A történet közismert. A korai szocializmus, antiklerikális buzgalmában, az orosz gyed maróz mintájára átkeresztelte a Mikulást Télapónak. A dolog nem volt, nem is lehetett vaskövetkezetes: emlékszem gyerekkoromból, az 1960-as években az iskolában és a családban is felváltva, rokon értelmű fogalomként szerepelt a Télapó és a Mikulás. Mindez hasonló ahhoz, ahogy az úttörőmozgalom ráépült a cserkészetre. Szokták még példaképp említeni a pszeudo-karácsonynak vélt fenyőünnepet, habár az bizonyos mértékig más: sosem a családi, hanem az intézményi, december 20-22 körüli eseményt nevezték így. Aztán a rendszerváltás után, vad szenvedéllyel állítottuk vissza a közbeszédben a Mikulás szó használatát.
Lappang azonban a fenti fogalomhasználat mögött valami, amit keresztény barátaink nehezen hajlanak elfogadni. Hogy a kultúrák egymásra épülnek. Tanulnak, átvesznek egymástól. Kisajátítanak, átértelmeznek. Eloroznak. Akkor is, ha ez épp nem rokonszenves nekünk – csak természetes. Rómában járva meglepve láttam: Traianus oszlopán, ezen a pogány, de nem vallási, hanem katonai-politikai tárgyú remekművön Szent Péter szobra áll. Isztambulban a káprázatos Hagia Sophia, a keresztény székesegyház később iszlám szentélyként működött. Majd vallásoktól mentes turisztikai látványossággá, múzeummá vált, hogy aztán újból mecsetté legyen. A Pécsett álló dzsámi viszont iszlám templomként épült, ma keresztény.
Augusztus 20. a pártállami szocializmusban az alkotmány és az új kenyér ünnepe, háttérbe szorítva eredeti, szentistváni jelentését. A keresztény mitológia hozzáigazította saját ünnepét, a karácsonyt a pogány római téli napforduló-ünnephez, a saturnáliához. Ekkor a rómaiak megajándékozták egymást, mégpedig magvakkal: dióval, mandulával, mogyoróval. Termékenységi jelképekkel. A rabszolgák urukkal egy asztalnál ehettek. Pár napra helyreállt az ősi (feltételezett) egyenlőség. A legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe is minden további nélkül együtt él a kereszténység előtti elemekkel – a tojás vagy a nyúl a termékenység-kultusz jelképei. A szemünk láttára zajlik a halloween befogadása a magyar népi kultúrába. Lehet háborogni vagy tiltakozni ellene, de nem érdemes. Noha pogány ünnep, a mélyen katolikus Írországból származik.
Az úttörő szövetség – még 1992-1993 táján is a legnagyobb taglétszámú gyermekszervezet – meglehetős sematikus utánzással másolta a cserkészmozgalmat, mint fentebb utaltam rá. Átvette az őrs, raj, csapat fogalmakat is. A cserkészet ötletét viszont a búr háború adta, ahol tizennégy-tizenhat éves fiúk, noha fegyveresen nem harcoltak, szerepet játszottak a búr hadműveletekben hírvivőként, megfigyelőként, lőszer- vagy kötszerszállítóként. A Horthy-korszakban a magyar főcserkész, Teleki Pál gróf, geográfus és politikus, volt és leendő miniszterelnök olyan mértékig átpolitizálta az eredendően kifejezetten nevelési célú cserkészetet, hogy a nemzetközi mozgalom kizárással fenyegette meg a magyar tagszervezetet.
Talán érezhető, nem mentegetni, még csak nem is magyarázni akarom a Rákosi-diktatúrában kialakított, a Kádár-korban is folytatódó kulturális-politikai törekvéseket. Hanem csupán tágabb értelmezési keretbe helyezném őket. De vissza egy fél mondat erejéig a Télapóhoz. Ötéves unokám félig kérdezve, félig állítva mondta: ugye a Télapó a Mikulás vezetékneve? Hát, így ötvöződnek a kultúra egyes elemei egésszé.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. december 21-én.
