Beszélgetés Farkas Jánossal, a Napsugár főszerkesztőjével
– Tizenöt éve indult a Napsugár. Jelentett-e ez az évforduló a szerkesztőség számára alkalmat arra, hogy munkáját felmérje?
– A tizenötödik évfolyam lezárását nem tekintettük különösebb évfordulónak. Lapunkban például nem is tettünk említést róla. De jólesik, hogy felnőtt lapok számon tartanak, s hogy hazánk legfiatalabb magyar nyelvű művelődési hetilapja keres meg kérdéseivel.
– Ha nem is tekintjük különleges évfordulónak, a tizenötéves életkor betöltése mégiscsak jelent valami határkövet. Mi a legjellemzőbb a lap mostani fejlődési szakaszára?
– A tizenötödik évfolyam utolsó számainak megjelentetésével egyidőben fejeztünk be egy hosszabb ideig tartó folyamatot: a céljainknak, lehetőségeinknek még jobban megfelelő profil fokozatos kialakítását.
Az említett átalakítást öt-hat évvel ezelőtt indítottuk el. Amikor a végére értünk volna, bevezették a hatéves beiskolázási kort. Amit addig elvégeztünk, nagy vonalakban jónak bizonyult, de a megváltozott körülmények között sok mindent újra kellett kezdenünk, az olvasók életkorbeli sajátosságaihoz való minél jobb alkalmazkodás érdekében. A „megújhodás” és mostani évfordulónk között nincs ugyan okozati összefüggés, mégis összekapcsoltuk a kettőt. Az új profil véglegesítése talán tovább is elhúzódhatott volna, mi viszont minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy a tizenöt éves ciklus lezárása egyúttal a szerkesztés újabb szakaszának kezdetét is jelentse. A XVI./1-es (1972. januári) szám már meglehetősen végleges formában tartalmazza az új profil minden sajátos jegyét.
– Milyen lesz tehát az „új” Napsugár?
– Új Napsugárról nem beszélhetünk. Mindig óvakodtunk a látványos és átmenet nélküli változtatásoktól. Azt akartuk, hogy a tizenöt éves cikluson belül a lap egységes maradjon. Itt természetesen a grafikai, tehát a külső megjelenési formára gondolok elsősorban. Szeretnénk, ha a következő tizenöt éves vagy annál is hosszabb időszakban a lap olyan maradna, amilyen elindulásakor volt. Gyermekekről lévén szó, a jó értelemben vett állandóságnak megvan a maga nevelő ereje és vonzása. Az állandósult forma lehet akármilyen régi, mert az új olvasónak a lap mindig új. A mi esetünkben pedig az olvasónemzedékek váltakozása rendkívül gyors. A felnőtt olvasó számára éppen állandósága révén válik vonzóvá a lap. Egyre több az olyan felnőtt, akinek gyermekkora szorosan kapcsolódik a Napsugár olvasásához.
– Ezzel a felfogással feltétlenül egyet kell értenünk. Akkor viszont mi az említett változások lényege?
– A változások főképp a lap tartalmát, tematikai és műfaji szerkezetét, valamint az egyes részek funkcionalitását érintik. Tehát minőségi vonatkozásúak elsősorban.
A több évig elhúzódó átalakulás eredményét a következőkben foglalhatom össze:
• jelenleg éles határvonalat húzunk a lap irodalmi és nem irodalmi része között;
• a lap tartalmát programszerűen kapcsoljuk az iskolában és a pionírszervezetben végzett nevelő
munkához;
• fokozzuk a kapcsolatot – tartalmi vonatkozásban – a lap és olvasói között;
• bizonyos fejezeteknél a grafikai rész önálló szerepet tölt be.
– Jelent-e mindez valamilyen lényeges eltérést a Napsugár eredeti szerkesztési elveitől?
– Indulásakor a Napsugár mint gyermekirodalmi lap ment át a köztudatba. Ezt a véleményt több körülmény is alátámasztotta. Asztalos István volt a lap alapító főszerkesztője, a szerkesztőség belső munkatársai pedig – kevés kivételtől eltekintve – írók, költők. Ugyanilyen irányban alakult a külső munkatársi gárda is.
