ohiói szenátor a republikánusok elnökjelölő országos gyûlésén a Wisconsin állambeli
Milwaukee Fiserv Forum sportcsarnokában 2024. július 15-én (Fotó: MTI/AP/Paul Sancya)
Orbán Viktor Tusványoson csak a szokásosat hozta. Világrendszerváltást hirdetett a hőség miatt alufólia-sisak helyett egyen-szalmakalapban ülő közönségének, és távoli dátumokra kitűzött célokról beszélt. Azt nyilván majd a következő évekbeli előadásaiban fogja megmagyarázni, hogy a célok miért is nem úgy valósultak meg, ahogyan azt ő megjövendölte. Lám, 2022-ben még hetykén közölte, hogy „egy mindjárt hatvanas miniszterelnök mellett 44 éves nő az államfő, a kormányban pedig sok a negyvenes, akik évtizedekig képesek lesznek még húzni a szekeret”. Aztán jött K. Endre és az ő kegyelmi ügye, az államfő pedig ment, úgyhogy Orbánnak bizony meg kellett fújnia a toborzó trombitát a készülő magyar nagystratégia dallamára.
Az sem új, hogy minden lapot feltett arra, hogy Donald Trumpból amerikai elnök lesz, igaz, ebben még a 2016-os gesztusánál is merészebbet húzott a miniszterelnök: mindjárt előrevetítette/elképzelte, hogy az Egyesült Államokban egy tizenkét évig tartó republikánus ciklus következik, hiszen Trump alelnökjelöltje, a pozícióhoz szokatlanul fiatal J. D. Vance előtt fényes, kétciklusos jövő áll még. Pontosabban állhat, de hát Orbán annyira 10/0 üzemmódban beszélt Tusványoson, hogy az eleve kizárja a feltételes mód használatát.
Pedig pont Vance az, akinek könyve megmutatja, mit jelent a politikában, ha a döntéshozók nagy eszmékre és ügyekre fókuszálnak inkább a saját választóik valósága helyett. Trump alelnökjelöltjének szociografikus elemekkel jócskán megtűzdelt visszaemlékezése, a Vidéki elégia az amerikai álomról ugyanis 2016-ban azt illusztrálta, miként lettek például Kentucky államban a hagyományosan demokratákra szavazó, büszke, szakszervezeti tagokból és munkásokból egy, a republikánusok színeiben induló, New York-i adócsaló milliárdos lelkes támogatói.
Egyébként nagyjából úgy és azért, ahogy és amiért idehaza a szocialista fellegvárakból a kétezres évek végére szélsőjobboldali bástyák lettek, és amiért 2024-re az abszolút narancsvidékre, az aprófalvakba is becsorgott a Tisza, amiért az önkormányzati szinten egyre megkerülhetetlenebb tényezővé válik az ezredfordulós radikalizmust Insta-kompatibilissé fazonírozó Mi Hazánk Mozgalom.
Azért történt mindez, mert Orbán Viktort is elragadták a magyar valóságtól a naqy eszmék, úgyhogy ha óvatosan is, de egyre többen kezdik pedzegetni a fideszes holdudvaron belül is: ideje lenne, ha végre fejben is hazatérne az „első magyar falusi miniszterelnök”. Mert már az országon is meglátszik, hogy elkezdték jobban izgatni őt a történelmi olvasmányok, mint a magyar közállapotok. Ettől persze még a hatalma nem kerül veszélybe, csak hát „a dolog úgy áll”, hogy a Vidéki balladát a magyar álomról már nyugodtan meg lehet írni. Bár félő, hogy mire elkészül, addigra a magyar vidéken már mongol és filippinó gyári munkások, román és szerb napszámosok, albán pékek, ukrán culágerek és a kínai vegyesboltosok fogják csak olvasni. De nem baj, majd lefordítja nekik az MCC, természetesen a magyar nagystratégiával együtt.
