Talán csak a szerzők tudtak az Osiris Kiadó gondozásában most megjelent könyv készüléséről: semmit nem lehetett sejteni arról, hogy ennyi neves szerző közreműködésével egy ilyen nívós, Magyarország megújulásához ötleteket, segítséget nyújtó kötet jelenik meg, mint a Merre tovább? – Magyarország helyzete és kilátásai. Két hónappal a 2026-os sorsdöntő választások előtt talán indokolt is volt ez a csend: így a tanulmányokat nyugodt körülmények között tudták a szerzők elkészíteni.
Megkerestem Szabó Andrea politológus-szociológust, aki arra a kérdésre, hogy miért, és mennyire tekinti fontosnak a kötet időzített megjelenését, a következőket válaszolta:
„A Boda Zsolttal közös cikkünk nem egyszerűen az elmúlt tizenhat év látlelete. Az is, természetesen, de igyekszünk kiutat mutatni, és potenciális megoldásokat kínálni a kialakult helyzetből. Elemzésünkben a magyarországi demokrácia kultúráját vizsgálva egyrészt a politikai szocializációs, másrészt a kormányzási kultúra átalakításának folyamatát tárjuk fel. Azt találjuk, hogy az Orbán-rezsim 2010 után teljesen tudatosan, célzottan és a maga módján hatékonyan rendezte át a szocializációs folyamatokat és nyúlt bele a kormányzás mechanizmusaiba. Az átalakítás célja a hatalom újratermelődésének hosszú távú biztosítása, azaz egy konzervatív-jobboldali-nemzeti kultúra hegemóniájának létrehozása és egy lojalitáson alapuló kormányzási kultúra megteremtése volt. Elemzésünk szerint, az állampolgári kultúra irányításának centralizációja kiterjedt – többek között − az oktatási rendszerre, a médiára, a civil szektorra, de ami egyedivé teszi a rezsimet, határozottan tetten érhető a magánszférába való tudatos behatolási szándék terén is. Amellett is érvelünk, hogy az Orbán-rezsim kormányzási kultúrájának elmúlt tizenhat éves eredménye minimum zavarokat, de inkább diszfunkciókat eredményezett a kormányzás minőségében és végső soron a társadalmi-gazdasági fejlődés esélyeiben.
Azt állítjuk, hogy lehet kiút ebből a kettős, állampolgári és kormányzási kultúra-válságból. Ez a kiút azonban több lépésből áll. A kormányzás intézményi működésének demokratizmusát, jogszabályok révén, egyik napról a másik napra meg lehet ugyan változtatni, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a társadalom és a politikai rendszer működési kultúrája is demokratikussá váljon. Ehhez a politikai szereplők és a társadalom, ezen belül is a különböző intézmények és ami legalább ennyire fontos a családok együttműködésére van szükség. A demokrácia nem működik az állampolgárok és a kormányzat közötti egyértelmű, szabályozott és folyamatos párbeszéd nélkül.”
„A választók politikai érdeklődése 1989 legforrongóbb hónapjaihoz hasonlítható” – Szabó Andrea politológus Orbán Viktor személyes kudarcáról, a mozgósítási lehetőségekről, a Tisza-szigetek feladatairól, a „Mocskos Fidesz!” skandálásokról és arról, milyen stratégia vezethet a győzelemig. Interjú!
Ezt követően az alábbi, tanulmányonkénti rövid ajánlókkal hívom fel az érdeklődők figyelmét arra, miért érdemes a kötetet elolvasni:
Boda Zsolt – Szabó Andrea: A demokrácia kultúrája: állampolgárok és kormányzás
A politológus szerzők a magyarországi „választási autokrácia” 2010 utáni kiépülését elemzik, hangsúlyozva, hogy a demokrácia nem csupán intézményrendszer, hanem egy politikai normarendszer, politikai kultúra is. Megállapítják, hogy az Orbán kormányok tudatosan alakították át a politikai szocializációt: a központosított oktatás (NAT, egyházi iskolák térnyerése), a monolitikus médiastruktúra (KESMA) és a civil szféra korlátozása mind a lojális, kritika nélküli állampolgári viselkedés, létezés kialakítása felé mutat. A transzparencia és a társadalmi párbeszéd rendkívül nagy mértékű csökkenését mutatják be a kormányzás területén, ahol a szakértők és a közpolitika egyéb szereplői háttérbe szorultak, és meghatározóvá vált a fentről lefelé irányuló, „top-down” döntéshozatal. A demokratikus kultúra megerősítése és a kormányzás minőségének javítása érdekében javasolják a decentralizációt, a helyi autonómiák és a szakmai szempontok fokozottabb érvényesítését a politikában.
