Valamikor, nem is olyan régen, megkérdeztem Szőcs Gézától, hogy miért írt előszót Lévai Anikó szakácskönyvéhez, amire költőnk olyan egyszerű választ adott, amelyet el is vártunk őfelségétől. „Ha lenne háziasszonyoknak adható Michelin-csillag, akkor Anikó konyhája falán ott ékeskedne néhány.”
Esküszöm az Orbán Viktor életére, hogy én mint egy türktanácsi ország alattvalója a Nobel-békedíjról szeretnék elmélkedni, de valahogy beugrott egy lelkes kipcsakival folytatott beszélgetésem utolsó mondata.
– Igaza van, uram, egyetértek önnel a Nobel-békedíj-javaslatát illetően. És ha már Orbán Viktor, a férj kitüntetéséhez gyűjt aláírásokat, a miniszterelnök-feleség őnagyságának ki kellene hogy harcolják a jól megérdemelt Michelin-csillagot.
Ugye érthető? Az illető úr, aki ötévenként legalább egyszer megállít a Damjanich utcai élelmiszer-áruház környékén, s akinek a nevét sem tudom, mint ahogy ő sem az enyémet, laptoptáskájából aláírásgyűjtő ívet szedett elő, s közölte, hogy néhányadmagával szeretnének egymillió támogatót szerezni a cél érdekében.
– Az EU egyetlen államfője, aki az orosz–ukrán háború első perceitől a békéért harcol – magyarázta az úr, aki a kilencvenes évek elején azután szólított meg (nem akart közénk tolakodni, megvárta, míg egyedül maradok, s lett „ismerősöm”), hogy a Dózsa György úti posta előtt Csurka letoló dörgedelmét kellett végighallgatnom, ami azzal a szófordulattal kezdődött, hogy „ti, erdélyiek”.
– Barátja tetszik lenni Csurkának? – kérdezte mellém szegődve az ismeretlen, és hogy kétségeim se legyenek személyével kapcsolatban, még hozzátette: – Én is MIÉP-es vagyok.
Későbbi, véletlen találkozásaink alkalmával hol a Jobbik, hol a Magyar Gárda vélt tagjaként üdvözölt, hogy aztán O. V. tusnádi beszédének illiberális demokráciát vizionáló világképe miatt megtérjen választott hőse „egy a tábor, egy a zászló” kétharmados nemzetéhez, amelybe természetesen beleszámított engem is, bár nem vagyok kipcsak, mint ő.
– Európa legnagyobb békeharcosa – csak így emlegette választott eszményképét.
Amikor arra hivatkozva, hogy rohanok haza, mert fontos bejelentés lesz a Kossuth rádió Déli krónikájában, sarkon fordultam abban a reményben, hogy soha többé nem találkozunk, a sűrűn ismételt „békeharcos” jelző miatt rémképek jutottak eszembe.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Békemenet, ahol százezer torok skandálta, hogy végre ismerjék el a háborúk ellen harcoló pártvezér megfeszített küzdelmét, követelve a Nobel-békedíjat fáradhatatlan békeharcosuknak. Micsoda képtelen szóösszetétel: béke-harc…
Talán ugyanabban a Nobel-díjas időben kezdődött a „békeharc” a királyi palotáért. Döntetett el az is, hogy a Vezér szülőfalujában stadion épül. És lesz első osztályú csapata is annak a különös adottságú községnek, amelyet az egyetemi mikrobiológus doktor-professzor azért akart tüzetesen megvizsgálni, s erre röhögőgörcsét palástolva engedélyt is kért a hatalom gyakorlójától, mondván, hogy az ottani levegőben, földben, vízben kell lennie valami olyan, a genetikára ható anyagnak, amely lehetővé tette, hogy ott több politikai és gazdasági zseni is szülessen.
