Várunk a sorunkra, és fogy a sor. Körbehalnak a barátaink.
Meghalt, vírusfertőzésben, Zsehránszky István kollégánk is. Hetvenhét évesen, néhány napra rá, hogy betöltötte.
Kedves, szerény, jó megfigyelőképességű és jó tollú újságíró volt, a színházi élet kiváló ismerője, művelt krónikása.
Kolozsváron született, Bukarestben halt meg.
Pályája tipikus: tanárból lett újságíró – ha más szerkesztőségekben is, párhuzamos utat jártunk be.
Munkatársa volt az Új Magyar Szónak, ott együtt dolgoztunk. Maga volt a megbízhatóság. (A megbízhatóság szót egyre gyakrabban kíséri a volt szó.)
1995-től színházi rovata van a Román Rádió bukaresti magyar nyelvű műsorában, ugyanitt 2006-tól a Rádiószínház rovatvezetője. Heti rendszerességgel hallgathattuk jegyzeteit a román közrádió bukaresti magyar adásában. Utolsó megjelent jegyzetében – a szokott módon megosztotta velem is – azt mondta/írta: „De az átoltottság szó is napjainkban jött létre, vagy legalábbis gyakran használttá, a koronavírus elleni küzdelem során. Nyelvünk működik, hála a Fennvalónak.” Hát igen, az átoltottság, a koronavírus elleni küzdelem… A nyelvünk működik, egyéb nagyon nem működik… Van győztese ennek a küzdelemnek? Vagy a vesztes lehet boldog?
A következő rádiójegyzetét Zsehránszky István lemondta. Kórházba kellett vonulnia.
Sajnos nem csak a pályája, a halála is tipikus. Előbb a tünetek, aztán a titkos reménnyel vegyes beletörődés. Millió közül egy…
Viszlát, kedves Zseka! Siratunk, magunkat siratjuk.
Rovat: VÉLEM ÉN