Cronicari

Fabulă

Cică nişte cronicari
Duceau lipsă de şalvari.
Şi-au rugat pe Rapaport
Să le dea un paşaport.
Rapaport cel drăgălaş
Juca un carambolaş,
Neştiind că-Aristotel
Nu văzuse ostropel.
“Galileu! O, Galileu!
Strigă el atunci mereu –
Nu mai trage de urechi
Ale tale ghete vechi.”
Galileu scoate-o sinteză
Din redingota franceză,
Şi exclamă: ”Sarafoff,
Serveşte-te de cartof!”

Morală

Pelicanul sau babiţa.

Urmuz: Krónikások

Tanmese

Hírlett, hogy két krónikás
Pucér volt, nem hektikás.
Útlevélért Rapaport
Füle körül zakatolt
Nem tudván, hogy a Pláton
Nem élt hagymatokányon,
A bűbájos Rapaport
Dákóval pallta a port.
„Galileo, Galilei!
— Kiáltja az éjbe ki —
Ne cibáld már a régi
Fülescipőd fülét ki!”
Likas gérokkzsebéből
Előrántott leckéből
Proklamálja Galilei:
„Szarafoff, hej! hol a lej!?”

Tanulság

A pelikán vagy a gödény.


Plecarea în străinătate

Din toate preparativele voiajului, cea mai mare parte erau îndeplinite; în cele din urmă, reuși să plătească și chiria, ajutat fiind de cele două bătrâne rațe ale sale, și care nici de astă dată nu-l lăsară să alerge la mila vecinilor. Singurul lucru ce îi cereau în schimb era să fie și ele primite, cel puțin o oră pe zi, în camera sa de lucru, care exala un așa de dulce și îmbătător miros de ciurciuvele. Se sui în corabie.

Sentimentul puternic și neînvins de tată îl trase însă înapoi la țărm, unde, cu o mișcare distrată și nervoasă și în mijlocul poporului iubit, își cusu două tampoane de sugătoare pe căptușala mucegăită a smokingului său, și imediat după aceasta, fără a mai pierde timpul, se furișă, neobservat de nimeni, în camera scundă din fundul curții, trecând la religiunea mozaică.

Nu mai avea nici un moment de pierdut. Intrase în al șaptezecelea an al existenței sale, lăsând în urmă un trecut glorios, și acuma zilele îi erau numărate. Singura dorință ce mai avea era să-și serbeze nunta de argint. În acest scop chemă pe toți argații și, după ce îi invită mai întâi să ciugulească din niște sămânță de cânepă, îi aruncă în o cristelniță de var. Urmară apoi trei impiegați definitivi de clasa treia și un arhiereu! El însuși, ca să poată liniști mulțimea, care începuse să cârtească, își ciunti trei degete de la mâna stângă și se sui apoi pe un scaun de cizmărie cu trei picioare, de unde, în sfârșit, spre satisfacția tuturor, ciocul său mătăsos putea să atârne, plutind liber și nesupărat de nimeni pe apa rece și proaspătă a părăiașului cristalin.

După aceea se sui din nou în corabie. Bătrâna sa soție refuză însă să-l urmeze, roasă fiind de viermele geloziei din cauza legăturilor de inimă ce bănui că el ar fi avut cu o focă. Totuși, conștientă de îndatoririle ei de soție și pentru a nu se arăta prost crescută, îi oferi la plecare ouă lipii, un caiet de desen de Borgovanu și un zmeu cu speteze “din patru”, pe cari el le refuză, cu indignare, scuturând niște alune într-un sac.

Ambițioasă ca orice femeie și neputând suporta afrontul unui asemenea refuz, netrebnica soție îl legă atunci cu o frânghie de umerii obrazului și, după ce îl târî în mod barbar până la marginea corabiei, îl luă și îl depuse fără nici o formalitate pe uscat.

Dezgustat de viață și încărcat de glorie și ani, își scoase căciula și luă tot atunci ultimele dispozițiuni cari erau și ultima voință. Renunță la toate titlurile și întreaga sa avere, se dezbrăcă în pielea goală, rămânând încins numai cu o funie de tei și, după ce în această stare mai privi încă o dată marea nemărginită, se sui în prima căruță cu arcuri ce întâlni în cale și, ajungând în goana cailor la orașul cel mai mare din apropriere, merse din apropriere, merse de se înscrise în barou…

Concluziune si morală

De vreți cu toți, în timpul nopții, un somn în tihnă să gustați,
Nu faceți schimb de ilustrate cu cel primar din Cârligați.

