1989. október 14.
Édesanya 77. születésnapja. És volt igazi darázsfészek erre az alkalomra, össze is jöttünk valamennyien és vagy egy órányit beszélgettünk a családi dolgokról. Milyen kevés! Kerültük a nagy szavakat meg a távolabbi jövőt sem osztottuk.
Fellebbent a nagy titok: a házaspár Marosvásárhelyre jön, a repülőtéren kell, ünneplőben tapsolni és éljenezni. Már akinek lesz hozzá kedve…
Megkezdődött a Fidesz és a Hazafias Népfront kongresszusa. Az előbbit üdvözlöm és értem, de hogy mi szükség van az utóbbira és miért állítottak köztársasági elnökjelöltet is (dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter személyében), azt nem tudom.
1989. október 15.
Az 1944-es kiugrási kísérlet évfordulóján a Fidesz kongresszusán elhangzott: nem tekintik érvényesnek a Jaltai Egyezményt, amely megosztotta Európát az akkori győztesek között és odadobta a Szovjetunió érdekszférájába Közép-Európát. Nem tudom, van-e valamilyen jogi következménye ennek a kijelentésnek (biztosan inkább nincs), de jólesett hallani.
Itthon folytatódnak Ceausescu „munkalátogatásai”, Kolozsvár érintése után most, vasárnap fejében, Beszterce-Naszód megyét „szerencsélteti” a házaspár. Holnap reggel pedig hozzánk érkeznek, legalábbis a repülőtérre. További útitervük persze nem ismert, de az sokatmondó, hogy a legtöbb üzletben fertőtlenítés címszó alatt takarítanak és árubemutatókat rendeznek.
Telefonált Öcsi, november 12-én Craiován kell lennem, szülői értekezletet tartanak a végzősök családjainak. Megkapta a diplomamunka tervét, nem lesz gondja vele. Egyébként is jól van, nyugtatott, már négy hónap sincs a végleges „szabadulásáig”, február 10-én végez.
1989. október 16.
Ezt a cirkuszt! Két külön szerelvénnyel és több autóbusszal többezer embert szállítottak ki a Marosvásárhelytől 15 kilométerre levő vidrátszegi repülőtérre. A fagyos, szeles, esős időben fagyoskodtunk, és hogy ne maradjunk „munka nélkül”, Angela Isaroiu megyei párttitkár gyakoroltatta az ütemes éljenzést. Nem sok sikerrel, amiért szinte önkívületben toporzékolt. Magam és kollégáim nem voltunk nagyon közel a repülőtéri kifutóhoz, így aránylag nyugodtan dumálhattunk, persze a mindenkori jelképes beszélgetés lehetett csak, soha nem lehetett tudni, hogy éppen ki kit figyel. Órákra leállt a közúti, vasúti és természetesen a légi forgalom is, amiért tulajdonképpen húsz percre, Besztercéről jövet, leszállt a házaspár! Ami elkeserített: egyesek őszintének tűnően belelkesedtek és kezüket-lábukat törve igyekeztek a házaspár közelébe férkőzni! Mintha nem látnák őket eleget a TV-ben! A szervezés és gondoskodás netovábbja volt, hogy a hazaszállításról nagyon sok embernek magának kellett gondoskodnia, voltak, akik gyalog kényszerültek megtenni a 15 kilométeres utat.
1989. október 18.
Bukarestbe utaztam, és máris változás történt-az NDK-ban! Leváltották Erik Honeckert, helyette Egon Krenz az új főtitkár. Az utazásunk, autóval, elég fárasztó volt, megálltunk Sinaián, hogy megnézzük a Steaua-Eindhoven BEK-mérkőzést a TV-ben, aztán Bukarestben az Astoria szállóban aludtunk.
1989. október 19.
A kiállítás, amire felutaztunk a fővárosba, tulajdonképpen egy csőd. A külföldiek nagyon gyengén vannak jelen, nem túlságosan reprezentatív termékekkel. Fárasztó volt bejárni a sok csarnokot, inkább látványos, mint hasznos dolgokat láttam. Örvendtem, hogy éjfélre hazaértünk.
1989. október 20.
Csak tízre mentem be, de jobb lett volna itthon maradni, mert a főnök ismét önmaga helyett küldött „fenekelni” egy ellátással foglalkozó, megyei gyűlésre, ahol mindenről beszéltek a felszólítottak, csak a lényegről nem, vagyis hogy nincs áru, amit a lakosságnak fel lehetne kínálni, mert rengeteg élelmiszert (tejet, felvágottat stb.) kell a fővárosba szállítani.
1989. október 21.
Ma megkaptam a „beosztásomat”, a kisipar képviseletében el kell menjek a városi gyűlésre Dicsőszentmártonba, majd Szovátára hétfőn és kedden.
Honecker leváltása ellenére tovább tartanak a tüntetések az NDK-ban. Hiába, most már nagyon sok keletnémet van Nyugat-Németországban és, gondolom, van mit üzenjenek haza.
