Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1958. június 16-án végezték ki az 1956-os forradalom vezetőit, Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. Losonczy Gézát és Szilágyi Józsefet már korábban meggyilkolták Kádár pribékjei. A kivégzés után a holttesteket kátránypapírba csomagolva helyezték el a Kozma utcai börtön udvarán, majd – az orosz KGB-s szokásoknak megfelelően – arccal lefelé, jeltelen sírokban helyezték el őket, közös sírokban. 1989-ig senki nem tudta pontosan, hogy hol van a sírjuk, s azok, akik emlékezni akartak a kivégzettekre, évről-évre tanácstalanul bolyongtak a temető elhanyagolt, gazzal benőtt részén, ahol sejteni véltük a sírhelyeket.
De nemcsak mi mentünk ki ezen a napon temetőbe, hanem a diktatúra titkosrendőrségének számos tagja is ott bujkált a bokrokban és éberen figyelte, hogy kik járnak ott június 16-án. Aztán 1989. június 16-án sor került a mártírok újratemetésére. Előtte hónapokon keresztül folyt a sírok feltárása, a holttestek azonosítása. Amint a Fekete Doboz megörökítette, özvegyek, árván maradt gyermekek, harcos- és elítélt társak, barátok próbálták azonosítani a kiásott csontokat. Az újratemetést a meggyilkoltak hozzátartozóiból és harcos társaiból szerveződött Történelmi Igazságtétel Bizottság szervezte, amelynek elnöke az édesapám volt.
Azon a napon, 1989 június 16-án egy nemzet állt megrendülten és rótta le kegyeletét az áldozatok előtt. Az én édesapám a börtönből kikerülve megfogadta, hogy egész életében azért fog küzdeni, hogy meggyilkolt barátai, harcostársai megkapják a mindenkinek kijáró végtisztességet és elfoglalják méltó helyüket a magyar történelemben. És 1989 június 16-án megérhette élete nagy céljának beteljesülését. Akkor ott, a Hősök terén úgy éreztük mindannyian, hogy ez a nap egy nagy-nagy álom, a demokratikus és független Magyarország megszületésének napja. Azt hittük ezt már senki nem veheti el tőlünk.
Ma, harminckét évvel a történtek után, átlapoztam az internetes portálokat és a napilapokat, és jószerivel egyetlen említést sem találtam, amely e megváltó eseményre emlékezne. És időközben búcsút mondtunk a demokráciának és a függetlenségnek is.
Tegnap az országgyűlés egy netto náci szellemiségű törvényt fogadott el a szexuális kisebbségek kirekesztéséről és üldözéséről, 2015 óta rendkívüli helyzetekben élünk, ami a kormányt – a kétharmados többségen túl is – bármilyen gazemberség elkövetésére felhatalmazza és tehetetlenül nézzük végig, ahogy kifosztják és kiárusítják az országunkat.
A kormány tudatosan szítja a gyűlöletet a kettészakított ország két tábora között, hergeli a közvéleményt Európa és a demokratikus világ többi országa ellen, és az orosz és kínai sztálinista diktatúrák kegyeit keresi.
Magyarország ma éppen úgy nem demokratikus és független, mint 1989 előtt volt. Ostoba, cinikus, önző, hataloméhes gazemberek kezében van az ország, akik ugyanúgy el akarják törölni, meg akarják hamisítani a rendszerváltás emlékezetét, ahogyan a Kádár-rendszer tette ’56 emlékezetével. El akarják venni a közös történelmünkből azt, amire büszkék lehetünk, és gyilkos gazembereknek ácsolnak piedesztált.
Címkép: 301-es parcella/ Kisbenedek Attila.
Forrás: Újnépszabadság