1989 január 9.
A Baranya Megyei Demokrata Fórum kezdeményezte, hogy az erdélyi magyarok ügye kerüljön az ENSZ és a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete elé. Hátha tényleg történik végre valami, az elmúlt lassan öt hónap Arad óta csak a román törekvéseket és politikai csalafintaságokat igazolta.
1989 január 12.
Másfélnapos kiszállásom Segesvárra nem tette lehetővé, hogy a Kossuth adót hallgassam. Most látom, mennyire körmönfont továbbra is a román politika: a bécsi tanácskozáson a kelet-európai menekültek ügyében kiszámíthatatlanul nyilvánul meg nap mint nap. Nagyon elkelne egyébként ezen a területen is egy világos szabályozás, de amíg ilyen országok vesztegetik az időt a tárgyalásokon, addig nem sok remény marad az előrelépésre.
1989 január 13.
A teljes munkahelyi vezetést, tehát osztályvezetőként engem is, beosztották a falurendezési akció konkrét bonyolításába. A tervek szerint Maros megyében a kilencvenegy községből tizenkettő szűnik meg! Számunkra azt jelölték ki, hogy készítsük elő a nyárádszeredai, erdőszentgyörgyi és nagysármási szövetkezeteink átadását a… mezőgazdaság irányítása alá! Lesz nagyon sok olyan falu, amelyekben nem adnak ki építkezési engedélyt, nem fejlesztik, nem tartják karban a vezetékeket, utakat – hadd pusztuljanak! Nem közölték pontosan, mely településekről van szó, megpróbálom kifürkészni.
1989 január 15.
Kati lányunk mától nagykorú, betöltötte a tizennyolcat!
A Vasárnapi Újság élesen bírálja a magyar kormányt a romániai magyarok ügyében halogató, inkább csak hallgató politikai magatartása miatt. Kivel és kinek az érdekében udvariaskodnak? A mi érdekünk mindenképpen azt kívánná, hogy világosan vágják az itteni vezetés szemébe: igenis jogfosztottak a kisebbségek Romániában! Ideje volna konkrétan is felsorolni a sérelmeket: az információcsere lehetetlenségét, az utazások akadályozását, a szökevények státuszát, az anyanyelvi oktatás sorvasztását, az áttelepítések gyakorlatát. És még mennyi mindent…
1989 január 16.
A Bécsi Utótalálkozón végül mindenki aláírta a zárónyilatkozatot, de Románia azonnal jelezte, hogy bár elfogadta, nem tekinti magára nézve kötelezőnek minden pontját! Hihetetlen képmutatás, nevetséges kifogások!
balról Komoróczky István, Erdős André, Várkonyi Péter, Nagy János, Demus László
1989 január 19.
Nincs új a Nap alatt: elítélő nyilatkozatok Románia címére a Bécsi Utótalálkozóval kapcsolatos nyilatkozataiért, de itt még ettől semmi nem fog változni. A román vezetés minden külföldi megnyílvánulást cinikusan kezel.Csak remélni tudom, hogy talán nem mindörökké.
Jó hírek Öcsi fiúnktól, Craiováról: épségben eljutott hozzá a csomagunk, és fél év után egyre jobban belerázódik az autószerelői szakiskola bentlakásának rendjébe, vagy ahogy levelében írja, rendetlenségébe…
1989 január 21.
Pozsgai Imre: „Romániában lábbal tiporják az emberi jogokat, az ottani állapotok nem méltók Európához, de a román népet és kommunista pártot nem szabad azonosítani a jelenlegi vezetéssel!” Bár értem, nem esik jól, hogy a kommunista pártot is besorolja egy ilyen formátumú politikus a védendők sorába. Ezzel együtt, így is világos beszéd.
Érdekes gondolatok Kolumbusz hajónaplója forgatása közben. Az előszóban Dáné Tibor azt állítja, hogy a történelmi felfedezésekhez bizony igen gyakran szerencse kell, meg… nem árt egy-két, alapos tévedés sem ! Szellemes…
1989 január 22.
