Nagyon beakadt ez a nagyhatalmi státusz iránti vágy a külügyminiszternél, aki szerint „Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom!”, s ha már ezt írta a párizsi szereplésre utalva a közösségi oldalán, akkor ezt illik is szó szerint átvenni az állami sportmédiának, úgyhogy hivatalosan le van írva, be van mondva: „Magyarország sportnagyhatalom!” Zeng az ének, hogy a világ 95. legnépesebb országa lett az éremtáblázat tizennegyedik helyezettje! Hogy európai összevetésben hatodik, Közép-Európában „utcahosszal első” Magyarország, a Monarchia, de még a régió is legyalázva, a sokkal nagyobb, népesebb, gazdagabb országok is „bottal üthetik a nyomunkat…”. „Dicsőség minden szinten” – kommentálja a globális sportnagyhatalom eredményeit az irókéz frizurájú világutazó két moszkvai látogatás között.
A statisztikák sajátja persze, hogy csak azt a felét kell hangsúlyozni, amelyik kedvező képet fest a globális sportnagyhatalomra nézvést, pedig volna itt azért más mutató is: ha nem a lakosság lélekszámához viszonyított éremszámot, hanem a GDP-ből az egy főre jutó, sportra fordított összegeket arányosítanánk. Akkor kiderülne, mennyivel fizet többet azért az ország a szomszédainál, hogy „sportnagyhatalom” legyen. Talán az is kiderülne, hogy a legyőzött, megelőzött, szanaszét vert szomszédok nem erre költik a közösen megtermelt javak tekintélyes részét. A nagyhatalmi státuszt nem az aranyérmek számára adják.
De akár egy szimpla kishatalom is lehetne príma hely, ha az úgy viselkedne állampolgáraival, hogy azok ne haljanak bele az orvosi ellátatlanságba, hogy a várható élettartam ne legyen az EU országai közül az egyik legrövidebb. Ahol legalább törekednek erre, ott fel nem vetődik a kérdés, hogy az ország kis- vagy épp nagyhatalom-e? Ez csak azoknak fontos, akik a valóságnál nagyobbnak képzelnék magukat.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. augusztus 16-án.
