Nem olyan értelemben képzőművésze ennek a számnak a természet, hogy ö alkotta e képeket, ö alkotta, ez igaz. de ettől még nem volna művész. Művész csak attól lesz, hogy ö alkotta az embert, benne a szépségre való fogékonysággal. Mi vagyunk azok, akik – saját képünkre és hasonlatosságunkra – meglátjuk a természetben a művészt; ennek a számnak tehát mi vagyunk a képzőművésze, helyesebben a képzelő művésze.
Maga a természet nem művészkedik, ő csak erdőket növeszt és sejteket épít, felhőket torlaszol az égboltra és elektromos feszültségeket süt ki, mi kiáltunk fel jelenségei láttán, hogy „milyen szép”! Ezúttal olyan jelenségei láttán hangzik el örvendező felkiáltásunk, amiket nem ő maga tár szemünk elé; amiknek újszerű szépségét féltékenyen elrejtette előlünk parányi méretekbe; amiket tudósok ragadtak ki finom eszközeikkel a mikrovilágból – tudási céllal, de az elébük táruló szépségektől lenyűgözötten.
Ismerek olyan tudóst, akit először, fiatal korában, a természet rejtett szépsége ragadott meg, s így tért arra az útra, hogy rejtett igazságát igyekezzen feltárni. Persze a tudós húzódozik a művészi értelmezéstől, szívesen adja át a szerkesztőségnek a felvételeit, hogy modern festmények, grafikai művek – s igen jó művek! – váljanak belőlük, de kiderül, hogy ő nem képzőművész; a képek „beleérző” címei nem tőle valók, hanem a szerkesztőktől; munkájában a szépség amolyan melléktermék. S noha ő teszi láthatóvá a láthatatlant, változatlanná a változót, képpé a jelenséget, szellemi élménnyé az anyag mozgását, ő csak közvetítőnek tartja saját magát: szerény fotográfusnak, aki reprókat készít a természet gazdag kiállításán.
Ember nélkül azonban nincs művészet, hiába bármily gazdag ez az örökkévaló tárlat. S így a nagy öntudatlan alkotó árnyékában mégiscsak mi, emberek vagyunk a művészek, oly mértékben, amennyiben képesek vagyunk szépséget teremteni, szépséget megragadni – vagy legalább meglátni.
Megjelent A Hét II. évfolyama 4. számában, 2021. január 22-én.
Ismételten megemlítjük, hogy a Számunk képzőművésze bemutatását most, ötven évvel később nem az eredeti illusztráció kíséri. (Még akkor sem pont ugyanaz, amikor az illető alkotás reprodukciójáról van szó – annál az egyszerű oknál fogva, hogy lapunk nem színnyomással készült.