Konrád György:” Magyarország lesz a jövőben is, Románia is létezni fog, a szomszédság is tény marad, de Ceausescu nem örök.” Mindezt a Gondolat–jel műsorában mondta el a neves író. Ugyanebben a műsorban hallottam, hogy egy Medvegyevnek (szovjet történész, kutató) tulajdonított kimutatás szerint a sztálinizmus áldozatainak száma nagyjából egyenlő a második világháborúban elpusztult személyek számával. Döbbenetes.
1989 január 24.
Nagy szerencsével, hajnalban, ónos esővel „áldott” úton, hozzájutottam végre a tavaly decemberi benzin-adagomhoz. Utána a szokásos keddi teke-szauna, majd Lóriéknál megnéztük a Magyar TV Híradóját, hála a parabola-antennának! Brávó Szegedi Demokrata Fórum: az ENSZ-hez fordultak az érdekünkben. Több mint kétezer ember fogott tollat, hogy személyes levelet küldjön a világszervezetnek. És most nem a falurombolás az elsődlegesen felemlegetett sérelem, hanem az emberek üldözése. Ehhez újabb, konkrét adalék egy amerikai újságíró kiutasítása, aki mindössze hat óra alatt kényszerült elhagyni kies országunkat, mivel kapcsolatot próbált létesíteni Tőkés István lelkésszel (kisebbségi vezető) és Doina Cornea ember-jogi harcossal, tanárnővel.
1989 január 25.
Már második napja egymás után nincs meleg víz. Ráadásul jövő hónaptól hetente mindössze kétszer fogunk tejhez jutni. Kell Bukarestnek és még ki tudja, hova szállítják el innen, a megyéből. Hiszen amióta Viorel Igret a megyei első titkár, azóta tej folyamatosan kapható. Úgy látszik, most ő sem tehet semmit.
1989 január 26.
Újból kevesebben maradunk az irodában: Rusu Cristina Németországba távozik, hivatalosan. Német származása miatt ezt az esélyt nem akarta kihagyni, a fiának boldogabb jövőt itt már nem látott. A tervosztályról is távozik Jakab Gyöngyi, ő meg Magyarországot választotta, ugyancsak a gyerekek jövőjére gondolva elsősorban. Ők megtették azt, amit mi két éve nem mertünk meglépni, igaz, ahhoz kint kellett volna maradni Magyarországon, nem hivatalosan. Lelkiismeretfurdalásom van, Vera is rágódik ezen, de szerinte nem tehettünk akkor másként. Biztosan igaza van.
És ömlik a Ceausescu tömjénezése minden hangforrásból, ma hetvenegy éves (még csak!).
1989 január 28.
Az valóban nagy jelentőségű kijelentés, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott Magyarországon (Pozsgai Imre), de aggasztó, hogy Magyarországon is elszabadultak az árak, gazdaságilag nem áll olyan jól az ország, ahogy azt látni szeretném. Igaz, legalább mindent meg lehet kapni a boltokban, alig két éve a szemünkkel láthattuk a bőséget.
1989 január 29.
Levelet írtam Öcsinek Craiovára és Kulcsár Péteréknek Budapestre. Nem tudom, megérjük-e, hogy valaha szabadon lehessen levelezni, utazni, beszélgetni, olvasni, írni.
1989 január 30.
A Rádiónapló műsorában Szűrös Mátyás válaszolt (másfél órán át!) Lukács József és Vértes Éva kérdéseire a magyar külpolitikával kapcsolatban. Végre nyíltan is elhangzott, amit annyira tudunk és oly keservesen tapasztaljuk a mindennapokban: mintegy százötven éve a román külpolitikai propaganda nemcsak és nem annyira a mindenkori magyar állam, hanem a magyar etnikum ellen agitál. A jelenlegi román vezetés nem partner a kapcsolatok javításában, kilenc, frissiben elutasított magyar javaslat bizonyítja a román fél „készségét” a párbeszédre. Súlyos, de nem kizárható román oldalról egy vegyi fegyverrel való visszaélés, balesetnek álcázva, támadás vagy provokáció!
Ma a hideg víz is csak néha folyt..
