Magyar fennhatóság alatt volt már a Fekete-tenger, az Adria, a Keleti-tenger, magyar volt egykor Bécs és Boroszló, valamint magyar volt Etelköz és Levédia, továbbá az Ural hegység egy része is. Kérdés, hogy mit akarunk mondani azzal, hogy a “mienk” volt, de “elvették”?
Konkrétan ezek a miniszterelnök szavai, így talán nem indokolatlan ha foglalkozunk velük. Induljunk ki az általam most egyszerűsített kanti alapelvből, hogy cselekedj úgy, hogy az általános döntések vezérfonalául is szolgálhasson.Először is területeknek van egy olyan jellemzője, hogy emberek élnek rajtuk. Ezek az emberek pedig saját akarattal is rendelkeznek, ami adott esetben nem azonos a “mi” akaratunkkal. Ők nem mi vagyunk. Így ők soha nem is lehettek a miéink. Még akkor sem, ha egy ideig így vagy úgy velünk voltak. Nem birtokoltuk őket mint tárgyakat.
Mint ahogyan mi sem szeretjük, ha bennünket birtokolnak, pedig tőlünk keletre egy M betűs városban van egy despota, aki ma is hirdeti mennyire jó világ volt az amikor mi az övéi voltunk és mi lehettünk az ő közel külföldje.
Így attól, hogy Fiume “corpus separatumként” a Szent Korona része is lehetett vagy hogy Horvátország Magyarországgal perszonálunióban volt, ők még nem a mienk. Kicsit úgy, ahogyan a feleség sem képezi a férj tulajdonát egy európai államban, hiába kötik össze életüket és mondhaták hogy ők egymáséi.
Ez azonban egy nyugati országban nem jelenti azt hogy a viszony egyoldalú – legfeljebb Albániában vagy Afganisztánban. Márpedig a miniszterelnök erről beszélt.
Egy tulajdonról, amit elvettek. Tőlünk.
Az állításból következik is a logikus kérdés ezután hogy tulajdonképp vissza is adhatnák. Komolyan gondolja? Mire volt ez jó?
Forrás: Újnépszabadság
