Valamelyik nap eszembe jutott egy négysoros vers, amelyet valamikor régen olvastam, még a kommunizmusban, talán az enyém volt az a versgyűjtemény is, amiben láttam.
Mint cselédet a nagysága ajánlása
Kísér a káderlapom.
Bármikor ellenem fordíthatja, aki
Én vagyok, a hatalom.
A fiatal generáció számára ez érthetetlen zagyvaság. Mi az, hogy káderlap, meg hogy én, a hatalom? Mint olyan ember, aki életének döntő részét a szocializmusnak nevezett rendszerben élte le, talán meg tudom magyarázni.
Nem tagadom, kamaszkoromban számomra is szimpatikus volt a kommunizmus ideológiája. Befolyásolt igazságosnak tűnő jellege, meg persze az, hogy a tényleges gyakorlatot nem ismertem. Apám azt mondta, a rendszer nem életképes, és meg fog bukni hamarosan. A hamarosan nem jött be, csak a bukás, de azt ő, sajnos, már nem érte meg.
A rendszer hibáiról azok sem beszéltek, akik számára azok nyilvánvalóak voltak. A hibák emlegetését könnyen a rendszer elleni izgatásnak értelmezhette a hatóság, ami az illető eltűnését, munkatáborba, börtönbe való hurcolását jelentette. A börtönből szabadult elítélt sem beszélhetett a börtönéveiről, ha nem akart oda visszakerülni. A kor jellemző vicce volt, hogy a frissen, tíz év után szabadulttól megkérdezték, miért ítélték el. Mire azt mondja, hogy ő nem csinált semmit. Erre a kérdező: az nem lehet mert aki semmit sem csinál, az öt évet kap.
A kommunista ideológia szerint az irodalomnak, a jognak, az erkölcsnek az igazságnak pártos jellege kell hogy legyen. Más szóval jó, erkölcsös, igaz az, ami a kommunista pártnak jó, ami a proletár diktatúra bevezetését elősegíti, ami a kizsákmányolók (tőkések, földesurak, kulákok stb.) felszámolását, megsemmisítését szolgálja.
Tanulmányaim során sokszor, szinte állandóan vizsgáztam belőle, de nem derült ki, melyek a szocialista erkölcs normái, csak az előbb felsoroltakat ismételgettük. A gyakorlat még inkább az volt (főleg az ötvenes években, de később is, ugyanolyan tartalommal, bár kevésbé agresszív formában), hogy minden megengedett, ami a célok elérését elősegíti. Szerintem ez volt a tökéletes erkölcstelenség, jogtalanság, elvtelenség.
Az irodalom termékei kommunista „tanmesékké” silányultak, amelyek a párt politikáját, magyarázták, illusztrálták, népszerűsítették. Az állandó harc a társadalomban az ostromlott vár légkörét tartotta fent, hogy a hatalom megtartásához szükséges terrort indokolni lehessen. Ez a rendszer fennmaradása alapvető feltételének bizonyult, talán ezért nem vált be apánk jóslata, a gyors bukásról.
Az osztályharc egyik fegyvere volt a káderlap. Manapság humánerőforrás részlegnek hívják az akkori káderosztályt. Vezetője, a káderes minden vállalatnál egy bizalmi ember volt, a rendszert feltétel nélkül kiszolgáló valaki. Ennek megfelelően az ott dolgozók felett nagy hatalommal rendelkezett.
Káderlapja mindenkinek volt, többek között nyilvántartották az illető társadalmi származását. A társadalmi származás némi magyarázatra szorul. A szocializmusban, illetve annak az ötvenes évekbeli változatában az emberek sorsát jelentősen befolyásolta, hogy melyik társadalmi osztályból származtak. Nemcsak a középkori elvek szerint, a kommunisták szerint is az ember sorsát a születése határozza meg. A magát haladónak nevező, az emberek egyenlőségének kérlelhetetlen harcos társadalma ilyen túlhaladott, akkor már csak Ázsiában dívó elveket vallott.
A származás lehetett polgári, tőkés. Az akkori köznyelvben ez burzsujt jelentett, vagyis kizsákmányolót, üldözendő, halálra ítélt társadalmi osztályt. Maga a burzsuj szó, szovjet mintára, szitokszónak számított, de ebbe a kategóriába tartoztak az alkalmazottakkal dolgozó kisiparosok is, nemcsak a gyárosok, mivel azok is más emberek (az alkalmazottak) munkáját zsákmányolták ki. Aki földesúri származású volt, szintén az üldözendő, megsemmisítésre ítélt, kizsákmányoló osztály tagjának számított. A származás lehetett a megtűrt, kispolgári, tisztviselői is, nem mondták ki, de gondolom, ebbe a kategóriába tartoztak a tanult emberek is, a gyakorlatban így volt.
Megbecsült csak a munkás vagy paraszt származású tanult ember lehetett. A rendszer által kitermelt, értelemszerűen iskolázatlan, műveletlen, neveletlen vezetők, nem tudtak „megbocsátani” a művelt, értelmes, viselkedni tudó, iskolázott embereknek. A kisiparost, ha gyári munkássá vált, többnyire befogadta az uralkodó munkásosztály. A későbbiekben megjelent az értelmiségi réteg (nem osztály, mint a tőkések, földesurak stb.!), amely csak a „haladó értelmiséget” foglalta magában.
