1989. július 23.
További érdekes adatok, tudnivalók a Medvetánc társadalomelméleti folyóiratból, mégis úgy tűnt, mintha ez a nap valahogy kiesett volna az életemből, nem is tudom, miért. Az újságokban és a televízióban Ceausescu első megválasztása 24. évfordulóját ünnepelték, Vera ruhát varrt, magam a vasalást végeztem, a gyerekek fürödni mentek.
Egy nyugatnémet lapnak adott interjúban Németh Miklós elmondta, többek között, hogy Gorbacsov mind a magyar, mind a román féllel közölte: nem kíván sem beleszólni, sem közvetíteni kettőjük vitájában. Sajnos, jelentette ki, Ceausescuval nagyon nehéz a dolgunk: ha valamiről, a tények birtokában, kijelentjük, hogy fehér, ő azonnal rávágja, nem, az fekete!
1989 július 25.
Vera betöltötte a 41-et, kicsit ünnepeltünk, Édesanya is eljött, tészta, kávé, meggylikőr, ajándékok. Valamikor, vad fiatalkorunkban, el sem tudtuk képzelni, hogy negyvenéves is lehet fiatal ember, a nőket egyenesen „banyáknak” titulálták a társaság hölgytagjai. Telik az idő, változnak a vélemények és a véleményezések…
Moszkvában járt Nyers Rezső és Grósz Károly, kölcsönösen beszámoltak a szovjet vezetésnek a szándékokról és a kilátásokról, ki tudja, mennyire őszinte légkörben…Egy ottani előadáson Grósz azt is lehetségesnek mondta, hogy esetleges választási vereség után akár rendszerváltás is elképzelhető Magyarországon! Visszatér a kapitalizmus?
a Román Szocialista Köztársaság elnöke, Németh Miklós miniszterelnök, Nyers Rezső, az MSZMP elnöke
és Horn Gyula külügyminiszter (j-b) a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének
1989. július 7-i ülésén Bukarestben (MTI-fotó: Kovács Attila) [A kép baloldalán Rudas Ernő]
1989. július 27.
Bridzsparti, Nagy Péter ült Bod Aladár helyén, de valamennyien inkább a beszélgetéssel voltunk elfoglalva, nem figyeltünk a játékra. Egykori padtársam azt fejtegette, hogy nincs más megoldás, mint a menekvés, minél előbb, annál jobb, hiszen itt semmi remény a jobbulásra. Elkeserített Péter véleménye és el is gondolkodtatott, ő máris azon elmélkedett, hogy rövidesen születendő gyereküknek itt nincs reménye a normális élethez. De csak nem lehet végtelen Ceausescu uralma!
Argentína tagadja, hogy atomfegyvereket adna el Romániának. Naná, majd el fogja ismerni! Meg is lepődtem, nem tudtam, hogy Argentína a futball mellett a nukleáris rakéták gyártásával is foglalkozik.
Fidel Castro szokásos kirohanása Bush elnök keleteurópai útja kapcsán. Ceausescu azonnal „válaszolt”, méltányolva nagy barátja gesztusát: kubai filmet és útiképeket mutatott be a román televízió.
1989. július 31.
Lejárt ez a hónap is, elkeserítő, hogy mennyire hiányoznak a rövid és hosszabbtávú „kapaszkodóim”, nincsenek biztató híreim. Annak sem örülök, hogy Kati szemmel láthatóan megbánta, amiért nem vállalta a felvételit az angol szakra, mert most, amikor érkeznek a jó hírek a barátokról (Nagy Gabi, Görbe Istvánka, Dénes Márti, Filep Attila stb.), akik bejutottak, rádöbben, hogy meg kellett volna birkózni ezzel a feladattal. Késő bánat, csak valahogy tudjam elhelyezni a fordítóirodába dolgozni, aztán jövőre talán megpróbálja.
1989. augusztus 1.
