Egy íveidből kipattant parázstól
Nyugalmam asztaga földig égett.
(Gittai István)
Az ősember a barlang falára rajzolta az állatot, mert azt hitte, hogy a rajznak bűvös ereje van, s általa hatalmába kerül az állat. Megfigyeléseket végzett és fejlesztette a rajztechnikáját, hogy minél pontosabban ábrázoljon. A barlangrajznak ugyanakkor volt egy másik, fontosabb szerepe is. A rajz tényleg rendelkezett „varázserővel”, de ez különbözött az ősember elképzelte erőtől. Az ábrázolás során egyre jobban megismerte az állatot, amelyet el akart ejteni. Rituális formában eljátszotta az állat megtámadását, legyőzését és ezzel „kikísérletezte” a támadás különböző mozzanatait, öntudatlanul modellt alkotott, amelynek segítségével közelebb jutott a valóság megismeréséhez.
A megismerésnek ehhez a formájához az ember később állandóan visszatért. A kutató minden tudományágban modellalkotással segíti elő a megismerés folyamatát. Ha a villámlást tanulmányozzuk, nem ülünk ki a hegyre, a záporba, hanem megpróbáljuk a villámot laboratóriumban létrehozni. Ez már nem az eredeti, hanem annak a modellje. Ha valaki nekünk szegezi a kérdést, hogy mi is a modell, nem tudjuk egyből meghatározni. A mindennapi életben nagyon sok olyan jelenséggel, tárggyal találkozunk, sőt dolgozunk, amelyről, ha jobban megvizsgáljuk, kiderül, hogy modell. Modell az a munkadarab is, amelyet az öntőmunkás használ az öntőforma elkészítésére. Egy új repülőgép megépítése előtt elkészítik a megfelelően kicsinyített modellt. Szélcsatornában kísérletezik ki a gépre ható erőket, és azt, hogy milyen módon lehet ezeket kiegyensúlyozni. Hasonlóképpen járnak el nagy völgyzáró gátak, hidak építésénél is.
A modell a tudatunktól függetlenül létező objektív világ egy részének a szubjektív képe; mindig magán viseli az ember kézjegyét. Nem tükrözi a dolgokat a maguk teljes mivoltában, de kiemeli azok bizonyos tulajdonságait. Ez a szubjektív kép, vagyis a modell materializálódhat, anyagi formát ölthet. Sőt, ha jól meggondoljuk, a jelenségekről alkotott legelső modellek kézzelfoghatóak, érzékletesek voltak. A jelenség megismerése során aztán egyre elvontabbá váltak, vagy más, elvontabb modell került a helyükre. Így váltak olyan értelmű eszközzé, amely a közvetlen eszközhasználat és a gondolkozás közé lépett.
A geometria, mint a szó jelentése is mutatja, a földmérés tudománya; tulajdonképpen a fizikai tér matematikai modellje. Az euklideszi geometria, amely az ókorban alakult ki, a földi méretek tana. Itt is megkülönböztethetünk két fejlődési szakaszt. Az első a síkmértan, amely még nagyon közel áll a földméréshez, a második a térmértan. Ez már sokkal általánosabb. Ahogy az ember kezdte megismerni a földön kívüli világot, és a matematika fejlődése megteremtette a feltételeket, megjelent egy új geometria kifejlődésének a lehetősége és szükségszerűsége. A múlt században meg is született a Bolyai-Lobacsevszkij, valamint a Riemann-féle geometria. A tudomány fejlődése megkövetelte a mértantól, hogy még több dimenzióval dolgozzék, és így kifejlődött az n-dimenziós Hilbert-féle axiomatikus geometria, amely végső fokon minden klasszikus geometriát magába foglal. Ennek óriási jelentősége van a fizikában, mert megengedi például a fázistér fogalmának a bevezetését, melynek segítségével eddigi ismeretlen, új összefüggéseket sikerült feltárni.
A modell az objektum megismerését szolgálja, de sosem egyenlő azzal. Annál több információt tartalmaz az adott dologról, minél közelebb áll hozzá. A tudományok fejlődése tulajdonképpen azonos a modellek fejlődésével. Egy konkrét jelenség alapján létrehozott modell sokszor más jelenségekre is érvényes lehet. Például a fénytani ismereteket alkalmazhatták az elektronra is, mert megállapították, hogy az elektron jól meghatározott hullámhosszal rendelkezik. Mindez az anyagi világ egységes felépítését tükrözi. A különböző rendszerek logikai felépítésének a hasonlósága tette lehetővé, hogy a különböző tudományágakban alkalmazzák a matematikai logikát, ami tulajdonképpen a logikus gondolkozás modellezése. A matematikai logika alkalmazásaként született meg a kibernetika, az elektronikus számológépek elmélete.
