Itt következik egy részlet Uj Péter főszerkesztő heti hírleveléből (az 59.-ből), amit előfizetőink kapnak minden szerda éjjel, esetleg csütörtök hajnalban. Ha szeretnéd te is minden héten olvasni Uj Péter friss írásait, akkor fizess elő a „444 Közösség” vagy a „444 Belső Kör” csomagra itt, és már jövő héttől küldjük őket neked, egy sor más előny mellett.
59.1.1. Holnap, azaz október 8-án lesz öt éve, hogy megjelent a Népszabadság utolsó száma. (Az éppen szombati nap volt, tehát hétvégi szám.)
59.1.2. Nem árt, ha az ötéves évfordulón fölidézzük a Népszabadság kinyírásának néhány fontos részletét.
Azok a rendszerek, amelyek ezt az akciót végrehajtották, ma is működnek, sőt, sokkal nagyobbak, sokkal erősebbek, mint akkor voltak. És biztosak lehetünk benne, hogy nem a Népszabadság, de nem is a CEU, sőt nem is az Index volt az utolsó, amelynek nekitámadtak ezzel a módszerrel.
A séma a sorolt esetekben elég hasonló volt: legálisnak álcázott szereplők legálisnak, sőt racionálisnak álcázott húzásai válságot idéztek elő, a válságban kommunikációs káoszt kavartak a hatalom erre szakosított szervezetei, kihasználták a megtámadott intézmények – többnyire tehetetlen és kiszolgáltatott – dolgozóinak hiszékenységét, korrumpáltak néhány kellően ostoba vagy éppen anyagias/hatalomvágyó figurát, aztán lecsaptak. Vagy – mint a Népszabadság esetében – még a lecsapást is valamilyen strómanra bízták, ha úgy érezték van némi kockázata a dolognak. De igazából kockázata sincs. Bűncselekmények sorozata is simán elkövethető. Aztán, amikor már elültek a felháborodás első hullámai, elővigyorgott a kulisszák mögül maga a hatalom.
Nem árt, ha újra és újra megvizsgáljuk ezeket az eseteket, és készülünk: talán legközelebb már idejekorán fölismerjük az orbáni gépezet mesterkedéseit, illetve azokat a figurákat, akiket mozgatnak.
59.1.3. A Népszabadság teljes rendszerváltás utáni történetét most nem ismételném át, ahogy szinte reménytelen helyzetből állt fel (a régió összes többi volt pártlapja elbukott), lett bitang erős, majd kezdett gyengülni a kétezres évektől, amiben nyilván szerepet játszott néhány kedvezőtlen piaci fejlemény, rossz, sőt, olykor direkt rossz szándékú tulajdonosi döntés, alkalmatlan vagy éppen rövidtávú anyagi érdekektől motivált menedzser. De a lap ezzel együtt is – minden más állítás hazugság! – életképes volt kinyírásának pillanatáig, sőt, ma is léteznek a Népszabadságnál sokkal rosszabb gazdasági eredményeket produkáló és jelentéktelenebb lapok.
59.1.4. A Népszabadság megszüntetésével végződő sajtópiaci műveletsort gyakorlatilag a második Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépésével megkezdték. A műveletsor célja természetesen nem a Népszabadság kinyírása volt eredetileg, hanem a közéleti sajtó jelentős részének pártirányítás alá vonása. A Népszabadság ebben az akcióban inkább járulékos veszteség lett.
59.1.5. A Gazdasági Versenyhivatal már ekkor, a kormányváltás idején útját állta a Népszabadságot kiadó magyar Ringier és a megyei napilapok piacán erős Axel-Springer egyesülésének. A két kiadó az egész régióban közös cégbe tolta össze lapportfolióit, csak itthon nem tehette meg. Valós versenyjogi akadály nem látszott, politikai motiváció annál inkább. Ez még világosabban láthatóvá vált, amikor a kormány egy jogszabály-módosítással (a szokásos „legális trükkök” egyike: minden jogszabályt megváltozhatunk, akkor változtassuk is meg úgy, hogy nekünk a legjobb legyen) a Szalai Annamária (tehát: Orbán) vezette Médiahatóság jogkörébe utalta az egyesülés kérdését.
(Ne feledjük, itt még abban a korszakban vagyunk, amikor már látjuk ugyan, hogy Orbánék teret akarnak foglalni a nyilvánosságban, de az még nem világos, hogy központi pártirányítású, demokráciákban elképzelhetetlen módon működő médiabirodalom – és mögötte az ország gazdaságának látható részét magának leraboló üzleti hálózat – a cél.)
