Rosszak az ukrán hadsereg esélyei, ám minél tovább kitart, annál valószínűtlenebb, hogy Oroszország abszolút győztesen kerül ki a háborúból.
Ha a konfliktusok kimenetele pusztán a haderők létszámán, fegyverzetén és harci eszközein múlna, akkor Ukrajna helyzete teljesen reménytelen lenne az orosz invázióval szemben. A világ katonai erőviszonyait évente kiadványban összegző londoni Nemzetközi Stratégiai Kutatások Intézete (IISS) idei jelentése alapján rendkívül kiegyenlítetlenek az erőviszonyok, tulajdonképpen egy honvédő Dávidnak kell helytállnia az agresszor Góliát ellen.
Ukrajna nagyjából 200 ezer katonával rendelkezik, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében pedig azt mondta, hogy Oroszország is nagyjából ekkora létszámban vonultatott fel csapatokat a határoknál, ám az IISS adatai alapján az orosz hadsereg kötelékében ezenfelül még 700 ezren szolgálnak. Habár megkezdődött az elvben 900 ezer fős ukrán tartalékos haderő mozgósítása, az erőviszonyokat ez sem feltétlenül fogja kiegyenlíteni, hiszen az agresszor akár kétszer annyi tartalékost is behívhat. Márpedig az amerikai közlések szerint vannak arra utaló jelek, hogy Oroszország tartalékosainak és nemzeti gárdájának bevetésére készül, ami azt vetíti előre, hogy Putyinnak hosszú távú céljai vannak Ukrajnában – ilyen lehet például az egész ország megszállása.
A két ország hadigépezetét összehasonlítva még szembetűnőbbek a különbségek. Tavaly az ukrán költségvetés az orosz katonai kiadások huszadát fordította védelmi célokra. Oroszország mára jelentős részben modernizálta hadseregét, míg az ukrán erők részben még mindig a szovjet érából megmaradt felszerelésre támaszkodnak. Az orosz hadsereg nagyjából hétszer annyi harckocsival és páncélozott járművel, illetve háromszor annyi tüzérségi ágyúval rendelkezik. A levegőben ennél is nagyobb túlerőben vannak, a harci repülők terén 9:1, a harci helikoptereknél 11:1 arányban múlják felül az ukrán haderőt, és a tetejébe még hétszer annyi légvédelmi üteggel rendelkeznek. A tengeren teljes az orosz hegemónia, mivel Oroszország a Krím-félsziget 2014-es elfoglalásakor fegyverdörrenés nélkül rátette kezét majdnem az egész akkori ukrán hadiflottára. Így lehetséges az, hogy az IISS adatai szerint 74 orosz hadihajóval és 51 tengeralattjáróval szemben Ukrajna mindössze 2 hadihajót tud felvonultatni. Mindennek következményeképpen Putyinnak egyáltalán nem kell komolyabb ellenállással számolnia a Fekete-tengeren, az orosz hadiflotta szabadon ágyúzhatja az olyan kikötővárosokat, mint a kelet-ukrajnai Mariupol vagy a nyugatabbra fekvő Odessza és akár partraszállással is megpróbálhatják elfoglalni azokat.
Egy konfliktus megnyeréséhez azonban önmagában nem elegendő az erőfölény. Az elmúlt évtizedekben nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy háborúban végül a papíron jóval erősebb fél szenvedett megalázó vereséget. Ez történt az Egyesült Államokkal Vietnámban vagy a Szovjetunióval Afganisztánban, mindkét nagyhatalom olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy jobbnak látta befejezni hadműveleteit és kivonulni. Ugyanez Ukrajnában is megtörténhet, ám ez legalább négy tényező függvénye.
Egyfelől sokat nyom a latban a nemzetközi közösség reakciója, például az, hogy a Nyugat – és azon belül az Európai Unió – mennyire kemény és fájdalmas szankciókkal sújtja Oroszországot. Minél jobban sértik az orosz gazdasági érdekeket a bevezetett büntetőintézkedések, Putyinnak annál inkább érdekében áll visszavonulni vagy legalább megállni. Kiváltképp, ha eközben a harctéri események nem a várakozásoknak megfelelően alakulnak, kevesebb a megnyert csata és/vagy több a veszteség.
A második kulcskérdés éppen ezért az, hogy az ukrán katonák mennyire tudják megőrizni a harci morált, hajlandóak-e akár az életüket is feláldozni a hazájukért. A felmérések azt mutatják, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus nyolc éve jelentősen megerősítette a nemzeti identitást Ukrajnában, ahogyan az Oroszországgal szembeni ellenérzéseket is. A Krím elvesztése óta a katonák is eltökéltebbek, harcedzettebbek lettek, jobb a felszerelésük is. Tovább növeli az esélyeiket, ha az oroszok megkísérlik elfoglalni a nagyvárosokat, a városi hadviselés ugyanis némileg tompítaná az erőviszonyokban tapasztalható különbségeket. A nyugati szakértők azonban így is arra számítanak, hogy az ukrán egységek napokig vagy legfeljebb hetekig tudják feltartóztatni az orosz katonai gőzhengert, utána teljes egészében gerilla harcmodorra térhetnek át, váratlan rajtaütésekkel mérve csapást az ellenségre.
A harmadik változó az, hogy Moszkvának mennyire áll szándékában minimalizálni a polgári áldozatok számát. Amennyiben készek porig rombolni városokat és lakónegyedeket – ahogyan azt korábban a délkelet-oroszországi Csecsenföldön és Szíriában tették – akkor viszonylag egyszerűen megtörhetik az ellenállást. A pusztítás bizonyos szempontból kontraproduktív lenne, hiszen Oroszország tovább rontana nemzetközi megítélésén és még keményebb nyugati szankciókat kockáztatna, arról nem is beszélve, hogy az ukrán közvéleményt is még jobban maguk ellen fordítanák. A civilek terrorizálásával és elüldözésével súlyos menekültválságot idézne elő az Európai Unió tőszomszédságában, amelyen keresztül Putyin nyomást gyakorolna – ez persze azon is múlik, hogy mennyire fog megnőni az idegenellenesség az uniós tagállamokban.
Az utolsó, fontos tényező persze az, hogy az orosz elnök pontosan mit is kíván elérni a hadműveletekkel. Bejelentésével összhangban tényleg meg akarja-e dönteni a kijevi kormányzatot és demilitarizálni Ukrajnát vagy ez csupán blöff, és adott esetben hajlandó kevesebben is kiegyezni a Nyugattal. Legfőképpen Putyinon múlik tehát, hogy a mostani háború meddig fog tartani és mennyi áldozatot fog követelni.
Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2022. február 25-én.