Nincsen élet a Marson.
Ez most már minden valószínűség szerint így igaz. Legalábbis: nincs a mienkhez hasonló élet. Ezt üzenték a közelébe férkőzött földi műszerek.
Át kell formálnunk tehát eddigi elképzeléseinket a Marsról. Hiszen, valljuk csak be őszintén, mi eddig reménykedtünk. Egyikünk az egyszemű, remegő-csápos marslakót kereste, másikunk egy szaporodó-elhaló moszatot, gombát, férget, valamit.
S a marslakókat gyakran emlegettük.
Ha csodálkozni kellett azon, mi minden megy itt végbe körülöttünk, jött a marslakó s ő helyettünk is csodálkozott. Ha nem tudtuk elképzelni, hogyan nézünk ki majd kétszáz év múlva, jött a marslakó, aki pontosan kétszáz esztendővel volt idősebb nálunk, s telepatikus közvetlen összeköttetésbe lépett a Földön található minden nyelvű elektronikus számítógéppel, és – nem kis örömünkre – kifogástalan volt a jelleme, a modora, a magaviselete.
Ha kellett, repülő csészealjakat vezetett, s ha kellett, szívesen szerepelt egy életbiztosításról szóló kis tévé-reklámfilmben.
A marslakó volt számtalanszor a mi jobbik énünk, a mi nagyobb és a mi kisebb testvérünk, de mindemellett, ha úgy kívántuk: önzetlenül vállalta az ellenség szerepét is.
Marslakók pedig, lám, nem léteznek!
Minden valószínűség szerint egyedül vagyunk tehát a naprendszerben. Voltak, akik ezt állították már most heven évvel ezelőtt is. Akkor viszont az a vád érte őket, hogy a kijelentés a földi ember „egyetlenségre való ösztönös törekvésének“ a szüleménye, az emberiség egocentrizmusa. Hogy készek lennénk a Marssal kapcsolatosan bármilyen „fantasztikus“ magyarázat elfogadására, csak ne kelljen megrémülnünk attól, hogy velünk együtt még mások is keringenek a Nap körül. Robinson is megijedt amikor olyan lábnyomokat talált, amelyek nem tőle származtak!
Én – bár szerettem volna marslakókkal találkozni – szívesen belenyugszom most abba, hogy kénytelenek vagyunk (vagy: volnánk?) egyelőre csupán egymással törődni nemzetközi tudományos találkozókon, közös vacsorákon. Most megvan rá a nagyszerű alkalom. Ki is kellene használnunk alaposan.
Bár állítólag bolygóköre van az egyik, hozzánk tizenkét fényévnyi távolságra villogó csillagnak. És ez meggondolkoztató.
Megjelent A Hét III. évfolyama 21. számában, 1972. május 26-án.
