Balázs Jolán 191 cm-es magasugró világcsúcsa élt tíz évet (1961–1971).
Sőtér János: A csúcs születik, él és meghal – annyit él, amennyit ér. Amelyik egy évtizedet él, az nívós csúcs volt annak idején. A tiszavirág életű pedig silány kis csúcs volt csupán.
Balázs Jolán: Az atlétika nem is volna szép csúcs nélkül.
S. J.: A csúcsot az atlétika találta ki – azután vették át más sportágak is.
B. J.: És más doméniumok is. Van már hektárhozam-rekord, fejési rekord – és szakmai olimpiász…
S. J.: Az olimpiász mal du siècle. A csúcsok különböző körülmények között születnek meg. Van olyan csúcs, amit az ember vár, ami időzítve van. Ilyet a hegemóniát jó ideje tartó szuperatléták érnek el. Aztán vannak véletlen csúcsok is. Ezek óriási versengés gyümölcsei. Az ilyen csúcsoknak megvan a dinamikájuk – rendszerint olimpiai évben vagy annak a küszöbén születnek. Élettartamuk legjobb esetben egy olimpiász. (A görögök két Olimpiai Játék négyéves időközét nevezték így – a szerk. megj.) Bár az utóbbi évtizedben ez sem egészen érvényes.
B. J.: A csúcsok nem itt, nem a világcsúcsnál kezdődnek. Vannak iskolai, egyetemi, egyesületi, ifjúsági, országos, európai és világcsúcsok. A csúcsoknak ebben a tömegében nagyon sokan érdekeltek. Én 115 centivel kezdtem. Fantasztikusan boldog voltam. Amikor aztán egyéni csúcsom felment 120-ra! Az országos ifjúsági csúcs akkor 146 volt. Annak a vonzereje kényszerített feljebb. Amikor sikerült, Kiss Irma 148-as felnőtt csúcsára pályáztam. 150-et ugrottam.
V. K.: Mikor gondolt először világcsúcsra?
B. J.: Ötvenhárom-ötvennégyben jöttünk rá, hogy világcsúcsot is ugorhatok. S az újabb mágnes nem hagyott nyugton. Akkoriban a 170 jelentette a világszínvonalat. Célkitűzés nélkül semmit sem lehet elérni. Értelmet ad az egésznek – a 12 éves sráctól az érett sportolóig mindenkinek. Aki nem egy célra törekszik, az nem viszi sokra; ötvenhatban Hanzival beiktattuk a súlyemelést az edzésrendbe. A magasugrás történetében talán én súlyzóztam először. S meglett az eredmény, a 175 – első világcsúcsom.
S. J.: Általában regényesen szokás tálalni a csúcsokat. A hordószám kiizzadt verejtékről, a felkészülésről, a napi három edzésről írnak.
B. J.: Ez az úszók esetében igaz is.
S. J.: Az úszók és a hosszútávfutók esetében igen. De ez még nem elég. Ezen felül a tehetség sem elég, kell még valami: az emberi hozzáállás, a lélektani motiváció.
V. K.: Mi volt Balázs Joli szófiai 191-es világcsúcsának a motivációja?
B. J.: Nem a szófiai 191-nek, hanem az előző 190-nek volt motivációja: a kerek szám varázsa. A 190 – határ. 186 és 189 megközelítőleg egyformán hangzik. A 190-es határ mágnesként vonzott. Másképp hangzik.
S. J.: Kilencven és kilencvenkettő között lélektanilag kisebb a távolság, mint nyolcvankilenc és kilencven között.
B. J.: Kilencvennel megtört a jég. A 191-es csúcs tehát a 90-es munkájának a ráadása volt. Normálisnak tartom, hogy kifutott. A 190 volt az atlétikában a végcélom. Elértem.