Sikeres „kirándulás” Nám Lórival Erdőszentgyörgyre, van remény arra, hogy a hónap végére kiszorítsanak egy parabolaantennát neki. Barabás Öcsi végigvezetett a műhelyeken, és szokásos stílusában magyarázta, mennyien könyörögnek neki egy antennáért, a legnagyobb fejesek közül is.
1989. augusztus 02.
Holnap zajlik a gyerekek „kihelyezési” komédiája, amely viszont nagyon sokuk számára egy életre meghatározó lehet és bizony nagyon szorongok. Az a helyzet ugyanis, hogy a Katinak kiszemelt helyet elválaszthatja előle egy jobb médiával és egyéb „feltételekkel” rendelkező gyerek…
„Sikerélmény”: üzletben (!) jutottunk hozzá fogkrémhez, tojáshoz, borotvakrémhez, nem is tudom, minek köszönhetjük váratlan szerencsénket !
1989. augusztus 3.
„Szorongásos öröm”, vajon van-e ilyen érzés? Az a két és fél óra, amit a Bolyai dísztermében szülőtársak és érettségizett, de „fel” nem jutott gyerekek társaságában osztályrészem volt, eddigi életem egyik legkeservesebb vizsgája volt. Az öröm, hogy Katinak sikerült elérni, amit terveztünk, nem tett felszabadulttá, látván a sok kétségbeesett szülőt, akik ugyanezt nem mondhatták el. Gyerekeik még nem is fogták fel, mi történik valójában, de nagyon sokan ott határozhatták el, hogy távozni kell egy ilyen országból.
Politika: mivel egy magyar lapban interjú jelent meg Mihai egykori román királlyal, Románia konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét. Magyar oldalról visszautasították ezt a gesztust mondván, hogy tarthatatlan állapot, hogy Románia mindenféle, magyar lapokban megjelent írásokkal kapcsolatban hivatalos állásfoglalást vár el a magyar kormánytól. Különösen azt nehezményezi a magyar fél, hogy az alig egy hónapja egyeztetett tanácsi küldöttség-látogatást Románia visszamondta.
1989. augusztus 07.
Az Első kézből című műsorban beszámoltak arról, hogy a Bicskén működő menekülttábor lakói (95 százalékban román nemzetiségűek!!!) megtagadták, hogy közhasznú munkát vállaljanak, inkább hetente találkoznak a budapesti Fórum szálló előtt, és tüntetnek a… romániai viszonyok miatt! Tragikomédia…
1989. augusztus 8.
Ismeretlen helyre hurcolták Tőkés László temesvári református lelkészt, mert egy interjúban élesen bírálta a romániai helyzetet. Nem világos, kinek és hogyan adta az interjút. A magyar református egyház nemzetközi tiltakozásra és szolidaritásra szólít fel.
Lőrincz szomszéd azt ígéri, hogy októbertől az egész tömbházunk számára lehetővé teszi a parabolaantenna műsorainak nézését. Nocsak, igen kíváncsian várom!
Kommentár 2005-ből
Most már eléggé megtanulhattuk Tőkés László nevét, akkor még nem is sejtettem, hogy hónapokig minden jóérzésű magyar aggódva figyeli sorsának alakulását, és nem lesz senki, aki ne támogatná harcát az elnyomó papi és politikai önkény ellen. Mint ahogy azt sem gondoltam volna, hogy évekkel később ez a mérhetetlen rokonszenv hogyan válik a romániai magyarság (de nemcsak!) egyfajta vízválasztójává, külön táborokba sodorva bennünket annak függvényében, hogy miként viszonyulunk Tőkés László személyéhez vagy túlságosan is gyakori vélemény-nyilvánításaihoz. Eszembe nem jutott volna, hogy azt az egységes szeretetet és egyetértést végleg elveszíthetjük, igencsak rövid idő alatt…
1989. augusztus 9.