Király Miklós: Visszatérni az Európai Unió értékrendjéhez
A jogász szerző a tanulmányában összefoglalja a magyar jogrendszer nagy fokú eltávolodását az EU Alapszerződésében rögzített értékektől (jogállamiság, demokrácia, emberi jogok). Részletezi azon törvényeket, amelyek miatt az Európai Unió Bírósága elmarasztalta Magyarországot, illetve eljárások indultak ellene (pl. lex CEU, lex NGO, gyermekvédelmi és szuverenitásvédelmi törvények). A kormányzat tudatosan kiüresíti a jogállami formákat, s azokat „személyes kapcsolatokon nyugvó szövedékkel” helyettesíti. A megoldást a fogalmak eredeti jelentésének (demokrácia, jogállam) visszaállításában, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásban, a társadalom és állam viszonyának megváltoztatásában és a Nyugathoz fűződő „sorsközösség vállalásában” látja.
Tóth István György: „Európába, de mindahányan”
A közgazdász-szociológus szerző újraértékeli a magyar gazdasági-társadalmi átmenet történetét és mozgatórugóit és annak okát keresi, hogy miért szaladt zsákutcába a magyar fejlődés már harmadszor az elmúlt negyven évben. Újra felteszi a kérdést, hogy a magyar társadalom mekkora része és mennyire akarta a polgárosodást és a nyugatosodást, a demokráciát és a kapitalizmust. Az államszocializmus után kiépült liberális piacgazdaság és demokrácia nem tudott mit kezdeni a nagyfokú inaktivitással, ami a politikai demokráciára is rányomta a bélyegét, hiszen a pártoknak széles bázisú (egyre populistább) ígéreteket kellett tenniük, ha meg akarták nyerni maguknak az eléggé paternalista beállítottságú szavazókat. A liberális demokráciának és a kapitalizmusnak valójában mindig is viszonylag alacsony volt a társadalmi beágyazottsága (a rendszerváltás elitjei sem tudtak ezen változtatni), így alakulhatott át a szerző által „közfinanszírozott inaktivitásnak” leírt rendszer viszonylag széles társadalmi támogatottsággal egy saját növekedési korlátaiba ütköző, nem eléggé innovatív, politikavezérelt, gazdasági teljesítményét illetően pedig lecsúszó haveri kapitalista rendszerré.
Kovách Imre: Társadalmi egyenlőtlenségek
A szociológus szerző diagnózist ad a mai magyar társadalom állapotáról, rávilágítva azokra a strukturális feszültségekre, amelyek meghatározzák az ország jövőbeli kilátásait. Elemzi a társadalmi egyenlőtlenségek legfontosabb dimenzióit: a foglalkozási osztályok, a társadalmi integráció és a polgárosodás állapotát. Külön fejezetben mutatja be a településtípusok társadalmának különbségeit. A továbblépéshez szükséges reformok között a decentralizálást, az állami újraelosztás csökkentését és a társadalompolitika irányainak a közmegegyezéssel történő meghatározását nevezi meg,
Kovách Imre: Még az 1935-ös viszonyoknál is súlyosabb a helyzet – Hogyan alakult át a vidéki élet szerkezete, milyen szerepet játszanak a helyi közösségek, és miért nem lehet már élesen elválasztani a városit a vidékitől? Interjú!
Romsics Ignác: Identitás, identitáspolitika és történelmi emlékezet
A neves történész tanulmánya gondolatébresztő áttekintést ad arról, mi formálja történelmi önképünket a tudományos történetíráson és az iskolai oktatáson túl. Elemzi a szépirodalom, a képzőművészet és a hun–magyar rokonság hatását a kollektív emlékezetre, valamint bemutatja, miként alakította át a múltértelmezést az internet és a közösségi média világa. Bár a digitális tér kiszélesítette a megszólalás lehetőségét, ellenőrizetlen „visszhangkamrákat” is létrehozott, ahol álhírek és amatőr értelmezések is befolyásolják a történelmi tudatot. A szerző kritikai szemmel vizsgálja a 2010 utáni emlékezetpolitikát, amely szerinte a nemzeti múlt konzervatív-vallásos átértelmezésére törekszik, és elemzi azt a kommunikációs fordulatot is, amelyben a belső ellenségek helyett egyre inkább a Nyugat és a liberális eszmék válnak bűnbakká. Következtetése szerint a magyar nemzet „mentális egységének” helyreállításához a nyugati-európai identitás melletti elköteleződésre és politikától mentes, szakmailag megalapozott emlékezetkultúrára van szükség.
