Tegnap reggel arra ébredtem, hogy ismét megszűnt két, korábban komoly presztízsű gazdasági hetilap, a Világgazdaság és a Figyelő, amelyeket a fidesz „megvett”, rövid idő alatt tönkretett, majd most megszünteti ezeket.
A Világgazdaság a Kádár-korszak gazdasági újságírásának bölcsője és keltetője volt, a gazdasági újságírók derékhada innen indult és 2010-ig fontos tájékozódási pont volt mindazok számára, akik érdeklődnek a világ- és a magyar gazdaság ügyei iránt. Hasonló szerepet töltött be a Figyelő is, mindaddig amíg Schmidt Mária meg nem vette és politikai propaganda lappá nem züllesztette, hogy ezt követően beszolgáltassa a közösbe, a fidesz média TSZ-be.
A két lap évek óta a haláltusját vívta, és mára megszűnt. Ugyancsak reggel elolvastam, hogy a teljes anyagi összeomlás szélére jutott a két legnépszerűbb – nem kormánypárti – magánszínház, a Centrál és az Átrium, és súlyos anyagi gondokkal küzd Pintér Béla Társulata is. Utóbbi a teljes hazai színjátszás megújulásának első hírnöke és letéteményese. De „sajnos” az ő előadásaik sem arról szóltak, hogy „magyarnak lenni a legjobb dolog a világon”, hanem éppen ellenkezőleg arról, hogy magyarnak lenni nagyon nehéz, kínkeserves, sokszor nevetséges vagy zokogni való dolog, de mégis azok vagyunk.
Aztán áttanulmányoztam egy grafikont, amelyből kiderült, hogy Magyarország az Unió legkevésbé szabad országa, immár Románia és Bulgária is utcahosszal megelőz minket, viszont nemcsak rabok vagyunk, hanem az Unió második legszegényebb országa is. A pénzünk napról-napra kevesebbet ér, egész Európában egyetlen más ország sincs, amelynek ilyen mértékben és tempóban értékelődne le a valutája.
Délután elmentem vásárolni és a nyugdíjam tíz százalékát(!) elköltöttem a hétvégi bevásárlásra, mert van az a hülye szokásom, hogy vasárnap én főzök ebédet a gyerekeimnek és unokáimnak (már aki még itt van közülük). Például a tészta ára, amelyet venni szoktam, néhány hét alatt több mint a kétszeresére ment fel, a WC-papír ára másfészeresére. Útba ejtettem egy bevásárló központot is, mert szerettem volna egy szakkönyvet megvenni, de mivel 6.000 ft-ba került úgy döntöttem, hogy inkább nem veszem meg.
Mivel egyik unokámnak születésnapja lesz, bementem a játékboltba, ahol azonnal megállapíthattam, hogy a társasjátékok ára karácsony óta egyharmadával növekedett. A bevásárlóközpontban az üzletek felében a redőny lehúzva, minden második bolt tönkrement, a többiek az utolsó lélegzetet kapkodják. Vevő nincs, az árak az égben. Van olyan emelet, ahol a szint kétharmadát kartonpapírral eltakart kirakatok „ékesítik”. Halott vagy tetszhalott? Nem tudom, de végtelenül lehangoló.
Mindeközben olvasom, hogy „Mészáros Lőrinc” megvásárolta a legnagyobb hazai őrző-védő céget, a miniszterelnök veje részesedést szerzett a legnagyobb hazai szállítmányozó cégben, a miniszterelnök édesapja 4.3 milliárd bevétel mellett 1.8 milliárd ft. osztalékot vett ki a cégéből, ami azt jelezi, hogy csaknem minden második forint, az államtól beszedett árbevétel a családi kasszát gyarapította, az 1.700 lakosú falu pedig, ahol a miniszterelnök született további 1.5 milliárd forint állami támogatást kapott egy új szórakoztató központ létesítésére, amelyben víztározónak aposztrofált csónakázó tavat építenek, műszigettel és étteremmel.
Közben Solymáron és a Pilisben napok óta nincsen víz, gyermekes családok nem jutnak ivóvízhez és nem tudnak fürdeni. Pedig Solymár és Pilis kifejezetten jómódú települések. Csak éppen a vízhálózatot felejtették el fejleszteni.
A 424 milliárd állami pénzzel kistafírozott Mathias Corvinus felsőfokú janicsárképző pedig 8 milliárdos veszteséggel zárta az elmúlt évet.
Este még beugrok Budapest egyik legnagyobb kórházába, hogy hazavigyem a barátnőmet; a lift jól hallhatóan az utolsókat rúgja, a kezelésről rokkant kocsiban távozó beteget nincs aki kikísérje, ezért nem tudja kinyitni a csapóajtót, a WC-ben folyik a víz és le van szedve a tartály teteje, azon már meg sem lepődöm, hogy nincs WC-papír és az ajtót nem lehet bezárni.
Ám mint tudjuk, Magyarország előre megy, nem hátra. De könyörgöm, állítsátok meg, ki akarok szállni!
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. július 3-án.