S. J.: A 190… Az ember ott áll a magasság előtt, tudja, hogy le kell győznie. Várja a léc, a cél. Ez a magasugráson kívül csak a rúdugrásban van még így. Csak ott ilyen kézzelfogható a cél. Miután szétfoszlott a 190 varázsa, a 191 már nem jelentett akadályt. S hogy Joli nem ment tovább? Néhány nap múlva lesérült… A motiváció, ez a lélektani plusz lehet maga a csúcs is: olyasmit kell felmutatnom, amit az emberi nem egyik képviselője sem teljesített soha előttem, olyasmit, ami minden eddigi non plus ultrája. Motivációt képezhet maga a küzdelem is. Dósa Csaba például, mint valami fenevad harcolt. Nem akart utolsó lenni. S ebből az akarásból új országos csúcs született, olyan eredmény, ami azelőtt toronymagasnak tűnt.
V. K.: S a toronymagas eredmények ma mindennaposak.
S. J.: Különös és látszólag megmagyarázhatatlan az, hogy régebb gyengék voltak a világcsúcsok és mégis eseményszámba ment a megdöntésük. Mára a csúcshoz vezető út lerövidült.
B. J.: Megváltoztak a sportolási feltételek is. Más a technika – a flop, a tartán, a felkészülés. Bár ez nem minden.
S. J.: Nem igaz, hogy a biológiai potenciál lenne magasabb. A szemlélet változott meg. Amikor Joli kezdett ugrani, 148 volt a limes, a cél. A mai kislánynak már 191 a limes. Neki már magasabb szinten kell kezdenie az egészet. Itt vannak a toborzó versenyek. A gyermek először lép pályára, a stadion számára újszülött – és magasugrásban 140-nel kezdi. Emlékszem arra, amikor a román országos csúcs 143 volt.
B. J.: Van, aki élete első versenyén már 150-et ugrik. Számomra az már országos csúcsot jelentett.
S. J.: Van két kézdivásárhelyi srácom, 205-öt ugranak. Amikor én értem el a 205-öt, ódát írtak rólam, ők pedig csupán jó ifjúságiak. Két év alatt jutottak fel eddig.
V. K.: Joli, mikor gondolt arra, hogy megdöntik a világcsúcsát?
B. J.: Amikor felállítottam. Már akkor biztos voltam benne, hogy lesz, aki ennél is többet fog ugrani. A csúcsok megdöntése az élettel, a haladással jár, nincs mese. Volt egyszer egy Nurmi, egy Zátopek, egy Kuc, egy Clarke. Mindegyikről azt mondták, hogy fantasztikus, hogy ennél jobbat már nem lehet. És lehetett. Az emberi teljesítőképesség véges ugyan, de egyik világcsúcs sem érte még el.
V. K.: S mikor körvonalazódott, hogy veszélyben a csúcsa?
B. J.: Három éve talán… Az én időmben, amikor 190-et ugrottam, a második csak 182-re volt képes. Közöttünk vákuum volt. Ma viszont… A helsinki Európa Bajnokságon harmincan ugrottak 180 körül.
S. J.: S most mondjak egy érdekeset: Gusenbauer egy szombati napon döntötte meg Joli világcsúcsát. Másnap, a Balkán-bajnokságon, miután Cornelia Popescu 185-tel győzött, mondtuk neki, hogy kérje a lécet 193-ra. És csupán egy apró figyelmetlenségén múlott, hogy nem sikerült. Az új csúcs élete majdnem-majdnem egynapos volt. Most, hogy a csúcsok erősebbek, egyre-másra megdöntik őket. Látszólag ebben nincs semmi logika. Például Owens 813-as távolugró világcsúcsa, amely, ha jól emlékszem, kerek huszonöt évet élt – 1935 és 1960 között; miután megdőlt, egymás után javították meg a világcsúcsot. Tíz év alatt majdnem egy métert tettek rá.
B. J.: Most lehet, hogy Beamon 890-ének a megdöntésére kell ennyit várni. Ez a XXI. század első világcsúcsa.
S. J.: Quo vadis, csúcsok? Mikor unja meg az emberiség?
B. J.: Nem hinném, hogy megunná. A sportnak ez a rációja. Minden csúcsnak örül az ember. Nincs különbség világcsúcs és egyéni csúcs között. Az örömnek nincs mércéje.
Megjelent A Hét II. évfolyama 41. számában , 1971. október 8-án.
