szembetűnő volt, hogy például a számítógépes ismereteink enyhén szólva elégtelenek, ezért át kellett szervezni az előadásokat. A Csillebérci, egykori úttörőtáborban helyeztek el bennünket, onnan busz vitt az Intézetbe, a Konkoly-Thege MIklós utcába, meg a különböző rendezvényekre. Számos nagytudású, tiszteletre méltó emberrel ismerkedtünk meg, élvezet volt tapasztalni a felénk áradó szimpátiát, barátságot, a kellemes munkahelyi légkört. Találkozásainkat Gácser Zsuzsanna, a humán erőforrásokért felelős osztályvezető szervezte, jó kis beszélgetésekre került sor. Szlávik Ferenccel barátkoztam össze leginkább, irodalmi és színházi közös érdeklődési körünk, ismereteink hoztak közel egymáshoz. Alkalmunk volt több helyen tisztázni a romániai helyzetet, igyekeztünk meggyőzőek lenni olyan kérdésekben is, amelyekben bizony magunk sem voltunk nagyon magabiztosak. A csapat fegyelmezetten viselkedett, nem hoztunk, úgymond, szégyent Maros megyére. Bod Aladár, Molnár Gábor, Holbach László, Szabó László, Szentgyörgyi László, akik kutatással is évek óta foglalkoznak, hamarosan kiemelkedtek közülünk tudásukkal, kérdéseikkel. Magam a kapcsolat-teremtés módozataival, a kölcsönös megismerés szükségességével és a gazdasági együttműködés erősítésével próbáltam hasznos tudnivalókat szerezni.
Fontos volt, hogy szabadidőt is kaptunk, így meg tudtam látogatni Kulcsárékat és elbeszélgettünk Krisztával a Kati felvételi esélyeit illetően. Rengeteg apró ajándékkal, élményekkel telve, de fizikailag nagyon fáradtan érkeztem haza. Holnaptól már többet fogok tudni, hogy „merre visz a sorsom”…
1990. március 5.
Az első munkanap a „vakáció” után. Szinte az egész napot az uniónál töltöttem és nem volt kellemes megtudnom egykori munkatársaimtól, hogy milyen manőverezés folyik a kizárásom érdekében, nehogy jelöltethessem magam a megyei elnöki posztra. Barátaim nagyon kértek, ne hagyjam magam, kérjek jelölést egyik szövetkezettől, mert ellenkező esetben az is megtörténhet, hogy marad a jelenlegi vezetés. Nekem pedig ebben a hangulatban igazán semmi kedvem nincs az élére állni egy ilyen hálózatnak. Igaz, a politikából mindenképpen menekülni akarok, akkor pedig nem lesz más mód, mint vállalni a jelölést.
1990. március 6.
Csak most jutottam hozzá a fizetésemhez, így Katival el tudtuk rendezni az adósságainkat. Az 5300 lej nem olyan rossz pénz a mai világban! Főleg, mert úgy érzem, nem sok látszatja volt a kétségkívül fárasztó munkámnak.
Kati utazni fog, hogy jelentkezhessen a felvételi vizsgára. Vajon nem kellene inkább itthon próbálkoznia? Nagykorú immár és nagyon határozott elképzelései vannak az életéről, hogyan akadályozhatnám tehát? Gyötrődöm, mert ha sikeresen felvételizik a nyáron, nem hiszem, hogy végzése után hazatér, figyelembe véve a magyar életszínvonalat. Öcsi elkezdte a munkát az autószervízben.
A székházban, távollétem alatt egyre inkább „elkanászosodott” a NEIT, persze nem azért, mert hiányoztam. De az látszik, hogy Király Károly fegyelmező ereje, tekintélye hiányzik, míg az első alelnök Scrieciu tábornok semmihez nem ért, viszont velem a telexeket úgy akarja aláíratni, hogy elnökként tituláljam. A titkárnő, Sipos Lenuta szólt, hogy így írjam ezután. Nem voltam hajlandó, és Kincses Előd segítségét kértem, akivel be is mentünk tisztázni, hogy a tábornok úr csak első alelnök és továbbra is Király Károly helyett ír alá, hiszen senki nem változtatott ezen a helyzeten annak ellenére sem, hogy az elnökünket Bukerestbe rendelték országos alelnöknek. Úgy tett, mintha nem értené, de ezután is csak úgy szerkesztettem meg a telexeket, hogy elnök Király Károly, így kénytelen volt ebben a formában aláírni azokat, nem nagy lelkesedéssel.