Gyurgyák János: „Ezeknek Kádár kell” – Társadalomtörténeti megfontolások az Orbán-rendszerről és annak lehetséges végéről
A történész szerző tanulmányának két fő állítása van. Egyrészt, hogy az Orbán-rendszer olyan „vezérdemokrácia”, amelyben egy sajátos függelmi rendszer alakult ki, továbbá a társadalmi szervezetek és médiumok nagy része hajtószíjakká váltak a kormány kezében. De egy esetleges és kívánatos kormányváltás még korántsem oldja meg az alapvető problémákat. A bajok igazi okát ugyanis a magyar társadalom szétesett szerkezetében kell keresni. A tanulmány ezeket a szerkezeti és történeti gondokat veszi sorra, és jut arra a következtetésre, hogy ezek megszüntetése nagyságrendekkel nagyobb feladat, mint egy egyszerűnek tűnő kormányváltás.
Halmai Péter: Makrogazdasági politika: növekedési modell, sérülékenység, reformok
A közgazdász szerző tanulmánya szerint a hazai növekedési modell kifulladt: a termelékenység stagnál, a beruházások visszaesnek, és fennáll a stagfláció veszélye is. A gazdaság sebezhetőségét jelentősen fokozzák: a magas államadósság, a szerkezeti torzulások, az alacsony versenyképesség és a kiszámíthatatlan, illetve nem ritkán diszkriminatív különadókkal torzított jogi szabályozás. Megállapítja: az állam túlzott és piactorzító beavatkozásai (pl. árplafonok, kamatstopok) gyengítik a versenyt és az innovációt. A fenntartható növekedési pályához gazdaságpolitikai fordulat szükséges. Annak meghatározó eleme mélyreható, a piaci versenyt és a termelékenységet erősítő strukturális reformok megvalósítása, a piactorzító beavatkozások leépítése és az európai integrációban rejlő lehetőségek teljes kihasználása.
László Csaba: Fiskális újrakezdés – Hogyan tovább a költségvetési politikában?
A korábbi pénzügyminiszter, címzetes egyetemi tanár (közgazdász, könyvvizsgáló, adószakértő) szerint az egyik legfontosabb, legelső lépés a transzparencia és a költségvetési fegyelem helyreállítása volna. Rámutat három kritikus pontra: az államháztartás átláthatatlanságára, a közfeladatok és közvagyon magánalapítványokba történő kiszervezésére, az ÁSZ és a Költségvetési Tanács szakmai súlytalanságára. Javasolja a költségvetés tervezési reformját, a rendkívüli jogrenddel való visszaélés megszüntetését, valamint hangsúlyozza a demográfiai válságból adódó hosszú távú nyugdíj-finanszírozási kockázatokat. Biztosítani kell, hogy az MNB ne végezhessen kockázatos üzleti tevékenységet és meg kell szüntetni a korábban hatalmas veszteségeket okozó kvázi fiskális tevékenységeket.
Csaba László: A külgazdasági irányváltás
A közgazdász szerző a 2014 utáni szuverenista és „keleti nyitás” politikájának szemlézését követően megállapítja, hogy az nem hozott mérhető sikert a kereskedelmi kockázatokat tekintve, hiszen a jelenlegi kurzus politikájának következtében az uniós források elapadtak, s hazánk elszigetelődött a nyugati szövetségi rendszerben. Csaba László szerint az ideológiai alapú „pávatáncot” fel kellene váltani egy kiszámítható, hangsúlyosan euroatlanti irányultságra, és az euróövezethez való viszonyunkat is meg kellene változtatni.
Csaba László: Fájni fog a következő jó pár év – 2012 után páratlan lehetőség nyílt minden ország előtt, a külső és belső feltételek is adottak voltak, hogy tartós fejlődési pályára állítsa az országot. A miniszterelnök a gazdasági tanácsadó csoport javaslata ellenére nem ezt az utat választotta – mondja a közgazdász. Interjú!
