Ebben a fajtában volt rengeteg veszélyes ember, sok-sok hívő megszállott, s legalább ugyanennyi törtető karrierista. Világnézettől függetlenül mindig van egy jókora százaléka a törtető/törekvő embertípusnak, amely csupáncsak a gyors karrierben és emelkedésben bízik, s ideológiától és lelkiismerettől függetlenül szédítő sebességgel fönn találja magát a hatalom magasában. Valószínűleg ez az embertípus volt rablólovag a középkorban, zsoldos katona a vallásháborúkban, proletár a huszadik század forradalmaiban, nyilas a vesztett háború végén, amikor a csillagos házakat lehetett következmények nélkül kirámolni, padláslesöprő, amikor ezzel szórakozott az erő… A hatalom íze és mámora semmi máshoz nem hasonlítható.
Újonnan alakuló kollektív mítoszaink a kártékony kommunista múlt és emberfajta kritikáján épülnek. Ezzel szemben ’56 legalább annyira volt baloldali korrekciós forradalom, mint a lezáratlan múlt árnyainak visszatérése. És minden ideológiának megvannak a kritikátlan, szolgalelkű csahosai.
A mi falusi párttitkárunk itt: egy új életet kezdett férfi, középkorán túl, ifjú feleség, két apró gyermek, boldog családi élet, és a környezet nem feszegeti, mi volt azelőtt. Talán egy tönkrement magánélet, talán a pártszolgálat divatváltása helyezte ide a valahol megfáradt elvtársat, de a legvalószínűbb, hogy mindkettő. Második esély.
Katona civilben, ez jutott eszünkbe róla. A katona elfogad egy szigorúbb szabályokkal, fegyelemmel, külsőségekkel határolt világot, amelyben ugyanúgy tudni kell a rangjelzések mögött megbújó valódi rangot, mint a civil világban, és a fegyelem terén is leginkább az önmagunk korlátok közé szorítása az igazán lényeges. A katona civilben folyton elfelejti, hogy most nincs rajta az egyenruha, ugyanolyan mint mások, s ettől katonássá válik civil egyénisége, és folyton bocsánatot akar kérni a katonás viselkedés miatt.
A négy-öt falu földjein és munkaerejével gazdálkodó téesz állományában van, de munkaterülete az összes falu teljes élete. A Párt rajta tartja szemét az élet folyamatain, ezért eljár a kocsmába, részt vesz a beszélgetésekben, s talán el sem hinné, hogy egészen másként zajlanak a kocsmai dialógok, amikor ő nincs jelen. Falugyűléseken, iskolai nevelési értekezleteken, falunapon, nemzeti ünnepen, zárszámadáson, minden közösségi eseményen jelen van, öltöny-nyakkendősen jár folyton, nem válik el ruházatában az ünnep és a hétköznap. A közösségi eseményeken az emberek általában nem akarnak kérdezni, hozzászólni, ő hivatásosan közvetíti a központi álláspontokat, egyre terjengősebben és bonyolultabban beszél.
Szolgálja az ügyet meggyőződéssel, a baloldaliság őszintén vállalható és vallható, a párt kritizálja a keményvonalas ötvenes éveket, és inkább támogat meg tűr, mint tilt. Elült a téeszesítést kísérő sok sérelem, a falvakban építkeznek, a háztájik virágoznak, a párttitkár hivatásos forradalmár, aki mindenről eldönti, hogy éppen a haladást szolgálja, avagy kerékkötője a szocialista épülésnek.
