Ungár Péter a Partizánnak nyilatkozott. Ezúttal arról is, hogyan értelmezi a viszonyát a családjához és e család tulajdonának (gazdaságának) működéséhez. Ungár Péter a deklaráltan zöld LMP társelnöke. Érdemes a válaszát ezért kizárólag a zöld sarok nézőpontjából értelmezni.
A Gulyás Márton által feltett és visszatérően megforgatott kérdés lényegében arra irányult, hogy a korrupció esetének tekinthető-e, hogy a miniszterelnök egy NER-kedvezményezett milliárdos villájában tölti a szabadságát? És ha igen, akkor a zöld politikus ebben érintettnek érzi-e magát? A kérdés lehetne közjogi, büntetőjogi, és ilyen értelemben talán több helyen is írtak már az ügyről. De ha a történtek következmény nélküliségét, súlytalanságát tekintjük, a gyakorlatban ez a történet egészen más térben parkolt le. Gulyás Márton kérdése konkrét, eldöntendő volt. A válasz pedig látszólag adekvát: nem és nem. Hiszen kitől várható el, hogy megtagadja a családját, egyébként is – bár tulajdonos – nem tudja, mi folyik a cégben, nem is folyt bele a cégek működésébe, ergo a felelőssége minimális, ha egyáltalán felvethető. A zöld politikus tehát beleállt, és egyértelmű, karakán választ adott.
Hát nem. Valójában a felvetett problémát a jog területéről gyengéden átsegítette egy közeli, de mégis csak más természetű szférába: a sokválaszú erkölcsi dilemmák közé. Ez pedig szemfényvesztés – ha ösztönös, akkor is az. Az etika azon természetével élt vissza, hogy az a végső kérdésekre – a jó és rossz, a helyes és helytelen értelmezésére – elvont fogalmi rendszert hozott létre. Az absztrakció, a konkréttól és a személytől való elemelkedés pedig tálcán kínálja a lehetőséget arra, hogy viszonylagossá tegyük értékválasztásainkat és álláspontunkat, majd a konstrukciót népszerű nyelvezettel tegyük elfogadhatóvá, visszaforgathatóvá. Csakhogy az etika legkedvesebb tulajdonsága, hogy végül nem akarja lerázni magáról a valóságot, mint kutya a vizet. Ellenkezőleg: azért van, hogy konkrét döntési helyzetekben, konkrét cselekvésekhez – a kimondott szó, a nyilatkozat is cselekvés – szolgáltasson muníciót. Ebből következően az etika a gyakorlatban nem lehet személytelen, ergo a zöld etika sem! Nem arra való, hogy a probléma feletti szuperpozíciót biztosítson a „felhasználónak”.
Mi lett volna, ha Gulyás Márton nem egy korrupciós vádra kérdezett volna rá? Mi lett volna, ha a zöldpolitikus résztulajdonában álló vállalatcsoport környezetbarát/környezetkárosító tevékenysége lett volna a téma? Hipotetikus a felvetés, de ha feltételezzük, hogy egy parlamenti párt társelnöke konzekvens érvrendszerrel rendelkezik – vagyis iránytűje nem forog szanaszét, egyáltalán megvan még –, és a fent idézett sémát itt is alkalmaznánk, a válasz így szólna: „A családi tulajdont tehetséges és szorgalmas, magasan képzett szakemberek hozták létre. Ez önmagában megkérdőjelezhetetlen érték, Társaságunk már csak ezért minden kritika felett áll. A működés környezetbarát voltáról nem nyilatkozom, mert esetleg ezt lehetne úgy értelmezni, mint a családommal történő szembenállást. A család pedig szent. Továbbá én csak részvényese vagyok a Társaságnak, ezért semmilyen felelősség nem terhel a kibocsátási értékek be nem tartásáért, az elavult technológia csúcsra járatásáért. Egy részvényestől nem várható el egyébként sem a szakértelem, sem a vállalat stratégiai döntéseire való ráhatás. Is there any question?”
Orbán Viktor előjött a habokból – A tetőtől talpig kisember duplán győzött: úszott egy jót, és félmeztelen testével tovább mélyítette az ellenzék válságát.
Egy ilyen válasz a zöld acedia (jóra való restség) védőbeszéde volna. Egy technokratától nem is várna mást az ember. Csakhogy a zöld politika számára ez az érvelési technika abszurd. Nagyjából már látszik, mi fogja kijelölni azokat a harcmezőket, ahol a jövő legkeményebb zöld ütközeteit fogják megvívni: a vállalati pozícióknak mint abszolútumoknak a védelmi rendszere; a közügyek tereinek és eszközeinek privatizációja; valamint a személytelen tulajdonlással való visszaélés, a tulajdonhoz fűződő jogoknak és kötelezettségeknek, végső soron a felelősségnek az elmosása.
Egy zöld politikusnak már most tudnia kell, hogy egy ilyen jövőbeni battlefield-en hol fog pozíciót foglalni. Az erre való felkészüléshez azonban a leggyengébb gyakorló terep a NER perifériális politikai játszótere.