A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése azt is vizsgálja, hogy fordulhat-e jogszerűen Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsához az erdélyi magyarok jogfosztottsága és fenyegetettsége ügyében. És alapítványt hoztak létre, amelynek célja, hogy a Kossuth Rádió és az MTV műsora vételezhető legyen egész Erdélyben! Talán számítottak azok a levelek is, amelyeket az elmúlt években-hónapokban elküldtem, legalábbis így érzem most.
1989. október 22.
Az AFP francia hírügynökség szerint egy hónappal ezelőtt bányaszerencsétlenség következtében százharmincan vesztették életüket egy dél-romániai bányában és erről a román kormány nem adott ki közleményt. Szintén említik, hogy a napokban újabb bányászbaleset történt, amiről a mi sajtónk szintén nem számolt be. A legnagyobb érték, ugyebár, az ember – a kommunista szlogen szerint.
Holnap, az Országház lépcsőjéről, kikiáltják hivatalosan a IV. Magyar Köztársaságot. A bejelentést Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök fogja megtenni. Sajnos, háromnegyed egykor nem lehetek rádióközelben.
1989. október 23.
Most már nem tudom, hogy a II. Magyar Köztársaságot kiáltották-e ki. Elég zavaros ez a sorszámozás. Mindenesetre például Csehszlovákia hivatalosan visszalépésként minősíti a gesztust, bár részben elismeri az 1956-os népfelkelés pozitívumait is.
Közben sokkal kevésbé fennkölt eseményen vettem részt: a dicsőszentmártoni városi pártgyűlésen, ahol sok mindenen gondolkozhattam. Például azon, ha a küldöttek 25 százaléka magyar nemzetiségű, hogy lehet az, hogy a tizenöt felszólaló közül senki nem volt magyar nemzetiségű. Talán attól tartottak az „elvtársak”, hogy majd meg meri mondani, milyen teher nehezedik a magyar kisebbségre? Naivitás, hiszen akár magam sem mertem volna ebben a közegben…
Este kárpótolt ezért az elpocsékolt délelőttért, hogy Lóriéknál ismét tévét nézhettünk Miskáékkal közösen a parabolaantenna segítségével: a mégiscsak IV. Magyar Köztársaság kikiáltásának ünnepségét. Százezres nagyságrendű tömeg a Kossuth-téren! A megszólalók erős kritikát fogalmaztak meg a Szovjetunióval és a kommunizmussal szemben, de éltették Gorbacsov reformjait. A történelem valóban a szemünk előtt formálódik!
1989. október 24.
Ma Szovátán közgyűlés, semmi rendkívüli. Annál nagyobb érdeklődéssel hallgattam este Ceausescu kirohanását a reformok ellen. Az egész világot kioktatni óhajtó beszédében útszéli hangnemben szidta a magyarokat. Nagyon be lehet ijedve, ebben a hónapban harmadszor beszélt a párt plenárisán az ellátás javításának szükségességéről, de ehhez le kellene állítania az élelmiszer-exportot, amit biztosan nem tesz meg, akkor pedig nem fog javulni az ellátás.
1989. október 26.
Minden halad a maga monoton útján: semmi új, hacsak az nem, hogy Ceausescu elmebajos kijelentései már az egész világon megbotránkozást keltenek. Ott is, ahol oly sűrűn osztogatták a dicsérő kitüntetéseket, számolatlan, és díszdoktorrá avatták analfabéta feleségét.
Sürgősen gyűlést tartott a Magyar Nemzetiségű Román(!) Dolgozók Tanácsa és dicséreteivel az egekbe emelte Ceausescut. A gyűlés persze román nyelven zajlott, hogy véletlenül se fordulhasson elő, hogy a címzett nem érti a hozsannázást.
1989. október 28.
Ez a szombat is látszatmunkával telt délelött, aztán este meg is kaptam a „jutalmat”: a Szemle című rádióműsorban arról értekeztek, hogy Magyarország olyan küladósságcsapdában van, amiből vezető közgazdászok szerint nincs menekvés! Akkor tehát a Románia által választott „megoldás” a helyes? Hogy kifizettük a küladósságot? Ha ez így volna igaz, akkor a sok semmittevéssel eltöltött év „meghozta gyümölcsét”! Mondják ezt Magyarországon, ahol pedig évek óta jól működik a magánszektor, sok ember utazhat külföldre, a plusz-munka megszokottá vált, miközben itthon csak az dolgozik túlórában, aki ezt úgy teheti meg, hogy ne látszodjék és ne gazdagodjon szemmel láthatóan, mert megbüntetik! Jó volna, ha valaki akkor világosan megmondaná: merre van az előre?
Állítólag 147 erdélyi magyar az USA Kongresszusához fordult, hogy egy majdani kelet-európai rendezésben vegyék figyelembe egy független Erdélyi Köztársaság kialakítását! De mikor fog ezzel a Kongresszus foglalkozni? És a mi generációnknak semmi esélye arra, hogy egy ilyen rendezés sikerét (ami úgyis elég kérdéses!) megérje.
