Próbálok felidézni egy, csak egyetlenegy említésre érdemes magyar irodalmi, zenei, képzőművészeti alkotást, amely arról szólna, “hogy magyarnak lenni a legjobb dolog a világon”.
Merthogy Szabó László fideszes kultúrcézár-aspiráns szerint a művészetnek erről kell szólnia, az államnak csak az ebben a szellemiségben fogant műveket érdemes támogatnia. De efféle művet csak dilettáns, haszonleső, kurzusidióták alkottak, akik aztán gyorsan eltűntek a süllyesztőbe a kurzusukkal együtt és a fene sem emlékszik rájuk.
Merthogy a művészet éppen attól művészet, hogy nem hazudik, nem politikai propaganda, hogy megpróbálja a saját igazságát megmutatni. Ha a művészet az lenne, amiről ez a karrierista szerencsevadász beszélne, akkor valóban az egész magyar irodalom, zene, képzőművészet mehetne a kukába. Legelőször a magyar himnusz aztán Petőfi, Mikszáth. Móricz, József Attila, Bartók és a többiek.
Ilyen orbitális baromságról az egyébként „nép-nemzeti” elkötelezettségű művészek – Illyés, Németh László, Szabó Lőrinc – sem hadováltak soha. Sőt Csurka és Csoóri sem.
Az ember átfutja ennek a kurzuslovagnak a rövid életútját, aki ál-diákvezérként kezdte, aztán Horn Gyula tenyerébe csapott, és volt már minden talán csak helikopter nem. Mindig a hatalom kegyéből, a hatalom környékén.
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. május 28-án.