A nap híre, hogy szabadon engedték Tőkés Lászlót! Eseményekben amúgy is gazdag nap volt, mert hazalátogatott Balázs Jóska, Albert Levente, sőt, a még 1982-ben, nem hivatalaosan távozott Lokodi Zoli is! Emellett Lóriéknál videóztunk Miskáékkal közösen, Az utolsó kínai császár című monumentális filmet néztük meg.
Gyárfás Pista biztatást kapott a milícián, hogy rövidesen mehetnek Magyarországra, mert egy magasrangú elvtársnak megtetszett a házuk…
Kótay Andrea (Nagy Péter barátom felesége) két napja egészséges kislányt szült.
1989. augusztus 10.
Jó háromórányi beszélgetés Balázs Jóskával. Most már többet értek az elkeseredéséből, de őszintén nem tudom, mi segíthetne rajta. Nem tud beleszokni az odaáti hangulatba, az emberek nagyon nem tetszenek neki, a munkahelyén csak szenved a sok „bunkó” kolléga miatt, és szakmai elégtételt sem érez. Nagyon lesoványodott, pedig sosem volt elhízva, ijesztően néz ki, nem is tudtam, mivel vigasztaljam. Azt mondta, ha itt változni talál a helyzet, talán vissza is jönne, pedig mindent feladtak már Vásárhelyen.
Kellemesebb volt az a beszélgetés, amelyben Öcsi fiam azt fejtegette, hogy szereti leendő munkahelyét, a mestere szimpatikus, a környezet megfelelő, remélem, fél év múlva, mikor végezni fog, ugyanígy érez majd.
1989. augusztus 12.
A szombat délelőtt azzal telt, hogy „helyettesítettem” a főnököt egy megyeházi gyűlésen, amihez különben nem sok közünk volt, mert a mezőgazdaság problémáit feszegették. Viorel Igret megyei első titkár mindenesetre durván belegázolt némely intézményvezető lelkébe és emberi méltóságába. Délután Vasile Opreapopa kisipari megyei alelnök nyugdíjazására voltam hivatalos. A vikendtelepi ihaj-csuhaj egy nem éppen dicsőséges, közel tízéves alelnöki pálya végére tett pontot, utódja Costel Danescu fiatal faipari mérnök, aki eddig a beszerzési osztályt vezette. Ha visszaemlékezem az Opreapopával eltöltött munkatársi kapcsolatból, az semmiképpen nem örömteli: két ízben is megpróbált félreállítani. Egyszer abba kötött bele, hogy magyarul feliratoztattam Elekes Karcsival a Divatház és sok más kirakat üvegfelületét és egyikünk sem volt hajlandó letörölni a szép kivitelezésű munkát (megtették mások…), máskor az volt a baja, hogy Makkai Jánossal olyan interjút jelentettünk meg a Vörös Zászló című helyi lapban, amiből minden józan ember kiolvashatta, hogy a minőségi árukategóriák bevezetése egyértelműen durva áremelés. Csak annak köszönhettük, hogy helyünkön maradtunk és a Megyei Pártbizottság Bürója sem tárgyalta ügyünket, hogy Opreapopa legnagyobb „aduja”, rokona, Nicolae Veres akkori elsőtitkár józan ember volt, nem foglalkozott olyan jelentéktelen figurákkal, mint amilyenek mi voltunk. De tegyem hozzá: alaposan be voltunk gyulladva mindketten Makkaival.
Kommentár 2005-ből
Azt persze akkoriban nem is sejtettük, hogy rövid néhány hónap után Makkai János lesz a Népújság főszerkesztője (és éppen a napokban meg is ünnepeltük megalakulásuk 15. évfordulóját), magam pedig olyan politikai pályára lépek, amely nyugdíjazásomig meghatározza mindennapjaimat. De kettőnk kapcsolata jó huszonöt év után is megmaradt, mert alapvető dolgokban továbbra is „egy húron pendülünk”.
