Egy éve indult, egy éve frissül naponta az Új Hét. A (régi) Hét „utóda”, inkább kései árnyéka. Arcéle sokat edződött – tüzes vasat a hideg vízbe, így edződik az arcél –, ami kívülről nem látszik: legfontosabb dimenziója, obszessziója továbbra is az az ötven évvel ezelőtti lelkület. Ahogy a veteránok felidézik harcos élményeiket, ahogy megjelennek szívükben az elesettek, akik most a túlsó parton várják őket, és akkor minden rendben lesz…
Naponta frissül, a tizenkét hónap alatt kevés híján 4000 cím, bejegyzés került fel a felületére, ami havi 360, napi 12 új cikket jelent. Magunk sem tudjuk, hogy csináljuk, azon túl, hogy a szerkesztőség összetétele kedvez az egységes szemlélet, az önazonosság kifejezésének.
A látogatottságról kicsit lejjebb, itt azzal kell kezdenünk, hogy fogalmunk sincs, a címeken kívül minek alapján kattint rá egy új olvasó egy cikkre, miután rákattintott arra, hogy: www.ujhet.com…
Az Új Hét nem osztódik meg, legalábbis nem a szerkesztőségtől, a fészbukon, a napi frissítéseket negyven jó barát kapja (meg Ali baba) mailen. „Megosztó élményportál” volnánk, közben nemigen osztunk meg semmit és senkit – honnan akkor, hogy naponta átlagosan 300 körül van a megtekintések száma (ami persze nagyon kicsi), de – fogózzanak meg – nincs nap, hogy legalább ötven címre ne kattintana rá az a kevés látogató.
Nem veszünk részt hírversenyben, de azért nem sok hírversenyző oldalnak kattintanak rá annyi cikkére létszám- és költségarányosan… Miközben továbbra is tartjuk és végig fogjuk tartani magunkat ahhoz, hogy nem folyamodunk támogatásért, adományokért senkihez. (Szűzességi fogdadalunk szigora annyiban csökkent, hogy most már, ha jönne, nem utasítanánk el…)
Íme hogy néznek ki az első év megtekintései hónapokra lebontva: az nem meglepő, hogy a Látvány rovat cikkei a legnézettebbek (középen a TGM új könyvének szentelt összeállítással!), az viszont lenyűgöző, hogy ezen belül a legtöbbször felkeresett írás egy szatmárnémeti homlokzati díszről szól… Igen, valahogy így képzeltük el.
Érdekes lehet az olvasóink országonkénti megoszlása, így néz ki:
Top 10 Countries
1. Romania 1,395
2. Hungary 1,221
3. United States 129
4. Germany 59
5. China 23
6. Slovak Republic 22
7. United Kingdom 19
8. Ireland 19
9. Slovenia 19
10. Sweden 16
Ha valaki még nem hitte volna el, mennyire nyomul Kína a világpiacon, különös tekintettel az információszerzésre…
Szóval elégedettségre vagy elégedetlenségre nincs okunk. Sok lenne a teendőnk, a honlap egyes részei panganak, elkelne egy webmester, ha már elsőszülöttünk szerencsénkre ellátja a fontosabb olvasószerkesztői és látványkezelői feladatokat; kezdettől fogva szenvedjük egy beíró és egy-két, de inkább három bedolgozó fordító hiányát.
Erre az első évfordulóra azért készültünk néhány meglepetéssel. Adósság: az FGH trió emlékezetének ápolása: Földes László és Gálfalvi Zsolt esetében az összeállítások első cikkei már felkerültek, Huszár Sándor teljes – rendelkezésre álló – naplójának közlése is pillanatokon belül elindul; folytatásokban megjelenik A Hét Bukarestjéről szóló publicisztika-füzér és a legnagyobb magyar újságíró, Bálint György írásaiból válogatott sorozat.
Reméljük, még fél évig tudjuk tartani ezt az iramot. Jövő év áprilisának végén meglátjuk, merre vesszük az irányt.
Köszönet azoknak, akik gratuláltak, elismeréssel írtak az Új Hétről. Nagyon fontosak nekünk. Mindegyiküket idézni nem lehet, egyet azonban muszáj: kedves lapalapító kolléganőm, Ágopcs Marianna, akivel egykorúak vagyunk, mindketten huszonhatévesen kerültünk A Héthez, és akivel ketten maradtunk életben az itthon és a pályán maradt Hetes újságírók közül, tegnap a következőket írta:
„Gratulálok az egyéves Új Héthez! Csodálom a munkabírásodat, kitartásodat, a szakmai igényességedet. Csupa ritka tulajdonság manapság. Az Impresszumban is „ábrázolt” szerepköreidet váltogatva (illletve egyazon időben betöltve), hétről hétre, napról napra, lapról lapra érdekes, tartalmas, változatos témakörű írásokat kínáltál fel nekünk, és közben az eredeti szándék is megvalósult: az 50 évvel ezelőtt közölt cikkekben megjelenő profizmusra, széles látókörűségre rezonál a napjaink történéseit, eseményeit és jelenségeit bemutató írások hangvétele és tegyük hozzá: elkötelezettsége. Persze azóta sok víz lefolyt a Dâmbovitán, a Maroson, Erdély többi folyóján, sőt a Dunán is, az újságírás félszázaddal ezelőtti ízlés- és közvéleményformáló szerepéhez viszonyítva a mai média lehetőségei jóval korlátozottabbak. (Ez most természetesen közhely.) Már az is komoly teljesítmény, ha egy lap biztos irányt tud felmutatni és következetesen vállalni is tudja ezt az irányt, a támadások dacára is. Nos, a jelek szerint az Új Hétnek ez sikerült. Számomra gyorsan eltelt ez az év, nem tudom, te hogy vagy vele… Az Új Hét elindulásakor a régiek, az alapítótagok közül már csak nagyon kevesen örvendhettünk az „újjászületésnek”, s azóta tovább fogyatkozott az egykori csapat: Gálfalvi Zsolt is távozott közülünk. Kívánom, hogy a III. évfolyam nulla emberi veszteséggel induljon, a mostaninál jóval egészségesebb és etikusabb közéleti légkörben!”