Az üzenetet gyorsan megértette a svájci (Ringier) és a német (Axel-Springer) cég: a két kiadó egyesülése csak Orbán érdekeinek megfelelően mehet végbe. Végül létrejött az egyesült Ringier–Axel kiadó, de nem vihette magával az AS nyolc megyei lapját, a Világgazdaságot, a Nemzeti Sportot (Orbán kedvenc lapját) és a Népszabadságot. Ezeket egy frissiben alakult kiadóvállalat vásárolhatta meg 2014-ben. Az új, Mediaworks nevű kiadó mögött a Vienna Capital Partners (VCP) nevű befektetőcég állt, a cég mögött pedig Heinrich Pecina osztrák üzletember, akinek a szuperereje éppen osztráküzletembersége volt, holott helyesebb (és teljesen jogszerű) volna inkább egyszerűen gazdasági bűnözőnek és főállású strómannak nevezni.
59.1.6. Akik jobban ismerték a régió zűrösebb gazdasági ügyeit, már találkozhattak Pecina nevével: az osztrák bankárból lett befektető föltűnt orosz gázbizniszekben, jól dokumentálhatóan kapcsolatba került a szerb maffiával, és Magyarországon is mozgott kisebb-nagyobb üzletekben. Akkoriban Simicska Lajost sejtették Pecina megbízójának. Még Simicska volt az Orbán-birodalom gazdasági főembere, minden fontos bizniszt ő irányított, a kormány teljes médiaportfóliója (egy-két kisebb jelentőségű kiadvány kivételével) az ő kezében volt.
Pecinával és a VCP-vel nagyon szoros üzleti kapcsolatban állt az akkor még függetlennek hitt Index és a köré szervezett jelentős médiacég, valamint az FHB Bank tulajdonosa, Spéder Zoltán is. (A VCP részvényes volt az FHB-ban, az FHB pedig jelentős hitelekkel állt be a VCP új kiadóvállalata, a Mediaworks mögé.) Ez megint a Simicska-elméletet erősíthette, mivel Spéder akkoriban – bár ez is csak utólag derült ki természetesen – már ledealelte az Indexet Simicskával, illetve az Orbán mögötti második emberré emelkedő Lázár Jánossal mozgott több ügyben.
Ezek az értesülések meg is jelentek a maradék független sajtóban, sőt, maguk a Népszabadság újságírói is hallhatták egy-két fideszes kapcsolatuktól, hogy „ti már a miénk vagytok”; Pecina és a kormány (pártsajtójával, civilnek álcázott szervezetivel, teljes hatalmi gépezetével) természetesen következetesen tagadott. Hazudozott. De annyira következetesen és kitartóan, hogy talán még a kiadónál dolgozó újságírók jó részét is meg tudta téveszteni, talán a cég vezetőinek egy részét is. (Egy másik részük, köztük olyanok, akiket éveken át korrekt, tisztességes iparági szakembereknek tartottunk – ez megint fontos tanulság, és az Index-sztoriban is előkerül! – a legsunyibb módon kiszolgálták a hatalom akaratát.)
59.1.7. Pecina még Simicskától kaphatta a megbízást, de ezt az üzletet már nem tudták lezárni: 2015 február 6-án, a G-napon nyílt konfliktusba csapott át az Orbán–Simicska feszkó. Orbánék elkezdték átszervezni az egész pártsajtót, hiszen addig minden Simicska kezében volt. A háttérmilliárdos a Magyar Nemzetet, a Hír Tv-t és az Indexet még tartotta a 2018-as választásokig, de másra nem maradt ereje.
2016 tavaszán megalakult az Opimus Press nevű kiadóvállalat, amelynek rögtön semmi köze sem volt Mészáros Lőrinchez (azaz Orbán Viktorhoz). A stróman strómanjának strómanja alapította; az Opimus Csoport eredetileg a csaló brókerház, a Buda-Cash tulajdonosainak cége volt, mindenféle off-shore társaságokon keresztül ezek hozták létre az Opimus Press Zrt.-t, amely már direkt médiapiaci akvizíciókra alakult, és rögtön öntöttek is bele néhány milliárd forint tőkét a majdani nagy bevásárláshoz. Az új cég legfontosabb tisztviselői – mit tesz Isten! – közvetlenül kötődtek az országosan még viszonylag ismeretlen, csak egy-két milliárdos céget frontoló, zuckerbergi magnitúdójú karrierjének elején járó felcsúti polgármesterhez, Mészáros Lőrinchez.