Közben a történelmi és kevésbé történelmi pártok képviselői (Juncu ügyvéd, Plesa fogorvos stb.) egyre alacsonyabb szintű támadásoknak vetették alá a napi munka során a magyar nemzetiségű munkatársakat, semmivel nem voltak elégedettek. Kellemetlen volt látnom, hogy az elmúlt két hétben mennyit romlott a közhangulat és a munkahelyi légkör. Tehetetlenül figyeltem, hogy az észérvek nem számítanak egyik vita során sem, a fontoskodás parttalanul hömpölygött a folyosókon, irodákban. Úgy éreztem, már nem lesz energiám viaskodni ezekkel az emberekkel.
Kommentár 2005-ből
Azt lehetne gondolni, hogy ezeknek a napoknak a történései között jelentéktelen apróság, hogy egy nagyravágyó tábornok megye-elnöknek akarja tituláltatni magát. Jellemző viszont, hogy ugyanez a tábornok a következő napok során milyen tragikus szerepet játszott a magyarellenes pogrom megszervezésében, vagy legalábbis tehetetlennek bizonyult a súlyos következmények kivédésében. Azért fogalmazok ilyen körültekintően, mert azóta sem sikerült bizonyítani a feltételezett, aktívan közreműködők személyére vonatkozóan, és nincs semmi kedvem hosszadalmas és teljesen bizonytalan végkifejletű perekbe bocsátkozni.
1990. március 8.
Szinte „ünnepnap”, amit sose szerettem. Beszélgettem Onucsán Ibivel és a volt kollegáimmal. Biztatnak továbbra is a jelölésre, szerintük semmilyen ellenkampány nem tudja elvenni a komoly esélyemet, bár én egyre kevésbé hiszek benne.
1990. március09.
A román TV-ben sürgető hangok az általános választások mielőbbi kiírása és megszervezése érdekében. Csak rajta!
Magyar Rádió: hétfőtől, március 12-től elindul a szovjet csapatok végleges kivonása Magyarországról és jövő év július elsejéig az utolsó szovjet katona is elhagyja az országot!
1990 március 10.
Ma éjjel utazik Kati Budapestre. Nagyon nyugtalan vagyok a jövőjét, a jövőnket illetően. Délelőtt az irodában munkába fojtottam a nyugtalanságomat.
Bejött a „húzás”: sikerült szavazati jogot szereznem a Muresul szövetkezet közgyűlésén, hála többek között Blaj Lacinak, az elnöknek. Így nincs akadálya annak, hogy a megyei konferencián részt vegyek és jelölhetnek is az elnöki funkcióra. Az utolsó pillanatban! Most már a csakazértis munkál bennem, nem mintha azért rajonganék, hogy a nyakamat a „hurokba” tegyem, mint vezető, ebben a zavaros helyzetben. De ha sikerül, akkor kiszabadulok a politikából! Ha minden igaz, tíz nap múlva kerül sor a konferenciára.
„Rázós” cikkek a helyi román napilapban. Egyre vadabb vádak, teljesen világos, hogy amit évekkel ezelőtt Kányádi Sándor megfogalmazott, sajnos igaz-„minket itt utálnak”!
1990 március 11.
Hajnalban Segesvárra vittük Katit a vonathoz. Rettenetesen rossz állapotban van az országút!
A Tv-ben beszámoltak arról, hogy a temesváriak nem fogadják el a kommunisták konszolidálását az új vezetésben, kiáltványukban meg is fogalmazzák a tiltást, hogy ilyen, egykori nomenklatúra-tagok közül bárki vezető lehessen.
Országszerte tüntetések az ötnapos munkahét bevezetése, valamint fizetésemelések érdekében. A bányászok „csak” ötvenszázalékos emelést követelnek, meg is ígérte nekik az ideiglenes vezetés.