A tudósok néha elhamarkodottan, külső, felszínes tulajdonságok alapján alkalmaznak meglevő modelleket más tudományágakban. Ilyen volt a Rutherford-féle planetáris atommodell, amelyről hamarosan kiderült, hogy nem helyes.
A tudományok közül talán a fizika alkotta a legtökéletesebb modelleket, a matematika segítségével. Vizsgáljuk meg egy kicsit ezeknek a matematikai modelleknek az előnyét. A matematikának óriási szerepe van, mert egyértelműen meghatározott, pontosan kidolgozott nyelv, amely nagyon gyorsan fejlődik. Ha valami újat fedeznek fel, aminek a matematikai alapjai még nem ismertek, akkor szinte „percek” alatt kifejlődik a matematika ezen ága is.
Egy modell, vagy inkább modellsorozat fejlődése a konkréttól az elvont felé halad. A megfigyelt jelenség lényeges oldalai kerülnek előtérbe, a lényegtelenek háttérbe szorulnak. Az első atommodell szerint az atom gömb alakú s ebben találhatók az elektronok és pozitív töltések. A későbbi Rutherford-féle modell bolygórendszernek képzelte az atomot. Ez már közelebb állt a valósághoz, de sok jelenséget nem lehetett vele megmagyarázni. Ekkor született meg a Bohr-féle atommodell, amely szerint az elektronpályák kötöttek és a két tetszőleges pálya közötti energiaváltozás nem folytonos. Ezzel megjelennek a kvantumszámok, s az atommodellek végleg elmatematizálódnak. A későbbi Bohr-Sommerfeld-féle atommodell már négy kvantumszámot használ az elektron állapotának a jellemzésére. De még ez sem pontos, mert az elektronokat, részecskéket egy pontba sűrített objektumoknak tekinti. A kvantummechanika és a hozzá szükséges matematikai nyelv teljes kifejlődésével megszületett egy sokkal pontosabb atommodell megjelenésének a feltétele, amely csak statisztikailag adja meg a részecskék helyének és sebességének a legnagyobb valószínűségét. Ebből nehogy azt a következtetést vonjuk le, hogy ez a modell pontatlanabb, mint az előzőek; éppen ellenkezőleg, sokkal pontosabban tükrözi a valóságot, az anyag hullám- és korpuszkuláris tulajdonságai közti dialektikus kapcsolatot.
A fizikai modellek tökéletessége, amely a matematikai megfogalmazás egyértelműségében rejlik, nagy hatással volt más tudományágak fejlődésére is, elsősorban a testvér tudományágakéra. A kémia, felhasználva a kvantummechanika eredményeit, megalkotta a kémiai kötések elméletét, amely tulajdonképpen szintén kvantummechanikai modell. A biológia is felhasználta a fizika eredményeit, s megszületett a biofizika. A fizikai modellek tömör szépsége nagy hatással volt sokkal távolabbi tudományágakra is. A modern társadalomtudomány hasonlóságot keres a fizika és a társadalomtudományi alapfogalmak között. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden fizikai mennyiségnek van megfelelője a társadalomtudományban, de tény, hogy bizonyos mennyiségek hasonlóképpen viselkednek.
A román származású Moreno szociogramjai a társadalmi kapcsolatok modelljei. Ezekre építi elméletét, a szociometriát. Kurt Lewin, a pszichológia Einsteinje, a társadalmi mezőelmélet megteremtésével azt kutatja, hogy melyek azok a lelki vonzó- és taszítóerők, amelyek a pszichés tér pillanatnyi erőviszonyait kialakítják. Ezt a modellt csak egy egészen új geometria, a hodológia tudja leírni. A két nagy úttörő nyomán megszületett az eleven társadalmi modell: a kiscsoport és vele együtt a szociálpszichológia robbanásszerűen fejlődő új ága, a csoportkutatás.
Az ember a modell tanulmányozásakor állandóan visszatér az eredetihez, javítja a modellt és ezáltal jobban megismeri a vizsgált tárgyat, a természetet. Lenin ezt így fogalmazta meg: „Az ember nem tudja átfogni, tükrözni, reprodukálni a természetet egészében, csak állandóan közeledik hozzá absztrakciók, feltételek, törvények megalkotásával…”
Megjelent A Hét IV. évfolyama 16. számában, 1973. április 20-án.
