1989. december 1.
Az évforduló napján most nem annyira 1918 sűrű emlegetése foglalkoztat, mint egy éve, sokkal inkább az a hír, mely szerint Románia 16 kilogramm hasadóanyagot vásárolt az Egyesült Államoktól! Összetétele és mennyisége, egy amerikai újság szerint, pontosan megegyezik egy atombomba szükségletével. Mivel a sebzett, haldokló állat a legveszélyesebb, félő, hogy az idióta képes lesz ledobni. A célpont bizonyára valahol Magyarországon lenne. Abban az országban, amelyik éppen most jelentette be haderejének újabb, 25 százalékos leszerelését és a szolgálati idő 18 hónapról 12-re való csökkentését.
Nadia megérkezett-New Yorkba, Gorbacsov pedig, Bushsal együtt, Máltára. Ki ide, ki oda…
Este a színházban Dulszka asszony erkölcse. Eszembe jut egy Ludas Matyi-rajz a hatvanas évekből, a plakátragasztó ötleteiből, ahol ez a cím felül, alatta pedig: Pettyes! Az előadás is ilyen „pettyes” volt, jó és kevésbé jó játékkal, a darabot klasszikus formában, de minden rendkívüli ötlet nélkül állította színpadra a helyi magyar tagozat.
1989. december 2.
Még nincs hír a Máltán zajló csúcsról.
Tőkés László kitoloncolását temesvári állomáshelyéről határozta el november 28-án egy bíróság. Közben sokszorosítottak és Temesváron terjesztik azt az elismervényt, amelyben a lelkész aláírta egy csomag átvételét, benne banán, tojás, egyéb élelem. Álnok módon azt sugallják, hogy lám, miközben a hívek sorban állnak és éheznek, addig lelkészük „dúskál a javakban”! Felháborító manipuláció amellett, hogy ezzel végül is elismerik, hogy a „jónép” nélkülöz minden alapvető élelmet!
1989. december 3.
Az első hírek a csúcsról: mindkét fél elégedett, jövő év júliusában ismét találkoznak Washingtonban. Leszerelésről, bizalomnövelésről, a keleteurópai változásokról tárgyaltak, szól a hivatalos közlés. Engem persze ez utóbbi érdekelne közelebbről, hogy akkor valamit eldöntöttek-e Románia sorsáról, vagy úgy gondolják, hogy ezt magunknak kell megoldanunk, mint ahogy a többi ország teszi?
Lemondott a teljes keletnémet vezetőség! Egy huszonöt tagú ideiglenes munkacsoport vette át a vezetést a két hét múlva esedékes rendkívüli kongresszusig. A csoportban egyetlen régi vezető sincs. Közben pedig vád alá helyezték Erich Honeckert, Günther Mittagot és más vezetőket, vizsgálati fogságban várnak tárgyalásukra.
Változások a csehszlovák kormányban is, de mivel a húsz tagból tizenöt kommunista, a Polgári Fórum holnapra ismét tüntetést hirdetett.
Délelőtt másfél órás műsor a magyar rádióban Tőkés Lászlóról. Előbb felolvasták november 26-án kelt levelét, amelyben beszámolt a fenyegetésekről és zaklatásokról, amelyben neki és családtagjainak az utóbbi hetekben része volt. Neves magyarországi személyiségek drámai hangon fordultak a nemzetközi közvéleményhez a lelkész védelme érdekében, nekem legjobban Törőcsik Mari megszólalása tetszett.
Befejeztem Für Lajos történész tanulmányának olvasását a kisebbségkutatás tárgykörében, és elkezdtem a Szent Biblia olvasását. Jutott eszembe, hogy annak idején Szabó Gyula: A sátán labdái című könyvében említette, hogy Bethlen Miklós, az egyik legjelentősebb erdélyi, középkori emlékíró megannyiszor újra és újra olvasta a Bibliát és mindig talált benne támaszt. Magam is azt keresem, nem az ájtatoskodás vonz természetesen.
pontosabban George H. W. Bush és Mihail Gorbacsov két napon keresztül folytatólagosan tartó
megbeszéléseit a világsajtó a több mint négy évtizede tartó hidegháború lezárásaként értékelte
1989. december 4.
