Bíztam benne, hogy nemcsak színvonalas közhelyeket hallhatunk tőle. Hogy a menekültekkel való szolidaritásának azzal ad hangsúlyt, hogy lemegy a magyar-szerb határra megnézni, hogy miként bánnak nálunk a menedékkérőkkel. Halványan reméltem, hogy felkeresi Iványi Gábor hatalom által nyomorgatott és üldözött keresztény egyházát, hogy ellátogat az országnak abba a szegletébe is, ahol mélységesen mély nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek, mindenféle állami segítség nélkül emberek tíz- és százezrei.
Bíztam benne, hogy nemcsak színvonalas közhelyeket hallhatunk tőle. Hogy a menekültekkel való szolidaritásának azzal ad hangsúlyt, hogy lemegy a magyar-szerb határra megnézni, miként bánnak nálunk a menedékkérőkkel. Halványan reméltem, hogy felkeresi Iványi Gábor hatalom által nyomorgatott és üldözött keresztény egyházát, hogy ellátogat az országnak abba a szegletébe is, ahol mélységesen mély nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek mindenféle állami segítség nélkül emberek tíz- és százezrei.
Nem tagadom, nekem súlyos csalódást okozott Ferenc pápa budapesti látogatása. Nem mint a római katolikus egyház fejében csalódtam benne, hiszen egyrészt nekem nincs sok közöm egyik nagyegyházhoz sem, másrészt elnézve a Pápaság intézményének működését Szent Pétertől napjainkig, nem sok jót mondhatok el róla.
Személyesen benne, a felelős államfőben, a „reform Pápában” csalódtam. Mióta utoljára felszállt a fehér füst a Szixtuszi- kápolna kéményéből és pápává választották Ferencet, azóta minden megnyilvánulásával azt üzente, hogy ő más, mint elődei; irgalmasabb, emberségesebb, nyitottabb, elfogadóbb. Nekem úgy tűnt, hogy megpróbál szakítani a Vatikán megmerevedett, részvétlen, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő nézeteivel és viselkedésével és Jézus tanításait szem előtt tartva, valóban a szegények, az elesettek, az üldözöttek segítését tartja elsőrendű feladatának. Azt gondoltam, hogy ha lassan és óvatosan is, de kísérletet tesz egyházának megújítására, a melegekkel és más kisebbségekkel szembeni középkori nézeteinek átformálására, zéró toleranciát hirdet a templomokban garázdálkodó kufárokkal szemben és lazítani próbál a politikát és az egyházat összekötő szálak szorításán.
Talán túl magasra tettem a lécet, túl sokat vártam Ferenctől. Hiszen az évezredek során kialakult szokásokon, összefonódásokon, mentalitáson nyilván nem tud egyetlen ember változtatni. Most azonban úgy érzem, hogy magyarországi látogatása során azt sem tette meg, amit megtehetett volna. Amit – az általa képviselt elvek és értékek alapján – meg kellett volna tennie.
Vatikán állam, méreteihez képest, hatalmas bürokratikus apparátussal rendelkezik. Van külügyminisztere, külügyminisztériuma, Magyarországra akkreditált nagykövete és Ferenc pápa, az állam- és egyházfő, nyilván ugyanolyan jól tájékozott külügyekben, mint bármelyik másik európai államfő. Tudnia kell, hogy milyen embertelenül viselkedett a magyar kormány a menekültekkel, hogy hogyan láncolja össze az egyházakat a politikával, hogy mit művel a neki nem tetsző kisegyházakkal, hogy mennyire embertelenül bánik a mélyszegénységben élőkkel és rászorulókkal és hogy Európában a legkorruptabb ország lettünk.
Nem vártam, hogy botrányt csinál, hogy nyíltan nekimegy a kormánynak, az uralkodó elitnek, hogy látványosan konfrontálódik meghívóival. Mivel tudom, hogy nemcsak vallási- hanem állami vezető is, tudom, hogy össze kell egyeztetnie a vallási és a politikai szempontokat. Abban azonban reménykedtem, hogy nála a politikai szempontok – sok más elődjével szemben – nem fogják felülírni a hite által diktált erkölcsi szempontokat.
Bíztam benne, hogy nemcsak üres – a világ minden más pontján is elmondott – színvonalas közhelyeket hallhatunk tőle. Hogy a menekültekkel való szolidaritásának azzal ad hangsúlyt, hogy leutazik a magyar-szerb határra megnézni, hogy miként bánnak nálunk a menedékkérőkkel – hiszen a magyar állam gyűlölködő, menekültellenes propagandájáról és embertelen bánásmódjáról ország-világ tud. Halványan reméltem, hogy felkeresi Iványi Gábor hatalom által nyomorgatott és üldözött keresztény egyházát, hogy ellátogat az országnak abba a szegletébe is, ahol mélységesen mély nyomorban, kiszolgáltatottságban élnek, mindenféle állami segítség nélkül emberek tíz- és százezrei. Hogy jelzi, tudomása van az államhatalom és bűnöző maffia összefonódásáról, és figyelmeztet ennek felmérhetetlen veszélyeire. Nem általában, hanem konkrétan. És reménykedtem, hogy elmondja híveinek, hogy miben különbözik a Vatikán és a magyar kormány „béke politikája”, elmagyarázza, hogy az ő állama csak olyan békét tud támogatni, amely az agresszor teljes kapitulációját jelenti.
Azt hittem azért jön Magyarországra, hogy segítsen az országnak visszatérni a humanizmus, az emberség, a demokrácia útjára. Ehelyett azonban látogatása – a hívek lelki ünnepén túl – nem szolgált másra, mint a jelenlegi a korrupt, elnyomó, diktatórikus rendszer legitimálására.
