Új szintre emelte a kampányindító rendezvényét az RMDSZ Kolozsváron, ahol pénteken este Bölöni László, egykori focista, jelenlegi politikai „előzenekar” vette birtokba a színpadot. Bölöni rutinosan hozta a futballos hasonlatokat, a hallgatóságot „kapura lövésekkel” próbálta szórakoztatni, de az az igazság, hogy sokszor mellé lőtt, dögunalmas lett a hosszúra nyúlt szereplése.
Az RMDSZ elnöke egy kifáradt közönség elé lépett, és neki sem futotta többre a sportszlengeknél és a „győzzön a józan ész” mantránál, ami mostanra szinte minden mondat végén kötelezően csendült fel. Úgy tűnt, az eseményen felszólalók egy titkos „józan ész”-számlálót működtettek, és ha valaki nem mondta ki legalább ötször, piros kártyára számíthatott a kampánystáb részéről. Kérdés, hogy nem okoz-e maradandó károsodást ez az unos-untalan ismételt jelmondat.
De nemcsak a mottók miatt lett unalmas a kampányhajrá, hanem a témák miatt is, amiknek felvezetéséhez ugyanazt az ócska szöveggenerátort használják már évek óta: ismét előkerült, hogy „megmutatjuk”, „erősek vagyunk”, „megvédjük”, „a magyar identitás”. Az üzeneteket úgy tűnt, inkább egymásnak mondják el újra és újra, hátha valamelyikük még nem hallotta őket a kampány előző állomásán.
Az esemény megnyitását Oláh Emesére, Kolozsvár alpolgármesterére osztották ki, aki büszkén hivatkozott a város magyar közösségére, amely az RMDSZ-ben látja érdekei képviselőjét. Természetesen felemlegette a józan észt, aztán kitért a kormányzati támogatás fontosságára, és nem hagyta ki a konkrét megoldások ígéretét sem, beszélt a bölcsődeépítési program folytatásáról és a kolozsvári magyar színház felújításáról, mint olyan projektekről, amikhez az RMDSZ-nek vissza kell jutni oda, ahol a pénzt osztogatják mindehhez.
Cseke Attila szenátorjelölt tovább építette a kampány mondanivalóját azzal, hogy a közelgő választásokat a következő évek meghatározó eseményének nevezte a magyar közösség számára. Szavait az RMDSZ elmúlt évekbeli kormányzati sikereivel támasztotta alá – felemlegette a több millió eurónyi beruházást –, és megjegyezte, hogy „más most azzal dicsekszik, ami az RMDSZ munkája volt.” A „megamegyék” ellenzése és a bürokráciára való panaszkodás is helyet kapott beszédében, Sólyomkővár példáját hozta fel. A Bihar megyei szlovák falu 20 kilométernyire fekszik Élesdtől, és nem volna szerencsés, ha a közigazgatási átszervezés során elveszítené adminisztratív önállóságát, részletezte a volt fejlesztési miniszter.
A közigazgatási átszervezés számos megszólalásban előkerült, mintha csak egy kötelező pont lenne a programfüzetben. Az irónia itt persze az, hogy ezt az átszervezési javaslatot, amelyre hivatkoznak, egy ellenzéki párt, az USR nyújtotta be, és csak akkor valósulna meg ebben a formában, ha az kormányra kerülne, amire igen csekély az esély. Ettől függetlenül mindenki biztosított mindenkit, hogy ha valami által is elkerülhető lesz ez a katasztrófa, akkor az biztosan az RMDSZ kormányra kerülése lesz. A közigazgatási módosító javaslatról értelmeset itt lehet olvasni, Csutak István régiófejlesztési szakemberrel beszélgettünk.
Visszatérve a színpadra, Cseke Attilát a szilágybagosi polgármester, Bernáth István váltotta, aki beszédében a helyi közösségek védelmét hirdette, amelyhez „közelebb kell vinni a döntéseket.” Mint kiderült, ha a „közigazgatási reform” megvalósulna, a falusi lakosok kénytelenek lennének akár órákat utazni egy-egy hivatalos ügyintézéshez, amit a polgármester természetesen el akarna kerülni. Az RMDSZ, ha rajta múlik, mindig ott lesz, hogy megóvja a községek érdekeit – és persze a „családbarát környezetet”, amit Bernáth saját településén elért eredményei között sorolt fel. Utakat, vízhálózatot, felújított iskolát és sportközpontot sorolt fel megvalósításként, és megnyugtató volt, hogy a szlogenek mögött legalább helyi szinten konkrétumok is vannak.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselőjelöltje úgy lépett színpadra, mintha egyetlen küldetése lenne: felhívni a figyelmet az „AUR-veszélyre” és a „józan ész” utolsó bástyájára, amelyet természetesen az RMDSZ képvisel. Beszédét azzal a megjegyzéssel nyitotta, hogy „még álmában is az AUR-ral vitatkozik a tévében,” és ezt el kell hinnünk neki, hisz a helyhatósági és az EP-választások alkalmával is már belemelegedett az AUR-veszély ecsetelésébe. Szerinte az RMDSZ kormányzati jelenléte nemcsak a magyar közösség, de az egész ország szempontjából „kulcsfontosságú,” csak így lehet megőrizni a „józan ész” esélyét a parlamentben.
Csoma persze nem maradt meg ennyinél. Hosszan fejtegette, hogy „Romániának is szüksége van az RMDSZ-re,” mintha az egész ország sorsa függene attól, hogy az RMDSZ kormányra kerül-e. A „józan ész” kifejezés annyiszor hangzott el beszédében, hogy szerintem a versenyt mindenképp ő nyerte meg a beszélők közül. Összességében szónoklatából kiderült, hogy az RMDSZ az egyetlen, aki „megvédheti a magyar közösséget” – az AUR-tól, a bukaresti bürokráciától, és lényegében minden mástól is.