Moszkvában találkoztak a Varsói Szerződés tagállamainak vezetői, hogy meghallgassák Gorbacsov beszámolóját a máltai csúcsról. A hírek szerint minden jelenlevő hozzászólt, de Ceausescu teljes elszigeteltsége nyilvánvaló volt.
1989. december 6.
Olyan sűrűn érkeznek a hírek, hogy ebben a szerény naplóba alig lehet belekényszeríteni a legfontosabbakat is. Egyre cserélődik a keletnémet vezetés, most bizonyos Herbert Gerlach a főnök. A csehszlovák kormányban pedig egyre kevesebb a kommunista, egyre több az alternatív politikai vonalvezetés híve.
Gorbacsov-Mitterand találkozó Kijevben, óvatos nyilatkozat a német egység ügyében. Újabb jelentős hitelfelvétel a magyar gazdaság számára, egymilliárd dollár.
1989. december 9.
Megalakult egy „Román Nemzeti Tanács”, tagjai értelmiségiek, külföldi diplomáciai segítséget remélnek, hogy békésen biztosíthassák a demokratikus átalakulásokat. Vajon hogy és hol lehetne jelentkezni ebbe a tanácsba? Tartok tőle, hogy amennyiben mi, magyarok kimaradunk belőle, nagy hátrányt szenvedünk. Ott kell lennünk, minél nagyobb számban, persze csak akkor, ha megtudjuk: mi is a valós szándék ebben a Tanácsban.
A „Felelősség Erdélyért” csoportosulás felkéri az illetékeseket (de kik azok?), hogy bélyegezzék fajgyűlölő rendszernek Románia berendezkedését, mert a jelző minden eleme megtalálható a román mindennapokban.
Kommentár 2005-ből
Milyen könnyű most ítéletet mondanom azokról a szervezetekről, amelyek annak idején megpróbáltak valamit tenni Erdélyért. Se szeri, se száma nem volt ezeknek a kezdeményezéseknek abban az időben, aztán még néhány rövid évig, amíg el nem vesztették hitelüket a különböző alapítványi pénzek kezelésében bizonyított (vagy sokszor csak sejtetett) hűtlenségük miatt. A legnagyobb bajom most is az, hogy nagyon sok személy nem a szolgálatot, hanem az egyéni „villogást”, „fontoskodást”, nyilvános szereplést tartotta legfőbb céljának, hiteltelenítve ezzel a kétségtelenül számos, jóhiszemű ember tevékenységét is. Tegyem hozzá, kellett volna egy egységes, a célokat összefogni és észszerűen gazdálkodni tudó szervezet, de hol vagyunk már ettől? A lelkesedés kihunyóban, a tisztesség árnyékban, a cselekvőképes erő végelgyengülésben…
1989. december 11.
Tüntetések Szófiában, a tömeg állítólag halálbüntetés kiszabását követeli Zsivkov ellen. Csak azt érteném, hogy a bukaresti és dél-romániai tömeg, amely évtizede nézi a bolgár TV-t, megtanulva jól-rosszul a nyelvet is, miért nem „veszi a lapot”, és miért nem utánozza a sokszor lesajnált, déli szomszédot. Hiszen itt, Erdélyben, amennyiben innen indulna hasonló tüntetés, rögtön „megtalálnának” minket, magyarokat mint főbűnösöket. Nagyon jól emlékszem, mi volt 1977-1978-ban is, amikor Király Károly leveleit megírta.
A Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága gyűlésén Gorbacsov állítólag felajánlotta lemondását. A TASSZ ezt tagadja, de ez mit sem jelent. Sejtem, hogy a KB nehezen emésztette meg a máltai csúcsot. Nem lehet könnyű beismerni, hogy a gazdasági versenyben a világhatalmi álmokat melengető Szovjetunió véglegesen alulmaradt a „halódó” kapitalizmussal szemben.