Persze Mészáros is teli tüdőből hazudott: bizonygatta, hogy nem lesz médiavállalkozó, és még a botrány kirobbanása után is azt mondta, hogy semmi köze az egészhez. Majd két hét múlva gyakorlatilag nevére vette a Mediaworkst felvásárló céget.
Közben egyébként Pecina emberei kilopták a Népszabadság kiadó jogát egy másik cégbe, ami utólag már mellékszálnak tűnik, de akkor volt jelentősége, jogilag kiiktatott néhány lehetséges ellenállási pontot.
Négyezer további kisebb ügyet, drámai fordulópontot, gyanús mozzanatot lehetne itt még emlegetni, minden esetben kimutatható lenne ma már, hogyan működött a központilag irányított hazugsággyár. Cinikus, sunyi, korrupt gazemberek tucatjait kellene felsorolni.
59.1.8. Az egész orbánizmus morális pozíciójáról, önképéről és módszereiről sokat elmond a lapgyilkosság levezénylése. 2016 nyarán már minden médiapiacon tájékozott ember számára nyilvánvaló, hogy a mindenki számára nyilvánvalóan Mészároshoz (Orbánhoz) kötődő Opimus Press hónapokon (heteken) belül megvásárolja a Népszabadságot is kiadó Mediaworkst. Pecina tagad. Mészáros tagad. A kormánysajtó tagad. Újra és újra. Fapofával.
A Mediaworks költözik: pont a Népszabadság korábbi irodaházába, a Bécsi útra (ahonnan egyébként három évvel korábban még az előző tulajdonos, a Ringier költöztette ki a lapot drágább, de kisebb ingatlanba), a lap munkatársaival péntek estére összepakoltatják a cuccaikat, este 11-re mindenkinek el kell hagyni a Corvin Plaza irodáit; az újságírók azzal mennek haza, hogy vasárnap már a Bécsi úton kezdenek. Szombat reggel (október 8-án) motoros futárok kézbesítik az alkalmazottaknak a cégvezetés határozatát: a Népszabadság kiadását felfüggesztették.
A szerkesztőség tagjait már nem engedik be az új (régi) irodaházba.
Némi médiabotrány, nemzetközi visszhang, további módszeres hazudozások kormányoldalon (egyre kisebb meggyőződéssel és erőfeszítéssel, sőt, egy-két cinikus kvázibeismerés is akad, például Németh Szilárdé), tüntetés, október 25-én az Opimus Press természetesen megveszi a Népszabadság kiadóját. (A legszebb, tipikus Orbán: Pecináék a Népszabadság körüli „botránnyal”, „alaptalan vádaskodással” indokolják, hogy miért adják el „váratlanul” egyébként jól menő, nemrég összevásárolgatott vállalatukat.) A megvásárolt Mediaworksbe azonnal beülnek Mészáros (Orbán) emberei, később majd az egész hóbelevanc az összes megyei lappal mindennel megy bele a KESMA nevű kormányzati, központi pártirányítású sajtószörnyetegbe. A GVH-nak vagy a Médiahatóságnak már valahogy nincsenek aggodalmai.
59.1.9. Fontos részletek maradtak ki, tudom. Elővehettem volna Orbán és más fideszesek személyes sérelmeit, bosszúvágyát, kicsinyességét, hogy még láthatóbbá váljon az, ami szerintem így is elég jól látható.
Csak azért véssük az eszükbe, mert az SZFE, az akadémiai kutatóintézetek, az Index és a többi után lesz még itt hacacáré. Akkor azért nem árthat emlékezni ezekre az esetekre, és arra, hogyan működik ez a hazugsággyártó megafactory.
Mert vegyük észre: hatékony.
Egy részletet olvastál Uj Péter főszerkesztő heti hírleveléből (az 59-ből) , amit előfizetőink kapnak minden szerda éjjel, esetleg csütörtök hajnalban. Ha szeretnéd te is minden héten olvasni Uj Péter friss írásait, akkor fizess elő a „444 Közösség” vagy a „444 Belső Kör” csomagra itt, és már jövő héttől küldjük őket neked, egy sor más előny mellett.
Forrás: 444.hu A szerző az internetes újság főszerkesztője. Fotó forrása: Wikipédia
Kiemelt képünk: a Népszabadság utolsó száma (2016. október 8.)
