Nem a Fidesz bukik meg valamelyik parlamenti választáson, hanem a rendszer fog összeomlani, ahogy a nyolcvanas évek legvégén az előző is összeomlott. Ezt Mellár Tamás jövendölte a közelmúltban, vitatkozni vele nincs okunk. A történetre még mindannyian emlékszünk valamelyest, vagyis szükség esetén tudunk rendszert váltani, persze csakis ugyanazon a módon, ahogy azt legutóbb begyakoroltuk, és nyilván az eredmény is ugyanaz lesz, vagy legalábbis valami nagyon hasonló. Köszönhetően mindenekelőtt a kormányzó urunk által kinevelt káderállománynak, amelyre szót pazarolni fölösleges. Olyan, amilyen. Az se kizárt, hogy a már készülődő új uralkodó elit még ordenárébb lesz, bár ahhoz nagyon kell tekernie, és akkor se biztos, hogy sikerül.
Irigyelnünk nem kell őket, kormányzó urunk és bandája olyan romhalmazt hagyományoz rájuk, hogy abban már csak guberálni lehet, lopni nem nagyon, de hát a későn kelők sorsa már csak ilyen. Tetszettek volna korábban ébredni és betagozódni a régiek közé, persze ahhoz meg gyomor kellett volna, bár a jelek azt mutatják, hogy a magyar ember, ha nagyon muszáj, bármit kibír. Utána legfeljebb beáll a zuhany alá. Később már azt se, mert minek.
Az összeomlás immár elkerülhetetlennek látszik, vagy inkább érződik, van a levegőben valamifajta vibrálás, ahogy volt a nyolcvanas évek második felében is, közelebbről az első monori találkozó után, ahol maximum ötvenen gyűltek össze ugyan, ők viszont olyasmiről sutyorogtak, amiről korábban nem volt szokás, ennek a híre pedig terjedt, és a levegőt régóta nem érzett feszültséggel töltötte meg. Ma ez másképp van, hiszen ki-ki ott nyüzsög, ahol neki jólesik, és arról pusmog, amiről akar, evvel együtt a változás nem velük vagy általuk közeledik, hanem mélyebbről jön, és igazából még ki nem mutatható. Nincsenek műszerek, amelyek ezt detektálhatnák, viszont bizonyos állatok észlelik, okos gazdáik pedig tudják, mi a teendő. A buta gazda nem tudja, és erre valószínűleg nagyon ráfarag.
Mellár szerint a jegybankelnök is, és a pénzügyminiszter is világosan látja, a magyar gazdaság alapvető problémája a gyenge versenyképesség és a nagyon alacsony termelékenység, de nem mondják el, hogy ez jó darabig így is marad. Részint azért marad így, mert Mária országában az oktatást előre megfontolt szándékkal és aljas indokból szétbarmolták, márpedig képzetlen embersokasággal égig érő vascsicsergőt építeni aligha lehet, részint pedig azért, mert mifelénk az erőforrások elosztása és a vállalkozások jövedelmezősége nem a piactól, hanem az alcsúti ember aktuális hangulatától függ, az pedig a légkör elektromos állapotától, a planéták állásától, a madarak füttyétől és így tovább. Evvel együtt vannak állandó elemei, az egyik például az, hogy kormányzatunk építeni is nagyon szeret ugyan, persze leginkább csak hülyeségeket, rombolni viszont egyenest imád. Mutassunk neki bármit, aminek néminemű becse, értéke, netán valamelyes haszna is van, késedelem nélkül nekiugrik és széjjelveri. A közoktatással mostanra végleg leszámolt, az egészségüggyel dettó, a kulturális szféra élőhalott, így aztán nem lebecsülendő képességeit mostanság az anyatermészet rovására kamatoztatja. Ahová lép, ott fű nem terem, se átvitt értelemben, se a valóságban, sehogy. Nyomában füst, kénkőszag, siralom, rosszabb esetben jogszabály, amilyen például A Kormány 432/2023. (IX. 21.) Korm. rendelete a környezetvédelmi hatósági szerződésről cím alatt bejegyzett műremek. Arról szól, hogy ha létesül egy újabb kínai akkugyár – persze nem a valóságban, Isten őrizz, hanem csak hipotetikusan –, amely működésének első negyedévében a fél ország élővilágát lemérgezi, akkor azt a hatóság nem bírságolja, nem korlátozza a működését, és pláne nem záratja be, hanem ehelyett szerződést köt a gyárral, melyben a gyár vállalja, hogy a továbbiakban jogszerűen működni iparkodik, és általában is némi illemet tanul.
Föntiekből semmiképp se volna helyes arra következtetnünk, hogy kormányzó urunk és bandája a Sátán e világi külképviseletének tekintendő, ez csak a látszat, a valóságban szó sincs ilyesmiről. Vegyük például a Fertő tavi beruházást, kormányzatunk egyik kedves (mármint számára kedves) projektjét, melynek keretében az általa elképzelt földi mennyországot kívánja a Fertő helyén megvalósítani. Nagyívű program, szó se róla, lényege a múltat végképp eltörölni, a helyén pedig létrehozni a fideszes, tehát fokozhatatlanul hazafias landsaftnaja arhitektura (Ландшафтная архитектура) mintapéldányát, amelynek majd csodájára fog járni az egész világ.
Mi, magyar emberek, kormányzatunk ez irányú erőfeszítéseit is szívvel-lélekkel támogatjuk, bár ez annyira magától értetődő, hogy valójában mondanunk se kellett volna. Van viszont egy olyan nóvum, amely a mi egyszerű lelkünk és még egyszerűbb észjárásunk számára is azonnal felfogható, és még a föntieknél is nagyobb örömet okoz, ez pedig abban áll, hogy a parlamentben megalakult az űrpolitikai csoport. Sokat egyelőre nem tudni róla, csak annyit, hogy kormányunk elkötelezett az űrkutatás iránt, elannyira, hogy 2018-ban kinevezték az űrkutatásért felelős miniszteri biztost, azóta pedig milliárdokat fordítottak a költségvetésből erre a célra, és ez a világűrön látszik is. Mintha még nagyobb volna, és még üresebb, egyszóval érezhető, hogy jó gazdára lelt. Nem mellékesen a világűr elég nagyocska, így aztán Isten pénzét is rá lehet költeni anélkül, hogy ez meglátszana, ergo kormányzatunk nagyralátó terveinek stabil bázisa leend. Brüsszel elsőre talán kissé csodálkozni fog, bár erre se vennénk mérget, az ottani bürokraták olyan kiképzésen mentek keresztül az elmúlt két évtized folyamán, hogy kormányzó urunk fát is vághatna a hátukon, ha akarna. De nem akar.
Valójában persze ha csak Isten pénzének mielőbbi elköltése és részbeni lenyúlása a cél, akkor nem muszáj ily messzire mennünk, itt van nekünk a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása, az csakugyan ikonikus projekt, bendője kimeríthetetlenül tág, egész mivoltában átláthatatlan, ráadásul a könyökén jön ki mindenkinek. Nagylelkű kormányzatunk most épp 1,6 milliárd forintot pótolt bele, érdekel ez még valakit? Senkit se érdekel. Az alcsúti ember és bandája le is tehetné a lantot, ha akarná, munkáját elvégezte, a sufni tele pénzzel, az ország romokban. Aranyfényű ősz jön, ki lehet ülni a teraszra, pipaszó, kisfröccs. Ez jó mulatság, férfimunka volt.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVII. évfolyama 40. számának Publicisztika rovatában 2023. október 6-án.