Szent-Iványi István: Az elvesztett presztízs visszaszerzése
Az egykori európai parlamenti képviselő, külpolitikai szakértő úgy látja, hogy a külpolitikánk következtében az ország nemzetközi megítélése negatívvá és elszigetelődése szövetségesei körében kritikussá vált, a „vétópolitika” pedig aláásta hazánk nemzetközi hitelességét. Szerinte Magyarországot egyre inkább „trójai falónak” tekintik a nyugati szövetségesek, és különösen így van ez az orosz–ukrán háborúban tanúsított magatartása miatt. A megoldást a professzionális diplomácia helyreállításában, a Visegrádi Együttműködés feltámasztásában és a Nyugathoz való egyértelmű visszatérésben látja.
Markó Béla: Magyarok határon innen, határon túl – Egy Kárpát-medencei érdekközösségről
Románia egykori miniszterelnök-helyettese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja és volt elnöke tanulmányában átfogó képet ad a magyar nemzetpolitika egyik legfontosabb kérdéséről: miként teremthető meg az a közös érdekrendszer, amely összekapcsolja a magyarországi és a határon túli magyar közösségeket. Írásában részletesen elemzi a külhoni magyarság megmaradásának feltételeit, az identitásőrzés kihívásait és a többségi nemzettel kialakítandó viszony összetett kérdéseit. Bemutatja a politikai önszerveződés tapasztalatait, a jogkiterjesztés lehetőségeit, valamint az önigazgatás – az autonómia – különböző formáit. A tanulmány külön hangsúlyt fektet az anyaország felelősségére is: arra, hogy a magyarországi politika döntései és irányai miként befolyásolhatják a határon túli magyar közösségek helyzetét, mozgásterét és jövőképét. A munka mindazok számára fontos olvasmány, akik átfogó és elmélyült megközelítésben szeretnék megérteni a külhoni magyarság jelenkori dilemmáit és lehetőségeit.
Albert Fruzsina: Családi kapcsolatok Magyarországon
A szociológus tanulmánya átfogó képet ad a magyar családok helyzetéről, európai kontextusba helyezve a hazai tendenciákat. Rámutat, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családok instabilabbak: a 15–18 évesek mintegy 40%-a már nem él mindkét biológiai szülőjével. Bár a válások száma stabil, egyre gyakoribb a közös gyermekfelügyelet és az élettársi kapcsolatban való továbbélés. Az alacsonyabb végzettségűeknél gyakoribbak az egyszülős vagy mozaikcsaládok, míg a magasabb végzettség stabilabb családi mintázatokkal jár együtt. A tanulmány kitér az elöregedő társadalom kihívásaira is: a 65 év felettiek aránya 21%, ami növekvő gondozási terhet jelent, amit a fiatalok elvándorlása tovább súlyosbít. A tanulmány a COVID–19 hatásait is elemzi, megállapítva, hogy a járvány leginkább ott rontotta a családi kapcsolatokat, ahol anyagi vagy munkaerőpiaci nehézségekkel is párosult.
Urbán Ágnes: Kialakulhat-e szabad nyilvánosság az illiberális médiarendszer romjain?
A szerző, közgazdászként elemzi, azt vizsgálja, kialakulhat-e szabad nyilvánosság az illiberális médiarendszer romjain. Pontos diagnózist ad a 2010 után kiépült, erősen átpolitizált médiarendszerről, a közmédia propaganda-jellegéről és a médiahatóság szerepéről, miközben rámutat a szakmai autonómia gyenge hazai hagyományaira. A szerző az állam szerepének újragondolását, a Médiatanács funkcióinak átalakítását és a közszolgálati média valódi autonómiájának megteremtését sürgeti. Következtetése szerint a szabad nyilvánosság helyreállítása nemcsak jogi, hanem politikai és erkölcsi kérdés is, amelyhez intézményi garanciákra és széles társadalmi konszenzusra van szükség.
