„Vitorla vitorla tengerre szálló…” Nem kellett sokat keresgélnem, mihelyt elém tárult a kolozsvári művésznő vidám hajója, azonnal megdobbant bennem Király László Vitorla-énekének tam-tamos ritmusa. Vdovkina Anastasia mágikus tűzzománcai láttán amúgy is vitorlát bont a képzelet. Meg a vers, ahogy Kovács András Ferenc mondaná. Viharvert, ütött, kopott ez a Vitorlás, régi, repedt, talán még szúette is a rozsdás fémlapocskákkal, szegeccsel megerősített, felső részén spárgával végigfércelt hajótest. Rakománya, akárha a világ lenne, házastól, ajtóstól, ablakostól, csupa kellő és fölösleges hóbelevanc, zsúfolt, összevissza élettér, tarkán, színesen egymásra boruló házak halmaza. Ring a lét vizén? Vagy épp egy nagy viharon túl „árboc és vitorla megtörve, tépve lóg”? Ki tudja. Talán a megálmodója sem. Nem is lényeges. Mindenki azt gondolja a műről, amit akar, ami eszébe jut. Nekem az, hogy derűs a látvány, optimizmus és báj lengi be. Maga az ég a vitorla, és nevet a hold a felhők fölött. Bent is van, amit látunk, kint is. Kép is a keretben és plasztika is, amely túlnövi a rámát. Ünnep a szemnek, mint minden valóban művészi tűzzománc, mesélőkedvet csiholó, fantáziadús vízió.
Evezők 
Noé bárkája 
Szellemhajó
Hétköznapi elemekből, eljárásokból születik ez a költészetet, metaforás megközelítést kiváltó, tűzben fogant művészet, ez esetben a jelképes tengeri lélekvesztő. Egyszerű és kifejező formákra vágott fémlemezekre égetéssel rögzül a színes zománcpor, ahány tónusú a mű, annyi megismételt műveletet feltételez. Különböző alakzatokból, anyagokból állítja össze, építi fel térhatású alkotását a tűzzománcművész, égetőkemence, ecset, kés, szita és megannyi sokféle eszköz szükséges a munkafolyamat során, de mit sem ér, ha az alkotóból hiányozna a belső tűz, a tehetség, tudás, képzelőerő, szív és lélek. Anastasia Vdovkina sokszor bizonyította, mindezzel bőven rendelkezik. Számos nagysikerű egyéni tárlata és szintén zománcművész férjével, Egri Andrással közös kiállítása tanúsította ezt a kincses városban, ahol már több mint másfél évtizede él, illetve másutt az országban, a határokon túl, mindenekelőtt a szülőföldjén, Oroszországban. A Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Szimpózium 2003, 2004-es nagydíja és ugyanolyan elismerések Kijevből, Szentpétervárról, csak néhány a rangos szakmai kitüntetései közül.
De jó széllel térjünk vissza alkotói világának nyugalmas vizeire. A Vitorlás csak egy a művésznő tengeri hajós sorozatának remekeiből. A földgolyó több részén megfordult ő az eltelt években, alkotótáborok is vonzották különböző világtájak felé, de a valós utazásainál talán még élményszerűbbek voltak a képzeletbeli utazásai, amelyekkel régmúlt korokat, különleges embereket, sajátos tradíciókat is megidézhetett. A Kaukázus lábainál fekvő Pjatyigorszkban felsőfokú tanulmányait végző művészjelölt talán még nem gondolt arra, hogy mennyire elkápráztatja majd az „észak-fok, titok, idegenség”, de a sors kiszámíthatatlan, és egyik legérdekesebb zománcsorozatát a Fehér-tenger, a „lidérces, messze fény” ihlette meg. Különös hajók, bárkák, csónakok kelnek életre, hozzák, viszik magukkal Anastasia lélekharmóniát sugárzó üzenetét. Titokzatos Szellemhajó, Noé bárkája, Eszkimó evezők csónakjai szelik a vizeket a Jeges-tenger, az Északi-fény bizarr színeiben, Vdovkina zománcosan kódolt, jelenkori jelrendszerében. Archaikus népszokások, totemfigurák, eszközök, állatjelek, primitív motívumok szervesülnek a kortárs civilizáció vizuális univerzumába.
Így már nem annyira meglepő, ha a művészetkedvelő egyszer csak azt veszi észre, hogy az orosz gyökerű alkotó csodálatos ikonjai, szakrális tűzzománcai mellett egyre nagyobb teret nyer életművében az a vonulat, amely az erdélyi magyar, székely népművészet értékeinek, szépségeinek szentel kiemelt figyelmet. Vdovkina Anastasiával személyesen Borospatakán ismerkedtem meg. Többször láthattam aztán, amint az őszi alkotótáborokban a Skanzen rendezvénycsűrének emeletén aprólékos munkába mélyedve készítette újabb nagyszerű munkáit. A művésztársak is kíváncsian arra-arra oldalogtak titkot lesni, szépnek örülni. És meggyőződhettek: a gyimesi, székelyföldi kapuk, kerítések ősi, faragott világa alkotó módon társítva, variálva, tűzzománcon megörökítve is nagyon jól mutat.