1990 március 12.
Találkozó Fülöp Dénes református lelkipásztor lakásán, Király Károly kérésére. Jelen voltak dr. Brassai Zoltán, dr. Bocskai István, dr. Dienes, Kincses Előd, Jakabffy Attila, Káli Király István, Körmöczky Zoltán, Salati Ferenc (Király referense Bukarestben). Megbeszéltük a március 15.-e megünneplésének szervezését az RMDSZ égisze alatt, és Király külön figyelmeztetett, hogy ne engedjük magunkat provokálni, mert a hírek szerint ellenakcióra készül a Vatra. Király azt is kérte, hogy a nagyvállalatok munkásaiban bízzunk, akik a forradalom idején is bizonyították rátermettségüket a szervezésben.
Este a Continental szálló vendéglőjében diskuráltunk Jakabffy Attilával, Körmöczky Zoltánnal és feleségeikkel, Vera is velem tartott, bár nehezen sikerült meggyőznöm, hogy a füstös beszélgetés részese legyen.
Kommentár 2005-ből
Honnan sejthettük volna, hogy alig néhány nap múlva Körmöczky Zoli felesége annak a provokációnak egyik szenvedő alanya lesz, amely szinte futótűzszerűen terjedt el a Tudor negyedben? Gyógyszerész lévén, abban a gyógyszertárban dolgozott, ahol kezdték felírni magyar nyelven is a cégjelzést. A döntő többségükben román lakosok az új Tudor negyedből, nyilván alaposan előkészítve, tiltakozást rendeztek és erőszakkal követelték a magyar felirat eltávolítását.
[Ez volt a magyarellenes pogrom egyik szikrája…]
1990 március 13.
Vezetőtanács gyűlés az uniónál, ahol a hangulatból azt szűrtem le, hogy nagyon sok ellenzőm van a színlelt „barátok” között. Nem tűnnek biztatónak az esélyeim, de most már nem lépek vissza. Volt munkatársaim szerint nincs jelentősége a sok rosszindulatú személy véleményének, engem a konferencia kell megválasszon, ott pedig nem lehet kétséges, hogy a többség engem fog támogatni. Meglátjuk!
Semmi hír Katitól.
1990 március 14.
Ma végre elfogadták a választási törvényt, így legfennebb két hónapot kell majd ebben a mérgezett környezetben kibírnom. Vagy még annyit sem, ha jövő héten megválasztanak elnöknek a kisiparban.ű
üzenete: remény és aggodalom. Négy nappal később elszabadult a pokol…
1990 március 15.
Méltósággal ünnepelt a magyarság a Székely Vértanúk emlékművénél, de koszorúk elhelyezésére került sor a Teleki háznál, a Balcescu szobornál és a December 22.-i emlékműnél is. Volt ugyan kisebb szóváltás románok és magyarok között, miközben tömegesen vagy csoportokban vonultunk a Postaréten levő emlékoszlophoz, de semmi rendkívüli. Jó volt ismét együtt látni annyi magyar embert a február 10-i gyertyás-könyves tüntetés után. Példás volt a szervezés, az RMDSZ minden elismerést megérdemel. És igaza volt Királynak: van egy olyan csapat, amelyik nem ijedt volt meg a forradalom idején sem.
Sajnos csak részben tudtam jelen lenni az ünnepségeken, mert ismét gyűlésen volt kötelező jelen lennem a NEIT-ben. A románság ugyanis nem vette figyelembe, hogy számunkra milyen jelentős ez az ünnepnap, amit eszmélésem óta először ünnepelhettünk meg szabadon, és nagyon fontos gyűlést hívtak össze. Hogy azon folytonosan támadják a magyarságot, úgymond szeparatizmusa miatt. Juncu ügyvéd, Tira őrnagy, Vlad Radescu és társaik csak úgy fröcsköltek a gyűlölettől. Mit is várhattam volna tőlük? Azért jólesően hallottam Smaranda Enache, Aurel Rusu állatorvos és főleg Alexandru Todea görög-katolikus bíboros higgadt véleményét.