Varga Júlia: A versenyképes tudást biztosító oktatás feltételeinek megteremtése
Az elemzés közgazdász szerzője bemutatja a 2010 utáni oktatáspolitika két, súlyos következményekkel járó törekvését: egyrészt, az oktatási rendszer túlzott központosítását és a kormányzati kontroll kiterjesztését az oktatás valamennyi kérdésére, másrészt a vélt túlképzés megakadályozását célzó lépéseket. Mindez együtt járt az oktatási szféra GDP-arányos ráfordításainak csökkenésével. Ennek az oktatáspolitikának következményeként a fiatalok növekvő hányada került ki az oktatási rendszerből úgy, hogy nem rendelkezik az életben való boldoguláshoz vagy a további tanulmányokhoz szükséges készségekkel. Megoldásként javasolja a túlzott központosítás és a teljes központi kontroll megszüntetését: a fenntartási rendszer átgondolt decentralizációját, az iskolák gazdálkodási és a tanárok szakmai autonómiájának visszaállítását. Javaslatokat fogalmaz meg a tanárhiány kezelésére, a szakképzés átalakítására és iskolaszerkezeti reformra is.
Radó Péter: Az oktatási egyenlőtlenségek csökkentése Magyarországon
Az oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző az iskolarendszerbe kódolt szociális alapú szelekciót és szegregációt vizsgálja és megállapítja, hogy a magyar iskola a világon az egyik legkisebb mértékben képes kiegyenlíteni a kedvezőtlen családi háttér hátrányait. Véleménye szerint a ma uralkodó deficitszemlélet helyett kellene egy inkluzív megközelítésen alapuló oktatáspolitikai modellben gondolkodnunk. Ezek mellett a hátrányos helyzetű iskolák célzott, szakmai alapú fejlesztése is elengedhetetlen.
Pálinkás József: Felsőoktatás és tudományos kutatás
Atomfizikus, az MTA volt elnöke, korábbi oktatási miniszter. A tanulmány kritikus és jövőorientált elemzést ad a magyar tudományos élet és felsőoktatás helyzetéről. Központi üzenete, hogy az egyetemi és kutatói munka alapja az intézményi autonómia és a szabad kritikai gondolkodás, amelyet a jogi és finanszírozási környezetnek is garantálnia kell. A szerző bírálja az átpolitizált átalakításokat, és az oktatási-kutatási jogkörök visszaadását sürgeti az egyetemi szenátusoknak. Több pilléren nyugvó, kiszámítható finanszírozási modellt és decentralizáltabb felvételi rendszert javasol, valamint hangsúlyozza a kutatóhálózat szakmai függetlenségének fontosságát. A túlzó presztízscélok helyett több hazai egyetem következetes, reális fejlesztését tartja kívánatosnak a nemzetközi mezőnyben.
Szathmáry Eörs: Intézményi innovációk a tudományos kiválóságért
Az evolúcióbiológus az írásában a tudományos szféra politikai elfoglalása, megszállása ellen érvel (például az MTA kutatóhálózatának elcsatolása). Javasolja egyes nemzetközi modellek (mint például az Institute of Science and Technology Austria – ISTA, vagy az Institute for Advanced Study mintájára szervezett nemzetközi kutatóhelyek) hazai adaptációját, melyeknek a legfontosabb ismérve, hogy mentesek az egyetemi és kutatási szféra egyes, másutt is jelentkező kellemetlen kötöttségeitől, átmenetileg megszabadítanak a finanszírozás szakmai alapon és hosszú távon történik, az irányítás pedig teljesen független a mindenkori kormányzattól, annak politikai érdekeitől.
Fabiny Tamás – Görföl Tibor – Zalatnay István: Az egyházak küldetése a holnap magyar társadalmában
A három szerző (az evangélikus püspök, a katolikus vallásfilozófus, teológus, és a református teológus, filozófus és volt lelkész) közösen írt tanulmányában három olyan irányt azonosítanak, amelyet zsákutcának tartanak: az újpogányságot, amely a kereszténységet nemzeti mítoszokkal elegyíti; a fundamentalizmust, amely a párbeszéd helyett bezárkózást és dogmatizmust választ; valamint a politikai kereszténységet, amely a vallást hatalmi célokra használja, és az egyházat puszta legitimáló „biodíszletté” silányítja. Ezzel szemben egy „negyedik utat”, a prófétai küldetést javasolják. Ennek lényege az önkritika, a bűnvallás és a történelmi felelősséggel való szembenézés – legyen szó a diktatúrák örökségéről vagy a jelenlegi hatalmi rendszerekkel való megalkuvásokról. A szerzők hangsúlyozzák az egyházak társadalmi felelősségét is: a szolidaritás jegyében az elnyomottak és kirekesztettek mellé kell állniuk, különösen olyan vitatott kérdésekben, mint a menekültválság, a melegellenes propaganda vagy a hajléktalanság kriminalizálása. A tanulmány történelmi ívet is rajzol Szent Istvántól a szocializmus korszakáig, rámutatva, hogy a magyar kereszténység mindig szorosan kötődött a nyugati, latin kultúrkörhöz. Az írás fontos hozzájárulás az egyház társadalmi szerepéről és erkölcsi felelősségéről szóló mai vitákhoz. Az írás egyúttal rámutat számos olyan okra, amely közrejátszott abban, hogy a történelmi egyházak bizonyos értelemben dezorientálódtak, és sokszor instrumentalizálhatóvá váltak a politika által.
