Amikor már az összes létező igazságot és igazságtalanságot felmondtuk az ellenzéki pártokról, a választási kudarcért való felelősségükről, akkor érdemes lenne röviden elidőzni az „ellenzéki szavazó” természeténél, felelősségének kérdésénél is. Mert hogy a pártok ennek a szavazó közönségnek a termékei, visszatükröződései.
És ha innen vizsgálom a felelősség kérdését, akkor én úgy látom, hogy az „ellenzéki szavazó” még a pártoknál is rosszabbul szerepelt az elmúlt években.
Szembe kellene nézni azzal, hogy a magyar „ellenzéki szavazók” közössége képtelen volt egyetlen igazán komoly, kitartó tiltakozó akciót összehozni az elmúlt évtizedben, szemben például akár a lengyel, akár a román, a cseh vagy a szlovák ellenzéki szavazókkal, akik következetesen, elszántan és eredményesen tiltakoztak az autoriter hatalmakkal szemben.
És a magyar „ellenzéki szavazó” nagyjából mindent és mindenkit cserben hagyott, elárult, legutóbb például azokat a Momentumos „lányokat” – #CsehKatalint és #DonáthAnnát, akik öt éven keresztül keményen és eredményesen küzdöttek azért, hogy az Európai Unióból ne dőljön számolatlanul az uniós állampolgárok pénze a NER oligarchák zsebébe, a rendszer finanszírozása érdekében, és hogy az önkormányzatok és civil szervezetek közvetlenül is pályázhassanak uniós forrásokra.
Az ellenzéki szavazó pedig hálája jeléül ezeket a Momentumos és részben DK-s politikusokat kiszavazta az EU Parlamentből, és beszavazta annak pártnak a vezetőjét és hat teljesen ismeretlen képviselőjét (a tizenkilenc párttag közül), akik szerint a jogállamisági eljárás, és az Uniós források befagyasztása igazságtalan és kártékony, az EU-ban tudatosan diszkriminálják a Kelet-Európai országokat, a Judith Sargentini vezetésével készült jelentés huszonnyolc megállapításából mindössze négy állja meg a helyét, a többi valótlanság, és a legjobb megoldás az lenne a jelenlegi miniszterelnök leváltására, ha ő lehetne a jövőben az EU Bizottság elnöke. Ez csak néhány kiragadott megállapítás azok közül, amelyeket MP az elmúlt időszakban tett az Unióra és amelyért az ellenzéki szavazó hét képviselői hellyel jutalmazta.
De cserben hagyta korábbi hőseit is, amikor gond nélkül azonosult azzal, hogy a néhány hónapja „megtért”, januárban még a NER fizetési listáján szereplő MP-t Nagy Imréhez, Litván Györgyhöz és az 56-os forradalom többi volt vezetőjéhez vagy Bajcsy Zsilinszky Endréhez hasonlítsák, miközben MP száját egyetlen önkritikus hang nem hagyta el saját NER-es múltjával kapcsolatban.
Ugyancsak az „ellenzéki szavazó” az, aki reggeltől-estig indulatokat szít az ellenzéki képviselőkkel szemben, amiért szerinte nem dolgoznak meg a pénzükért, és velük szemben bizalmat szavaz egy párt vezetőjének, aki az elmúlttizennégy évben havi 4-5 milliós(!) fizetést vett fel olyan Aladár-állásokért, amelyeket nyilvánvalóan azért tölthetett be, mert a fideszes igazságügyminiszter férje volt.
És az „ellenzéki szavazó” állítólag hányingert kap a gyűlölet-politikától, miközben közülük 1 millió 300 ezer szavaznak egy olyan politikusra, aki egyfolytában gyűlöletet szít az ellenzéki pártok és politikusok, az őt kritizáló újságírók ellen, mindenkit ellenségnek tekint, aki nem követi az általa összeterelt nyájat.
Az „ellenzéki szavazó” legfontosabb kritikája a jelenlegi rendszerrel szemben a jogállam felszámolása és a korrupció burjánzása, és ezt simán összeegyzetethetőnek látja azzal, hogy MP saját bevallása szerint háromszor-hatszor túlárazott szerződéseket írt alá bankvezérként és a demokráciát és a jogállamot nem tartja fontos kérdésnek.
Nincs valami súlyos probléma az „ellenzéki szavazó” állhatatosságával, következetességével, önreflexiós képességével?
És az „ellenzéki szavazó” mondanivaló hiányában belemenekül a gyurcsányozásba, és képes azzal áltatni magát, hogy ha Gyurcsány nem lenne, akkor minden megoldódna. Pedig nyilvánvaló, hogy az égvilágon semmi nem oldódna meg, azonkívül, hogy a még létező egyetlen szerevezett ellenzéki közösség is atomjaira esne szét. Mindamellett őszintén kérdezem az ellenzéki pártokat folyamatosan gyalázó „ellenzéki szavazót”, hogy állítólagos liberális demokrataként mi köze van ahhoz, hogy egy ellenzéki párt közössége kit választ vezetőjének. Ők nem tagjai ennek a közösségnek, sőt nem titkoltan rühellik őket, de abba bele akarnak szólni, hogy ki vezesse ezt a közösséget. Miféle liberalizmus ez?
És miféle baloldaliság az, amely immár második alkalommal akar a baloldal élére egy echte jobboldali vezetőt választani? És akkor arról még említést sem tettem, hogy az „ellenzéki szavazó”, aki állítólag az egyéni szabadságjogoknak, a magánélet sérthetetlenségének elkötelezett híve miért nem kíváncsi arra, hogy miért, mikor és milyen célból vette fel a Tisza Párt alelnöke a feleségével folytatott (szerintem megrendezett) házastársi beszélgetést, és ha már egy évvel korábban ilyen tisztán látta, hogyan vállal bűnrészességet a kormány a legundorítóbb bűnügy, a végrehajtási visszaélések – anyagilag megszorult emberek kifosztása – területén, akkor mit keresett néhány héttel később a fidesz leglátványosabb propaganda demonstrációjának, a „békementnek” az első soraiban.
Szerintem Magyarországon hiú remény addig tényleges rendszerváltásról álmodni, amíg az „ellenzéki szavazó” – körülbelül 1.3 millió állampolgár – nem teszi fel önmagának ezeket a kérdéseket és nem keres rájuk őszinte válaszokat.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. június 24-én.