De már a kezdet kezdetén maga Asztalos István is szűknek érezte a kizárólag „gyermekirodalmi” keretet. Teljességre törekvő, átfogóbb jellegű „gyermeklap” kialakítását tűztük ki célul, mindjárt az indulás hónapjaiban. A nevelés reális szükségleteiből és a lap sajátos helyzetéből indultunk ki, és így határoztuk meg azokat a nevelési feladatokat, amelyeknek megvalósításához a Napsugárnak hozzá kell járulnia. Így alakult ki a lap sajátos tematikája, amely a tizenöt év alatt módosult és kiteljesedett ugyan, de általános irányulása nem változott.
Az első 9-10 évfolyamot főképp az jellemezte, hogy a kitűzött tematika feldolgozása túlnyomórészt szépirodalmi eszközökkel, műfajokkal történt. Ez nagy tehertételt, megkötöttséget, általában lehetetlen helyzetet teremtett az irodalmi rész számára, hiszen olyan témák irodalmi feldolgozását is erőltettük, amelyek természetüknél fogva nem férnek bele az irodalmi műfajok keretébe. Jó néhány negatív „izmus” ráolvasható az akkori Napsugárra (de semmi esetre sem több, mint irodalmi lapjaink bármelyikére ugyanabban a korszakban). Fenti megállapítás azokra az írásokra vonatkozik elsősorban, amelyekhez a szerző készen kapta a témát, sokszor a kiinduló ötletet is, tehát az ún. „programált” írásokra. De az a veszély fenyegetett, hogy a sematikus, verbalista, didakticista beütések észrevétlenül átáramlanak a többi írásba is. Ugyanakkor tehát, amikor a „gyermeklap” fogalmának átfogóbb értelmezése érdekében eltekintettünk a tisztán irodalmi jellegtől, éppen az irodalmi rész tisztasága érdekében indítottuk el az említett átalakulási folyamatot. Jelenleg is az irodalom foglalja el a lap oldalainak jelentős részét, de író, költő munkatársaink közreműködését semmiféle korlátozás sem gátolja. Egyetlen kikötésünk van: üresjáratú írást nem közlünk. Tehát minden írásnak, versnek, elbeszélésnek legyen nevelő tartalma.
– Felvetnék egy „divatos” problémát. Beszélhetünk-e irodalomcentrizmusról a Napsugár esetében?
– Ha kamaszkorúaknak szerkesztenők a lapot, és ugyanilyen felfogásban, talán igen. De talán akkor sem. A nevelést vagy művelődési életünket adott esetben jellemezheti az irodalomcentrizmus, de egy gyermeklapot, főképp ha kisiskolásoknak készül, már nem. Az irodalom a Napsugárban ugyanis nem cél, hanem a nevelés egyik eszköze. És mert az érzelem- és tudatformálást tartjuk egyik alapvető feladatunknak, az irodalom a mi esetünkben a nevelés egyik alapvető eszköze. Ebben természetesen az is benne van, hogy nem egyetlen eszköze.
– Milyen körülmények figyelembevételével határozza meg a szerkesztőség a lap sajátos szerepét és feladatait?
– A lapot a Pionírszervezet Országos Tanácsa adja ki. A Pionírszervezetre hárul az iskolán kívüli nevelőtevékenység megszervezése. Ebből a tényből indulunk ki, amikor a lap feladatait kijelöljük. De a gyermek egész életét iskolás minősége határozza meg. Erre épül a Pionírszervezet tevékenysége is, ezt kell tehát nekünk is szem előtt tartanunk. Ugyanakkor köztudomású (de nem eléggé hangsúlyozott) a család döntő szerepe a leendő felnőtt erkölcsi-állampolgári értékeinek kialakulásában. A Napsugár és a gyermek kapcsolata ugyanaz, mint a játékkal, otthoni munkájával, testvéreivel, szüleivel, barátaival való kapcsolata. Súlyos hiba lenne tehát, ha a családi tényezőt figyelmen kívül hagynánk.
Íme, három terület, amelyet össze kell kapcsolnunk. Nyilvánvaló, hogy a Napsugár számára egyetlen megoldás lehetséges: kiválasztani azt, ami mindhárom tényező nevelésében közös feladat. Ez pedig a tudati és érzelmi állásfoglalás alakítása.
