
Csapdába kerültek az ukránok, miután Trump kudarcot vallott a tűzszünettel (mert azt nem fogadták el az oroszok), s visszatért az eredeti útitervhez, Ukrajna térdre kényszerítéséhez. A béketervnek nevezett diktátum az orosz igények kielégítése, azzal a megjegyzéssel, hogy a követelések még nem teljes körűek, az oroszok szerint „finomhangolás” még szükséges.
Ennek tartalmára abból lehet következtetni, hogy Lavrov külügyminiszter szerint Trump érti az orosz szempontokat, hogy az orosz-ukrán konfliktus a probléma gyökereinek kezelésével oldható meg. Ez pedig Ukrajna önálló létének, szuverenitásának megkérdőjelezése, önálló állami létének felszámolása, de minimum egy bábkormánnyal a Kreml alá rendelése.
Az ukránoknak három év kimerítő védekezés után a harcok folytatása vagy a kapituláció között kell választani. Ha az utóbbit választják, megásták a sírjukat, az oroszok kezébe kerülnek, és három évig feleslegesen harcoltak és áldoztak fel annyi embert. Ha nemet mondanak az orosz-amerikai ultimátumra, Trump őket teszi felelőssé és megvonja a támogatást.
Senkit ne tévesszen meg, ha Trump időnként izmozni látszik Putyinnal. Sem azon, ha az ő nyelvén próbálnak az ukránok vagy az európaiak kommunikálni, és hajladozni látszik, mint a nád a szélben, ha az ukrán vagy európai vezetők tesznek valamilyen taktikai gesztust. A valós helyzet az, hogy Trump végül mindig visszatalál Putyinhoz.
Most például Trumpot megfogják azzal, hogy Európa és Ukrajna is elfogadja az amerikai első javaslatot, a feltétel nélküli azonnali és teljes tűzszünetet. Putyin az, aki egyedül nem fogadja el, hanem civileket bombáz és erősíti a harci cselekményeket. Mielőtt „békét” köt, minél nagyobb területet és hatalmat akar megszerezni. Trumpot ez láthatóan megzavarja.
De Trumpot nem érdekli Ukrajna, nem érdekli Európa, üzletelni akar az oroszokkal. Európa romba döntése kifejezetten tetszene neki, ami JD Vance Európa-ellenes kirohanásaiból is tudható. A kérdés az, hogy az európai „Tenni akarók” akarják-e, s tudják-e pótolni a Trump által várhatóan megszűnő amerikai segítséget, ha az oroszok ultimátumát nem fogadják el.
Mivel a kapituláció nemcsak annyiban igazságtalan, hogy egy területszerző agresszor háborúját jutalmazza, hanem biztonsági garanciák nélkül az oroszok nem elégednek meg azzal, amit a „békeszerződés” nyújt nekik. Ukrajna még területveszteség árán sem tudja a szabadságát, a függetlenségét és a békéjét megőrizni.
Ezért még akkor is jobban járnak, ha az amerikai támogatás nélkül elesnek, az oroszok megnyerik a háborút, de nem ismerik el a tömeggyilkos horda jogát a földjükre, s nem mondanak le az országukról és a védekezés jogáról. Ebben az esetben gerillaharcokkal és partizánakciókkal harcolnak a megszállók ellen, akiknek nem lesz egy perc nyugalmuk.
Az biztos, hogy igazság nélkül nem lesz béke, hanem ellenkezőleg.
Most Európán a sor, hogy határozottan nemet mondjanak az orosz amerikai ultimátum elfogadhatatlan követeléseire, s kiálljanak Ukrajna mellett. Trump támogatása bátorítja Putyint, hogy Kijevet bombázza, s azzal is az akaratát Ukrajnára kényszerítse. Európa kemény kiállására van szükség: meg kell húzniuk az igazságos béke határait.
Mindezt első körben meg kell próbálni tárgyalások útján, hogy Trump ne okolhassa sem Európát, sem Ukrajnát a békemegállapodás elutasítása miatt. Ha ez nem megy, az oroszok nem engednek az eredeti követeléseikből és szándékaikból, akkor határozottan nemet kell mondani az immár közös agresszióra. Annál rosszabb már semmi nem lehet.
Ukrajna nem adhatja meg magát úgy, hogy a hadseregét leszerelik, biztonsági garanciát nem kap, az oroszok megtarthatnak mindent, lemond saját jogairól, s kirabolják az oroszok Trumppal közösen az országot. Putyin pedig szabad kezet kap a bosszúra, orosz uralom alá hajtja egész Ukrajnát, szankciók nélkül rendezi a sorait, folytatja a birodalmi terjeszkedést.
Az elmúlt hónapok tanulsága az, hogy aki megijed Trumptól, az veszít. De aki ellenáll neki, azzal szemben nincsenek eszközei, és meghátrál. A vámháborúja megbukott, a kínaiaknak megadta magát. Mások fenyegetése az amerikai tőzsdének és gazdaságnak ártott többet, nem a megtámadottaknak. Így arra is nemet kell mondani, hogy az orosz érdekeket védi.
Trump azt mondta Zelenszkijnek, és mindig ezt hangoztatja, hogy Zelenszkijnek, az ukrán félnek nincsenek „lapjai”. Ez nem igaz, mert Ukrajna kezében vannak a legerősebb lapok, a jog, az igazság és Európa, Trumpot és Orbánt leszámítva az egész nyugati világ. Ha Trump nem akar az oroszok oldalán egy világháborút, akkor ezekkel számolnia kell.
De ezt közölni kell vele. Amerikában is, Európában is. Nem lehet átadni az oroszoknak a világot. Nem ér annyit egy Trump-torony Moszkvában.