A nyilvánosság mostanra már minden bizonnyal több forrásból is értesült ama szomorú tényről, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója az általa igazgatott intézményben gyerekeket molesztált, olvasóm erről kialakított véleménye pedig az enyémtől nem okvetlenül tér el oly nagyon.
Csak hogy tisztán lássunk: én az ilyeneket nyilvánosan lenyakaztatnám, bőrüket pedig kiszögeztetném a várkapura, ám az sajnos nem létezik. A kapu megvan ugyan, de nincsenek kapuszárnyak, amelyek alkalmazhatók volnának erre a célra, vagyis hiányoznak a megfelelő szigor érvényre juttatásának tárgyi feltételei, érthető hát, hogy a közerkölcsök jobbításának meredek ösvényén nem jutunk sehová.
Történetünk fontos mellékszereplője a gyermekotthon igazgatóhelyettese, aki főnöke viselt dolgairól tudomással bírt ugyan, de hallgatott róluk. Novák Katalin neki kegyelmet adott, s emiatt köztársasági elnöki posztjáról most sokak szerint le kéne mondania, ő maga viszont azt állítja, hogy a föntiekből semmi sem igaz, hanem minden másképpen van.
Ehhez a kérdéshez nem kívánok hozzászólni, egyebek között már csak azért se, mert Novák utódát is Orbán Viktor választaná ki, az ő káderpolitikáját pedig elég jól ismerjük. Egyébiránt pedig, hogy a tárgytól el ne kalandozzunk, a Magyar Nemzet szerint „[á]lhír, hogy Novák Katalin egy pedofil bűnözőnek kegyelmezett meg”, a valóság ezzel szemben az, hogy „az érintett személy végzettsége testnevelő tanár, fejlesztő pedagógus, síoktató, számos sportágban edzői diplomával rendelkezik”, sőt – most fogódzkodjunk meg – „erdélyi családból származik”.
A kép immár tisztán áll előttünk, az erdélyi ember nem pedofil, aki mást mond, hazaáruló, valamint buzi. Az erdélyi ember erkölcsei hótiszták, evvel kapcsolatban azonban muszáj megjegyeznem, hogy Csonka-Magyarország populációjának a jelentős hányada erdélyi családból származik, méltatlan személyemet is közéjük értve.
Vagyis erkölcsileg mindannyian feddhetetlenek vagyunk, pártunk és kormányunk legfelső szintű döntéshozói pedig még inkább azok, ez azonban nem feledtetheti azt a szörnyű tényt, hogy az erdélyi családból származó síoktató áldozatai között volt olyan, aki öngyilkosságot követett el, a többiek súlyos lelki sérülések nyomait viselik, néhányuk alkohol-, gyógyszer- vagy kábítószer-problémákkal is küzd, mert az ügy hatásaitól a mai napig nem tud szabadulni. Az áldozatok ügyvédje szerint ez a történet már a bíróságon is büdös volt, ő legalábbis már az ítélethirdetéskor hányni tudott volna, mert a nevelőtanár, az igazgató bűntársa, aki ötezer forintokat fizetett a nevelésére és felügyeletére bízott, halmozottan hátrányos helyzetű, időnként szellemi fogyatékos kiskorú fiúknak azért, hogy a gyermekotthonban velük közösülhessen, csupán felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kapott. Persze a hozzám hasonló lélektani analfabéta számára nehéz belátni, mért van ez így, szerencsére azonban a köztársasági elnök előzékenyen a segítségünkre siet.
Az empátia miatt van, mi másért.
„Mi, nők otthon is a problémák és a konfliktusok elsimításán dolgozunk. Mi, édesanyák sokkal nehezebben viseljük, ha például gyermekeink egymással veszekednek, rögtön a kibékítésükön dolgozunk, és jobb érzékkel figyelünk arra, mi bántja a körülöttünk lévőket. Ha csak ebből az empátiából lenne több a közéletben idehaza és a nagyvilágban a nők nagyobb jelenlétével, már az egy másfajta világot eredményezhetne” – mondta a Békés Megyei Hírlapnak egy nappal azután, hogy a molesztálási ügyben hozott kegyelmi döntésére fény derült. Némelyek most támadják őt emiatt, persze igaztalanul, hiszen az empátia fogalma nem azt jelenti, hogy csakis számunkra rokonszenves lények, például a saját unokáink, megnyerő személyiségű sógorunk vagy fogfájástól szenvedő apácák helyzetébe tudjuk magunkat beleképzelni, hanem részrehajlás nélkül bárkiébe, ha megérdemli, ha nem.
Mi ebből annyit lehetünk képesek felfogni, már amennyiben csakugyan iparkodunk, hogy az államfőnek mostanra sikerült az egész társadalmat felbőszítenie, olyannyira méghozzá, hogy ahhoz hasonlót tapasztalhatni korábban nemigen volt szerencsénk. Az ügy tehát immár a közélet valamennyi szintjén büdös, megoldása pedig nem mutatkozik. Már csak azért se, mert egyetlen megoldás volna elképzelhető, jelesül az, hogy Novák Katalin a köztársasági elnöki megbízatását késedelem nélkül visszaadja, és ugyanavval a lendülettel apácának áll. A feladat megoldható, apácarend van Magyarországon legalább kéttucatnyi, talán több is, a megtérő bűnös lelket bármelyik örömest befogadná. Jómagam viszont nem igazán bízom abban, hogy szükség lesz ilyesmire, országunk hatalmasságaihoz ily piszlicsáré ügyek föl nem érnek. Egyebek között azért nem, mert ha a legfőbb közjogi méltóságok bármelyikéről az derülne ki, hogy mégse annyira tökéletes, mint amilyennek korábban gondoltuk, az végső soron a királycsináló személyére vetne rossz fényt, ilyesmi pedig elő nem fordulhat, sőt el se gondolható. Továbbá: Novákot és az ő pedofilcirógató attitűdjét csakis az ellenzék és a közügyekben a kelleténél lassabban tájékozódó szavazópolgár ítéli el, a többiek átlátnak a szitán. Akinek Novák kegyelmet adott, az a dolgok természetéből fakadóan ártatlan, de ha mégse volna az, mostantól fogva akkor is annak tekintendő, aki pedig erre a szabályra fittyet hány, ülepen lesz rúgva, és punktum.
Más kérdés, hogy kegyelmi ügyekben az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, a döntést is ő fogja ellenjegyezni, továbbá ő adja kölcsön a tollát az államfőnek, ha a sajátját nem találná. Ezt az ellenzék is pontosan tudja, viszont ettől függetlenül szorgalmasan műfelháborodik, erre itt nem pazarolhatok helyet, aki ilyesfélékre kíváncsi, bizton rájuk talál. Az ellenzék szerint Novák Katalinnak le kell mondania, mivel méltatlanná vált a köztársasági elnöki tisztségre – írja a Telex. Mindezt azon a hétfői rendkívüli parlamenti ülésen követelték, amelyet eredetileg Svédország NATO-csatlakozása ügyében hívtak össze. Kreativitásban nem volt hiány, ellenzékünk az igaz hazafiakat egyebek közt arra bátorítja, hogy vigyenek a Sándor-palota elé leragasztott szájú plüssállatkákat, mert akkor utána mégiscsak jobb lesz valamivel.
Hogy félreértés ne legyen, arról a politikai erőről van szó, amely a jelenlegi kormány bukása esetén elméletileg hatalomra kerülhetne.
Az igaz hazafi most ül a kedvenc foteljében, és üveges tekintettel néz a semmibe.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 6. számának elsőoldalas Publicisztika rovatában 2024. február 9-én.
