A falusi kocsma intézménye egy darab népi múltat őrzött a régi időkből szocialista munkásöntudattal. Bádog kocsmapult, bor, sör, röviditalok, a presszógép a korszakot jelző modernitás, különben száz évvel korábban is lehetnénk az időben. Ez a mi kocsmánk egyben presszó, falatozó is, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a terem közepe táján egy súlyos függöny választja le az úri közönség számára kialakított városias szórakozóhelyet. Itt terítő van asztalon, rajta kis váza, benne művirág, ide nem megyünk be gumicsizmában, melósruhában, s itt a pincér az asztalnál veszi fel, majd tálcán hozza a rendelést.
Az iskola alig száz méterre van, s mivel az ország talán egyetlen olyan tanári szobájában pihenünk meg két óra között, ahol nincs kávéfőző gép, ezért ide járunk át kávézni. Eleinte okoztunk egy kis zavart, mindenképpen át akarták kényszeríteni a tanár urakat az üresen tátongó presszó részlegbe, de mi nem hagytuk magunkat, nincs annyi időnk, csak bedöntjük a kávét, s már itt sem vagyunk. De, mint egy zártkörű elit klubba betérő idegen jelenléte, zavaró volt a vegyülési szándékunk. A borospohárral, sörösüveggel a kézben álldogáló férfiak között két kávéspoharas… A törzsközönség kicsit lejjebb vette a hangerőt, a puszta ottlétünk zavarta a szokásos oldott hangulatot.
A hetvenes évekre jellemző relatív jólét megtámogatta a proletár alkoholizmust. Nem dőlt össze a család pénzügyi rendszere, ha az apa, a dolgozó rendszeres ivóvá alakult, majd alkoholfüggővé, ameddig jutott a családi kasszába is, és nem vált pokollá a család élete. Mondhatnánk: hozzátartozott a becsületes vidéki ember jellemvonásaihoz a társas alkoholizálás. Reggel a kocsmában kezdték a napot egy kis töménnyel, az ebédszünetben legurítottak egy-két fröccsöt, majd a munkanap végén le lehetett társasági szinten lazítani. Mindennek közösségi helyszíne és kulturális tere a kocsma.
Lassan-lassan elfogadottá vált a kocsmai jelenlétünk, miután a falu és a termelőszövetkezet nagy eseményeire meghívták a tantestületet, volt nőnap és gyereknap, falusi búcsú és nagy állami ünnepek, amikor általában egy nagy bográcsozásban csúcsosodott ki a közös élmény. Az alkoholban oldott hangulatban összetegeződések születtek, s a közös birkapaprikás fölött, pohárral a kézben, eltűntek a társadalmi különbségek.
A falu kicsit kelekótya félnótása csinált belőlünk szórakoztató műsort, felkészült a következő érkezésünkre, s a ’maga tanár’ kezdetű mondattal felvezette a zavarba ejtő kérdést, amit kinézett a lexikonból. A közönség adott, jót lehet derülni, bármelyik fél sül föl. S nekünk illett tudni a kérdésre a választ, hiszen tanult emberek, tanárok vagyunk. Máig büszke vagyok, hogy kapásból tudtam, mi az a Cotopaxi. Nem mintha emlékeztem volna a régi földrajz órákra, hanem éppen mert szerepel egy Weöres versben. Mire nem jó az irodalmi műveltség!
A Wikipédia megjegyzése
A Cotopaxi az Andok egyik rétegvulkánja Ecuadorban, Quitótól mintegy 50 km-re délre. Ez a második legmagasabb hegy Ecuadorban. A 23 km széles alapjától számítva több mint 3 km magas. Gleccser is található rajta, mely egyike az Egyenlítő menti néhány gleccsernek. Cotopaxi a neve Ecuador egyik tartományának is.