Rácz Jenő: Paradigmaváltás szükségessége az egészségügyben
Az egykori egészségügyi miniszter (orvos, sebész, traumatológus, egészségügyi szakmenedzser) elénk tárja az egészségügy ágazati válságát, s rámutat az elavult, kórházcentrikus struktúra tarthatatlanságára. Hangsúlyozza, hogy az egészségügynek a Belügyminisztérium alá rendelése nem oldotta meg a humán erőforrás hiányt és válságot. Kifejti, hogy a hálapénz „megszüntetése után” tiszta viszonyokra, átlátható várólistákra és a magánszektorral való észszerű együttműködésre lenne szükség.
Rékassy Balázs: Hogyan legyünk egészségesebb nemzet?
Az orvos és egészségügyi menedzser által szerzett tanulmány lényegében, az egészségmegőrzés komplex , össztársadalmi megközelítésével, illetve az alapellátás azaz a háziorvosi rendszer megújítására fókuszál. Főbb megállapításai: amennyiben versenyképes országgá szeretnénk válni, úgy a gazdasági fejlődésünk alapja egy egészségtudatos, egészségesebb nemzet. Az elöregedő háziorvosi praxisok, a hiányzó kapuőr funkció és a megelőzés alacsony szintje lerontja a nemzet egészségi mutatóit, sok esetben feleslegesen magasabb és költségesebb szintre tolja az ellátást, ezért javasolja hatékonyabb definitíve ellátást nyújtó alapellátási csoportok létrehozását és a finanszírozás megújítását, valós költségek fedezésére, és minőségi alapokra helyezését.
Antal Miklós – Bándi Gyula – Boda Zsolt – Podmaniczky László: A környezeti fenntarthatóság kihívása
Az ökológiai közgazdász, környezetjogász, közgazdász és agrármérnök négyes szerzőtársulás bemutatja az érdeklődőknek a korábban egységes környezetvédelmi intézményrendszer meggyengülésének hátrányos következményeit, rávilágítva arra, hogy a fenntarthatósági – ökológiai – szemlélet érvényesülésének hiányossága a hazai környezetpolitika nagy adóssága. Rámutatnak arra a „végrehajtási olló”-ra, amely a deklarált elvek, programok és a tényleges tevékenység között mutatkozik. Ennek egyik jele, hogy az elmúlt években, az érintettek közigazgatási terheinek csökkentésére hivatkozással egyre több engedélyezési kötelezettség relativizálódik, kiüresedik, így figyelmen kívül kerülhetnek a beruházások környezeti kockázatai (például: hatalmas méretű akkumulátorgyárak). A mezőgazdaságban olyan megközelítésre lenne szükség, amely a jövedelem (profit) emelését alapvetően nem a hozamok és a ráfordítások intenzív emelésével, hanem a hatékonyság növelésével igyekszik elérni, miközben javítja (de legalábbis fenntartja) a környezet állapotát – ez a fenntartható intenzifikáció.Mivel teljesen tiszta energia nincs, a megelőzés elve csak úgy érvényesülhet, ha csökkentjük az energiafelhasználást. Ez a stratégia az elmúlt évtizedekben méltatlanul kevés figyelmet kapott, a rezsicsökkentés sem ösztönöz a megelőzésre.
Két szerzőtől kaptam a kötet bemutatásáról szóló cikkhez zárógondolatot:
Sorsfordító időkben mindenkinek meg kell szólalni, akinek van az önérdeken kívül is mondanivalója közös dolgaink alakításáról, mert mindannyiunk felelőssége a kialakult helyzet éppúgy, mint a jövő. (Pálinkás József)
Az értelmiség ilyen helyzetben azt teheti, hogy a legjobb tudása és nemzetközi kitekintése alapján elemzi a jelent és átgondolja jövőt, minél nagyobb számú honfitársa boldogulása érdekében. (Szathmáry Eörs)