Tessék félreérteni, tessék szándékosan a mába helyezni ezt a több mint negyven évvel ezelőtti Békemenetet, stadionépítést, a királyi palota újmódi felhasználásáért kitört belháborút. Mindez Bukarestben és Scorniceștiben esett meg, a Kárpátok Géniusza uralkodásának éveiben. Akkor, amikor a feleség kémiai Nobel-díjában szinte biztosak voltak az elnöki jogar alattvalói, s szerették volna, ha az uralkodópár mindkét tagja részesülhetne ebben a világhírnevet jelentő skandináv kitüntetésben.
Békeharc.
Ennél hülyébbel, alkotóinak, e szörnykifejezés kiagyalóinak dobogós helyre pályázó nyelvi zagyvaságánál jobbal csak mi, magyarok dicsekedhetünk. Mi vagyunk a világ egyetlen országa, ahol védik a katasztrófát. Nem elhárítják. Katasztrófavédelem van Komp-országban, Európának egyik, középhatalmi álmokat dédelgető államában, amelyet latinosan, a komp előtag miatt, Hungária helyett talán Compania névvel kellene illetni. Sőt! Magna Compania. És mily találó név lenne. A NER-lovagok országát ténylegesen egy kollégiumi kompánia álmodta meg.
Próbálták ezt a rendszert mindenféle jelzővel ellátni, olyanokkal, amelyek rámutatnának antidemokratikus voltára. Fasisztoid rendszer. Horthyzmus. Diktatúra. Ál-keresztény kormány. És még tucatnyi megközelítéssel, pedig van egy tökéletes leírása az orbánizmusnak, leírása ennek a hatalomnak. Kétezer-ötszáz évvel ezelőtt Platón pontosan leírja őket: timokraták. De lássuk Platón szövegét, hogy milyen fajta a timokrata:
„SZÓKRATÉSZ: …rettegnek attól, hogy a bölcseket vezetőkké tegyék, de nincsenek is náluk igazi és színtiszta értelemben bölcsek, csak vegyesek; az indulatos és primitív jellemeket kedvelik, akik inkább háborúra termettek, mint békére, különösen becsülik a hadi ravaszságot és fortélyosságot, és folyton csak hadakoznak – általában ezek a sajátos jellemzőik.
GLAUKÓN: Igen, ezek.
SZÓKRATÉSZ: Majd a pénzre törnek, mint az oligarchák, és suttyomban vadul tisztelik az aranyat, ezüstöt, hiszen most már vannak saját hombárjaik és kincstáruk, ahová szerzeményeiket elrejthetik; van elkerített házuk, szinte magánfészkük, ahol asszonyaikra, és akire akarnak, szabadon tékozolhatnak.
GLAUKÓN: Színigazság.
SZÓKRATÉSZ: Ugye majd zsugorgatják kincseiket, bálványozzák és suttyomban kaparják össze; ám a másét annál inkább tékozolják vágyaik betöltésére, és titokban szakajtják a kéj gyümölcseit, kijátszva a törvényt, mint gyermekek apjukat; hisz őket már nem szép szóval, hanem kényszerrel nevelték, mivel elfeledkeztek az okos szóval és filozófiával társult múzsáról, és a tornának inkább hódoltak, mint a zenének.” (Platón: Az állam. Fordította Jánosy István).
Mielőtt otthagytam volna „ismerősömet”, megkockáztattam egy kérdést:
– És mekkora a valószínűsége, hogy az egymillió aláírás miatt Nobel-békedíjas lesz a miniszterelnök?
– Nem az a lényeg. Minket gyűlölnek a norvégok, azért, mert tartoznak nekünk hetvenmilliárddal, s ugyebár van egy olyan mondás, hogy adj kölcsön, ha ellenséget akarsz szerezni.
– Akkor nem fölösleges az aláírásgyűjtés?
– Nem, dehogy, ezzel is megmutatjuk a magyarembereknek, hogy milyen kettős mércével viszonyul hozzánk a Nyugat.
Búcsúzóul adtam neki a Lévai Anikónak szánt Michelin-díj-tanácsot, s hazaérve, mit ad isten, mit hallok a rádióban? Szijjártó Péter tényleg bejelentette a Nobel-békedíj-jelölést. Igaz, nem Orbán Viktorét.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVII. évfolyama 7. számának Publicisztika rovatában 2023. február 17-én.