Külföldi utazás

Az utazásra való készülődés nagyjában a legapróbb részletekig lebonyolódott, legvégül még a házbértartozását is sikerült kiegyenlítenie, amiben két idős rucája sietett segítségére, minthogy ezúttal sem járultak hozzá, hogy a szomszédok könyörületességét igénybe vegye. Cserében kérésük csupáncsak annyi volt, hogy naponta legalább egyetlen órácskára őket is fogadja dolgozószobájában, amely oly édes és bódító nyers-ablakkeret-illatot áraszt. Gályára szállt.

Ama hatalmas és legyőzhetetlen atyai érzés visszaszólította őt a partra, ahol szórakozottan, ideges mozdulatokkal és szeretett népe körében, szmokingja penészes bélésébe két tintaszopó iratnyomót varrt be, és anélkül, hogy idejét fecsérelte volna, ezután sürgősen és senkitől észre nem véve, belopakodott az udvarmélyi alacsony mennyezetű szobába, hogy ott felvegye a Mózes-hitet.

Pillanat veszteni való ideje sem maradt. Dicsőséges múltat hagyva maga mögött, átlépte élete 70-ik esztendejének küszöbét és napjai, íme, megszámlálvák. Egyetlen óhaj éltette még, megünnepelni ezüstlakodalmát. E célból összehívta minden béresét, és miután előbb meginstálta mindannyit, hogy csipegetnének némi kendermagot, meszes gödröcskébe taszította őket mind. E sorsra jutott vala aztán három harmadosztályú véglegesített forgalmista és egy főpásztor is. Ő maga, hogy a zúgolódó sokadalmat lecsendesíthesse, bal keze három ujját megcsonkította, és aztán felállt a háromlábú csizmadiaszékre, ahonnan a köz megelégedesére végre alácsünghetett kecskeszakálla, és szabadon, senkitől sem háborgattatva úszhatott a kristályos patak hideg és üde víztükrén.

Minekutána ismét gályára szállt. Ámde vénséges hitvese, mert urát egy fókához vonzódó szívkapcsolatokkal gyanúsította, a féltékenység nyűveitől marcangoltatván, visszautasította, hogy kövesse őt. Az asszony mégis-csak-hitvesi kötelezettségei tudatában, s nehogy a jólneveltség híján valónak tűnjék, urának távozásakor felajánlott két hamuban sült pogácsát, egy rajzfüzetet a Borgovanu papír- és írószerboltjából, valamint a Káró-királyról egy hátas táltoslovat, amiket a férj felháborodottan visszautasított, s inkább némi mogyorót rázott az iszákjába.

Becsvágyón, hiszen asszony volt, a semmirevaló feleség , minthogy nem viselhette el a visszautasításban benne rejlő sértést, pofacsontján át kötéllel megkötözte, és miután barbár módon a gálya pereméig hurcolta, a társadalmi illemnek fittyet hányva, kitette szűrét a szárazföldre.

Ő az élettől csömörig undorodottan, és a dicsőség meg az esztendők roskasztó súlya alatt, levette kucsmáját, és elszánta magát végső intézkedései kinyilvánítására, ami egyben testamentuma is volt. Lemondott összes címéről, minden ingóságáról-ingatlanjáról, s csupán egy hársfa-háncs kötelet őrizve meg derekán, csóréra vetkezett, aminek utána ebben az állapotában utolsó pillantást vetett a határtalan tengerre, felszállt az első útjába akadó rugós üléses szekérre, és a lovak vágtájával egybeeső sebességgel érkezett a legközelebbi legnagyobb városba, ahol-is beiratkozott az ügyvédi kamarába …

Összefoglalás és tanulság

Ha óhajtol éj-időtt ízlelni édes álmokat
Bivalybarnád bírájával nehogy válts színes án-
zikszokat.

Fordította Méliusz József

Megjelent A Hét IV. évfolyama 14. számában, 1973. április 6-án.

A szerkesztő megjegyzése

A román irodalom egyik nagy lázadója, formabontója, meg amit akartok. Az egyetlen román író, aki látszólag minden ok nélkül öngyilkos lett. Köztéren.
Avram Leiba Esra-Zissu alias Demetru Demetrescu-Buzău, aki később az Urmuz irodalmi álnevet választotta, 1883. március 17-én született Curtea de Argeșben. Szenvedélyes zenekedvelő volt, zeneszerző akart lenni, ifjúkorát lenyűgözte a tudományos-fantasztikus irodalom. A bukaresti Gheorghe Lazăr Kollégiumba járt, majd jogi egyetemet végzett, és bíró lett.
Egy bukaresti közkertben vetett véget életének negyvenéves korában, csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy a saját életünk kioltása csak a létezés egyik banális cselekedete.
Véleményünk szerint unalmában.