Amikor Csoma Botond végzett a „józan ésszel” és az AUR-fenyegetéssel, Zahoránszki Brigitta, Máramaros képviselőjelöltje következett, hogy a népszámlálási adatokról beszéljen, amelyek után „nagyobb fokozatra kapcsoltak,” hiszen a szórványmegyéknek is szükségük van erős képviseletre. Hangsúlyozta, hogy „józan ésszel és elszántsággal” dolgoznak a kisebbségi közösségek megőrzéséért, bár ezzel kapcsolatban konkrét tervekről nem sokat hallhattunk. Fő aggodalma a közigazgatási átszervezés veszélye volt, amely szerinte a szórványközösségeket sújtaná leginkább, és amelyet csak az RMDSZ akadályozhat meg – mintha minden megoldás kulcsa a „józan ész” újabb és újabb hangoztatása lenne.
Zahoránszki után az RMDSZ kampányhajrájának díszvendége lépett pályára, és ott is maradt jó hosszan. Bölöni nem teketóriázott: elmondta, hogy „a helyzeteket ki kell használni,” és „csak az első hely számít.” Már-már arra lehetett számítani, hogy előránt egy taktikai táblát, és mutogatni kezd, merre is kellene az RMDSZ-nek „kapura törni.” Hozzátette, hogy a kampány tulajdonképpen egy hosszú mérkőzés, ahol „még egy döntetlen is értékes lehet” – hiszen az is mutatja, hogy „ott vagyunk a nyerők között.” Valahogy érezhető volt, hogy a sportpályán mindez talán több értelmet nyer, de itt leginkább arra volt jó, hogy a hallgatóság lefáradjon, és Kelemen Hunor szpícsére már ne maradjon semmi a kezdeti lendületből.
Bölöni mit sem vett észre ebből, tovább tekerte a homályos labdás hasonlatokat. Az est „csapatkapitánya” Kelemen Hunor lett, aki szerinte „jobb Iohannisnál” – talán azért, mert… „a fociban is az a jó játékos, aki közel áll a kapuhoz” (aki meg tudja fejteni, hogy mit akart ezzel mondani, árulja el nekem is).
Ebből a zsibbadtságból kellett volna Kelemen Hunornak visszahoznia a hallgatóságot, de nem igazán volt mire építeni, ráadásul ő is a kampány kötelező kellékeiből válogatott. Günther Ottó a két keréken országot járó jelöltként mutatta be, aki – bár sok elégedetlenséget talált – most „visszaadja az embereknek a reményt”.
Kelemen sorra vette a klasszikus témákat, kezdve a magyar identitás védelmével és a népességfogyás aggasztó számaival. Szerinte a legnagyobb kihívás, hogy… hát persze, a „józan észt” visszahozzák a parlamentbe, ami nélkül katasztrófa lesz (mintha minden magyar képviselő felgyűrt ingujjal állna a szakadék szélén, hogy feltartóztassa a guruló Romániát).
Az RMDSZ elnöke aztán arról is beszélt, hogy az állam túlnőtt az embereken, és emiatt „elveszítettük a reményt.” Kelemen szerint az RMDSZ lenne az, amelyik majd megrendszabályozza az államot, hogy az végre ne legyen „a polgárok ellenfele.”
Ahogy az elnökjelölt beszéde haladt, egyre nagyobb magasságokba emelkedett. Románia külpolitikájáról például határozottan kijelentette, hogy „lejárt a rejtőzködő, lopakodó külpolitika ideje.” Kelemen szerint Romániának mostantól „kezdeményező szerepet” kell vállalnia a világban, méghozzá a perifériáról indulva, mert „a földrajz, az egy adottság.”
Az RMDSZ elnöke aztán újra elővette a magyar identitás megőrzésének feladatát, amely szerinte a kultúrára, vallásra és minden más „nemzeti elemre” kiterjed. Ehhez persze „törvénymódosításokra” és „parlamenti frakcióra van szükség”.
Végül, zárásként, Kelemen ráerősített a „józan ész” kampányban betöltött szerepére: „Győzzön a józan ész, győzzön az RMDSZ, győzzenek a magyarok!” A közönség pedig talán arra gondolt: ha eddig a józan ész vezetett volna, akkor talán már nem állnánk itt ennyi üres szlogen között.
Az eseményt egyébként itt lehet visszanézni. (Nem érdemes.)
A szerkesztő megjegyzése
A szerző kérésére [„Bölöni… tovább tekerte a homályos labdás hasonlatokat. Az est „csapatkapitánya” Kelemen Hunor lett, aki szerinte „jobb Iohannisnál” – talán azért, mert… „a fociban is az a jó játékos, aki közel áll a kapuhoz” (aki meg tudja fejteni, hogy mit akart ezzel mondani, árulja el nekem is).”] próbáljuk megfejteni a metaforát.
Ha futballkapuról van szó, akkor az a játékos kétségtelenül lesen van.
Ha a Mennyország kapujához, akkor a bejáratnál fordulatosan vicces helyzetek állhatnak elő. (Ezek egyike, hogy egy buszsofőrt beengednek, egy papot pedig nem; és a válasz nem az, hogy a pap pedofil, és azért, hanem mert amikor a pap prédikált, mindenki aludt, de amikor a buszsofőr vezetett, mindenki imádkozott…)
De nem kellene megkérdezni Bölönit arról, hogy mire gondolt? Ha esetleg arra, hogy… akkor elég nagy baj van. Akkora, hogy Kelemen Hunor barátja, sőt a barátjának a barátja sem fogja megoldani… A Kárpátokon túli román RMDSZ-szavazók formájától, felkészítésétől függ minden.