– A nevelési területnek ez a „leszűkítése” nem eredményezheti-e a lap hatósugarának és hatékonyságának leszűkítését? A korszerű tudatot ugyanis egy sor korszerű tényező határozza meg.
– Azzal kezdeném, hogy mi központi helyre állítjuk ugyan az eszmei-világnézeti nevelést, és az irodalmat alapvető nevelő eszközként kezeljük, de: 1. más nevelési célkitűzéseink is vannak, és 2. az irodalom nevelő hatása nem korlátozódik csupán az erkölcs- és érzelemvilág alakítására. A nevelés egyetlen módszeréről sem állíthatjuk, hogy a személyiségnek csupán egyik, pontosan elhatárolható összetevőjét alakítaná. Minél kisebb korról van szó, a nevelés eszközei és módszerei is annál inkább általános hatásúak. Amennyiben tehát sikeresnek mondhatjuk a lap erkölcsiségformáló hatását, ez feltétlenül kihat – többek között – az iskolai ismeretszerzésre, a termelési-technikai készségek és jártasságok kialakulására is. Márpedig a mi olvasóink korában elsősorban e két tényező határozza meg a korszerű világkép kialakulását. Beszélnünk kell a lap nem irodalmi részéről is. Éppen a korszerű világkép kialakítása érdekében közlünk meghatározott tárgyú írásokat és képanyagot, amelyek az évek folyamán állandó rovatokba és ciklusokba szerveződtek. Ezek részletezése nem fér bele egy beszélgetés kereteibe, tehát csupán megjegyzem: az elején említett átalakulási folyamat főleg ezeknek a rovatoknak és ciklusoknak a kialakítását és véglegesítését jelentette. Megfelelő módon bővítettük a lap tematikáját, hogy az – a lehetőségeken belül – minél inkább megfeleljen a korszerű nevelés követelményeinek. Ezt osztottuk fel a lap két része között. A feldolgozandó tárgy természete határozza meg a feldolgozás módját. A különböző műfajú rovatokba és ciklusokba kerül mindaz, ami az irodalmi műfajok keretébe nem fér bele.
– Milyen kapcsolatai vannak a szerkesztőségnek a munkatársakkal, olvasókkal, nevelőkkel?
– Az irodalmi és képzőművészeti élettel, író, költő és képzőművész munkatársainkkal a kapcsolataink ugyanazok, mint induláskor. Legfeljebb személyi korrekciók történtek. Egyesek kimaradtak, helyükbe mások léptek.
Olvasóinkkal fenntartott kapcsolataink szintén változatlanok. Változásról legfennebb mennyiségi vonatkozásban beszélhetünk: több találkozót szervezünk, több levélre válaszolunk, mint öt-nyolc évvel ezelőtt. Megszokott, állandó munkamódszerünk az iskolalátogatás, közvéleménykutatás. Levelezünk, tanácskozunk, vitatkozunk pedagógus kollégáinkkal. Meghallgatjuk véleményüket, javaslataikat, de szüntelenül bizonyítjuk saját igazunkat is.
Mindez élővé, mozgalmassá, izgalmassá teszi az iskolával fenntartott kapcsolatunkat. Ennek egyik számokban kimutatható eredménye: januárban a lap példányszáma meghaladja a 41 000-et, ebből 39 000 előfizetés. A tizenötödik évfordulón jól esik arra gondolni, hogy egyre több olvasónk édesanyja maga is Napsugár-olvasó volt.
– Végül a „kötelező” kérdés: milyen tervekkel indul a lap a következő másfél évtizedbe?
– Elsősorban tartani akarjuk azt, amink van. Tervek? Talán a havonkénti 24+16 oldalas megjelenés; évnegyedenkénti kiadvány az óvodáskorúaknak; saját könyvkiadás, kizárólag a Napsugárban megjelent gyermekirodalmi alkotások kötetben való megjelentetésére.
Nem tudhatjuk, mindebből végül is mit valósíthatunk meg. Csupán egyet mondhatok: sem felkínált, sem rejtett lehetőség nem lesz, amit gyermekeink érdekében a legmesszebbmenően ki ne használjunk minden adódó alkalommal.
Megjelent A Hét III. évfolyama 3. számában, 1972. január 21-én.