Az Első kézből című műsorban arról is beszéltek, hogy miként lehetne kivédeni egy esetleges román támadást! Ijesztő perspektíva. Szóba került az SZDSZ-MDF ellentét éleződése, a liberálisabb szabaddemokraták és a konzervatívabb demokraták közötti nézetkülönbségek különösen a magyarság egészének gondjai körül körvonalazódnak.
1989. december 14.
Lóriék hívására Miskáékkal együtt megnéztük a parabolaantenna segítségével a Titánia című filmparódiát. Fergeteges komédia a diktátor-házaspárról, bejátszások mindenféle híradókból és ott nem közvetített jelenetekből. Sajnos, a helyzetünkön ez sem javít, bár kétségtelen, jól esett kacagni a saját nyomorúságunkon, hogy egy ilyen primitív ember és még primitívebb felesége vezethet egy egész országot, lassan már huszonöt éve. Megvallom, de csak magamnak, hogy inkább szégyelltem magam, mintsem felszabadultan kacagtam volna, de ez az én dolgom.
1989. december 15.
Tőkés László védelmében mintegy kétszáz személy (románok és magyarok!) körbefogta a lelkész lakását, élőlánccal akadályozva meg kilakoltatásukat. Izgatottan várom, sikerül-e bátor kezdeményezésükben kitartani.
1989. december 16.
Több napja kínlódom köhögéssel, belső lázzal, a szabad szombaton ágyban maradtam, Vera hozta a teát és pirítóskenyeret, köhögés elleni szirupot.
A 168 órában érdekes vélemények hangzottak el arról, hogy milyen változások várhatók Romániában. Nem tudok egyetérteni azokkal a véleményekkel, melyek szerint itt csupán egy szűkebb rétegnek, csoportnak (pártkorifeusok, szekusok) érdeke a rendszer fenntartása. Nem bizony, hiszen itt benzinkutas kiskirályoknak, üzletvezetőknek, helyenként vendéglősöknek, valutás üzletek alkalmazottainak, a mezőgazdaságot kifosztó középvezetőkön át nagyon sokaknak megfelel ez a semmilyen elszámolást nem követelő, felelősség nélküli „rend”. Ezért akkor is nehéz évekre számíthatunk, ha sikerül leváltani a legfelső vezetőket. De bár már ott tartanánk, hogy emiatt aggódhassunk… Helmuth Kohl kancellár magyarországi látogatásán mind azt hangoztatták, hogy a történelem folyamán milyen gyakran és milyen sikeresen működtek együtt németek és magyarok. Ha ezt igaznak lehet állítani német részről, én bizony úgy tanultam, hogy eddig nekünk magyaroknak csak kárunk származott a nagy barátságból. Bár csalódnék ebben, igazán segíthetnének a németek gazdaságilag gatyába rázni Magyarországot. Talán nekik is érdekük, de elég gondjuk van az NDK-val, ezért óvatosan optimista vagyok.
Kommentár 2005-ből
Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire igazam lesz! Az NDK több mint ezer milliárd eurónyi segély után is csak vergődik, a keletnémetek is „ellustultak” a negyven év kommunista kísérlet alatt, így a németek egyharmada, ha hinni lehet a közvéleménykutatásoknak, már nem bánná, ha nem egyesültek volna, hiszen a nyugatnémetek szinte minden szociális vívmányukról kénytelenek lesznek lassan lemondani a katasztrofális keleti teljesítmény miatt.
Ami pedig Magyarországot illeti: segítettek, főleg a bajorok: komoly ipari bázist költöztettek Magyarországra, de meggyőződésem, hogy még így sem tudják „visszafizetni” azt, amit az anyaország elszenvedett miattuk az első és második világháború következtében. És akkor hova soroljam, hogy az 1954-es, svájci rendezésű, labdarúgó világbajnoki döntő megnyerése a németek második világháború utáni első olyan, önbizalomnövelő eseménye volt, amelyet éppen a mi kárunkra szereztek meg! Nem azt akarom állítani, hogy „eladtuk” a döntő mérkőzést, ez badarság szerintem, bármennyire fáj, csupán érzékeltetni akartam, hogy van miért további „kárpótlást” várjunk Németországtól. A Lech-mezei csata (955) óta folyamatosan…
