Amikor először találkoztam vele, egy klub vendégeként érkezett városunkba, és megnyerte rokonszenvemet. Egy szuverén nő a macsó magyar politikában! Egy baloldali, aki ugyanakkor a nemzeti kérdések iránt is nyitott, a határon túli magyarokkal szolidáris. Intelligens, magabiztos és mégis szerény. Ehhez később hozzátettem: egy politikus, akihez a korrupció gyanújának árnyéka sem fér.
Tanárként, osztályfőnökként ballagtam az utcán, amikor 12-13 éves tanítványaim titkon dohányzó kis csoportjába botlottam. Egy kisfiú odaszaladt hozzám: én nem cigiztem, mondta, mielőtt elfutott a többiekkel. Ez a kis történet jutott eszembe, amikor a határon túl járva, 2004-ben vagy 2005-ben Szili bizonygatta, ő nem akarta, hogy a határon túli magyarok ne kapjanak állampolgárságot. Én jó voltam, nem cigiztem! De a nagy csalódás később következett. Amikor arról olvashattunk a sajtóban, Szili kormányzati megbízatást kapott, állítson össze terveket a magyar kisebbségek autonómiájára. Túl azon, hogy ez a munka felesleges – semmi jele, hogy bármelyik szomszédos ország kollektív jogokat kívánna adni magyar kisebbségének –, nem is etikus: ha mégis elérkezne egy kegyelmi pillanat, egy nemzetiségi önkormányzat tervezetét nem Budapesten, hanem az érintett kisebbség hazájában (például Erdélyben vagy Szlovákiában), az adott magyar közösség választott politikusainak kellene elkészíteniük. Nem Budapestnek, hanem Marosvásárhelynek vagy Dunaszerdahelynek. Ennél is súlyosabb az átállás. Mit keres egy baloldali politikus a jobboldali kormány irodáiban? Nem ugyanaz egyik baloldali pártból a másikba vagy a Kisgazdapártból a Fideszbe átlépni – mint balról az ultrajobbra. Ez az átállás: árulás. Hogy itt is, ott is a határon túli magyarok ügye? Lehet Debrecenből Nyíregyházára utazni, de nem Kamcsatkán keresztül. Aztán újabban, szerepvállalás a kekva-egyetemek kuratóriumainak egyikében. Szilinek, ha nem veszítette el teljesen tájékozódóképességét, tudnia kellene, ez a kuratóriumi rendszer az egyetemi autonómia felszámolásának és a „Fidesz-uralom mindörökre” programjának szolgálatában áll. Na de most, mindennek a teteje ez a csiki-csuki, miniszterelnöki megbízottból miniszterelnöki főtanácsadóvá lenni, ez már egyszerre fideszes svindli és pénzéhség.
Miért kell egy nyugdíjas korú expolitikusnak egyszerre két, munkával alig, ugyanakkor a társadalmi átlagot meghaladó fizetéssel járó tisztséget betöltenie? Hogyan tud a politika ennyire maga alá temetni, erkölcsileg lerombolni egy jobb sorsra érdemes személyiséget?
Megjelent az Élet és Irodalom LXVII. évfolyama 14. számának Páratlan oldalán 2023. április 6-án.
