A rendszerváltás egyik legösszetettebb, talán legnehezebb feladata a jogállam követelményeinek érvényesítése az államszervezetben, annak működésében. Az elsöprő választási győzelem mindehhez kedvező feltételeket teremtett, ugyanakkor óvatosságra int: jól átgondolt lépésekre van szükség, amelyekből kitűnik, hogy a cél nem más, mint a demokratikus politikai berendezkedés, a jogállam magyarországi újjáépítése.

Azt is világossá kell tenni, mindez nem végezhető el rövid úton. A gyorsan megoldandó feladatok mellett hosszabb folyamatokban kell gondolkodnunk, amelyet egy népszavazással megerősített új alkotmány kihirdetése zárhat le. A kormányra kerülő Tisza Párt programja, a miniszterelnök-jelölt nyilatkozatai is ezt a felfogást tükrözik. 

Jól ismert, hogy a legsürgetőbb teendő az Európai Unió által meghatározott jogállami feltételek teljesítése. A kohéziós és a helyreállítási alapokban zárolt közel 20 millió euró feloldása óriási segítséget jelentene Magyarország számára. Biztató, hogy az új kormány kész azonnali lépéseket tenni a helyreállítási alap felhasználásáért, hiszen ez esetben augusztus végén lejár a határidő.

A rendszerszintű korrupció felszámolásában, a közpénz, a közvagyon visszaszerzésében jó alapot jelent az EU 2024/1260. számú irányelve, amelyet 2026 novemberéig át kell ültetni a nemzeti jogrendszerbe: eszerint – többek között – vagyonfelderítési, zárolási, elkobzási és kezelési kapacitásokat kell létrehozni. 2027-től pedig egy átfogó, ötévente megújítandó nemzeti stratégiát kell megalkotni. Természetes lépés az Európai Ügyészséghez történő csatlakozás, különösen, hogy Magyarország 2007 decemberében, a Lisszaboni Szerződés megerősítésekor elfogadta az Európai Ügyészség intézményét. Az új kormány ezen a téren várható intézkedései így egyszerre erősíthetik a jogállam működését és az ország gazdasági stabilitását.

Indokolt a miniszterelnök-jelölt azon törekvése, hogy változzon a legfontosabb közjogi intézmények vezetése. Ha ennek szükségességét az érintettek nem ismerik fel, úgy a parlamenti többség megteheti az ehhez szükséges jogszabályi változtatást. Ez az igény nem öncélú, ez nem revans, hanem a legfontosabb jogállami intézményeket – például az Alkotmánybíróságot – övező társadalmi bizalom újjáépítésének elengedhetetlen feltétele. A személyi változások célja pártatlan és következetes működéssel visszaállítani az intézmények tekintélyét.

Álláspontom szerint ugyanakkor nem lenne helyes az Alkotmánybíróság önállóságának megszüntetése, a Kúria egyik egységévé való lefokozása. Igaz, az utóbbi elképzelés nem új, már az Alaptörvény „előkészítése” során is felvetődött. A megújuláshoz érvényesíteni kellene a korábbi szabályozásban meghatározott követelményeket, miszerint „az Alkotmánybíróság tagjává válaszhatók a kiemelkedő tudású elméleti jogászok, egyetemi tanárok, vagy legalább húszévnyi gyakorlattal rendelkező elismert szakemberek”, ahogy az alkotmánybírósági tagság megszűnését is a hetvenedik életév betöltésével. Megfontolandó lehet a tizenkét évre szóló megbízatás csökkentése is. A későbbiekben, az alkotmányozás során lehetne többek között újragondolni a bírók jelölésének módját, a hatásköri szabályokat, az alkotmánybíróság létszámát.

A leendő kormányfő arról is nyilatkozott, hogy elkerülhetetlen a választási rendszer átalakítása. Ez a demokratikus politikai rendszer alapkérdése, hiszen a választási rendszer meghatározza a pártszerkezetet, a kettő között igen szoros a kölcsönhatás. A jövőbeni reform választ adhat arra is, hosszú távon marad-e hazánkban a kétpárti berendezkedés, vagy más politikai erők számára is nyílhat lehetőség a parlamenti jelenlétre. A reformmal kapcsolatban három dilemmára szeretném felhívni a figyelmet:

1. Feltétlenül szükség van-e egyéni választókerületekre, ennek helyébe nem lenne-e célszerűbb az arányos, listás szisztéma bevezetése? Ennek vannak történelmi előzményei: 1945 novemberében ilyen rendszerben zajlott le a választás. Az egyéni választókerületi képviselők kapcsán erőteljes a küldötti mandátum érvényesülése: kijárni, elintézni, megszerezni a választók és a települések számára fontosnak tartott ügyeket. Ez háttérbe szorítja a parlamenti jogalkotó és ellenőrző munkában történő részvételt.

2. Hasonlóképpen eldöntendő kérdés, hogy indokolt-e az 5 százalékos parlamenti küszöb fenntartása. Az 1989-ben meghatározott 4 százalékos limitet 1993-ban emelték fel. Az 5 százalékos határ Európában igen magasnak számít. Nem segíti-e jobban a társadalom különböző érdekeinek megjelenítését a parlamenti munkában az alacsonyabb küszöb?

3. A választási rendszer reformja során megkerülhetetlen a külföldön élők és a szomszéd országokban választójoggal rendelkezők közötti igazságtalan különbségtétel. A környező országokban élő magyarok választójogával kapcsolatban – bár ezzel sokan nem értenek egyet – nem érdemes a vitát felnyitni, a szerzett jogok esetében nehéz a visszalépés. Az azonban elfogadhatatlan, hogy a külföldön élő, magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok sokkal nehezebben élhetnek választójogukkal, mint a Romániában vagy Szerbiában élő magyarok. Az alkotmánybírósági határozat, amely ezt az igazságtalan helyzetet alkotmányosnak minősíti, elfogadhatatlan. Természetes igény a levélszavazás korrekt, tisztességes lebonyolításához szükséges garanciák megteremtése.

Megalapozott mindemellett az a remény, hogy a következő parlamenti ciklusban az ország demokratikus működésének alapját jelentő, az azonosulás lehetőségét mindenki számára biztosító alkotmány létrejöjjön.

Ez az alkotmányozó többséget birtokló parlamenti párt óriási politikai felelőssége. Ehhez hasonló lehetőség 1994-ben, az akkori kétpárti koalíció számára is megadatott. A vállalkozás akkor kudarcot vallott. Harmincegy év elteltével, más történelmi helyzetben, eltérő viszonyok ellenére ma is érdemes figyelmet fordítani a balsiker okaira, a tanulságokra. A teljesség igénye nélkül – szeretném felhívni a figyelmet a következőkre:

1. Bármilyen szervezetei keretek között történik az alkotmányozás (parlamenti bizottság, alkotmányozó gyűlés stb.) az eredményes munka elengedhetetlen feltétele, hogy a fórum elé tudományosan megalapozott előterjesztések kerüljenek. Egy testület bármilyen is, bármennyire felkészültek is a tagjai, csak letisztult, kiérlelt koncepciók alapján képes dolgozni.

2. A sikeres alkotmányozás fontos előfeltétele, hogy az új alkotmány leglényegesebb elemeit illetően előzetes politikai egyeztetés alapján alakuljon ki egyetértés. Nem a teljesség igényével: ilyennek tekinthetjük az állam jellegének meghatározását, az államcélok és a konkrét szociális jogok tartalmát, az alkotmánybiztosítékok rendszerét, a közvetlen elnökválasztást, a választási rendszer fő elemeit.

3. A szakmai kidolgozás során körültekintően figyelembe kell venni a nemzetközi dokumentumokat, ezek sorában elemezni a Velencei Bizottság határozatait, amelyekben az Alaptörvény egyes fejezeteit igen kritikusan elemezték. Ezek a jövőbeni szabályozás számára is tanulságosak.

4. Végezetül: ahhoz, hogy eredményes népszavazás zárja az alkotmányozást, elengedhetetlen a társadalom érdeklődésének felkeltése, annak bemutatása, megértetése, hogy az alkotmány miért fontos az egyén és a társadalom egyes csoportjai számára. Mindez hatékony tájékoztatást, médiakampányt igényel. Ezzel párhuzamosan még a koncepció kidolgozásának időszakában kell sort keríteni egyeztetésekre a különböző érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel, parlamenten kívüli politikai pártokkal. Csak a széleskörű, érdemi társadalmi részvétel alapozhatja meg a sikeres népszavazást és az új alkotmány elfogadottságát.

A mai közhangulat ebből a szempontból biztató. A helyzet persze változhat. A feladat: megértetni és elfogadtatni, hogy az alkotmányozás nem a politikusok, jogtudósok kedvelt passziója; annak célja a társadalom egészét, az egyén életét meghatározó jogi keretek kialakítása. Ha ez a törekvés sikerrel jár, az új alkotmány elfogadásával ténylegesen lezárulhat a rendszerváltás. 

NMegjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 8-án.