Önálló műfajjá vált az internet jóvoltából a ’Városi legendák’ (Urbanlegends) műfaj. Azelőtt is volt a szájról szájra terjedő ősformája, a világról szerzett tudásunk hagyományozása. Amolyan modernizált Mikszáth-i anekdota, amely a sok elmesélés, szájról szájra terjedés nyomán lekoptatta magáról a felesleges dudorokat, mellékkörülményeket, stiláris ujjlenyomatokat, s marad egy mesélhető poén, ami köré a legfontosabb érthetőségi vektorokat rajzoljuk csak oda. És valaki megírja, és fölteszi a világhálóra.
Vidéken mindig kicsit tempósabb az élet, s azt is hozzá kell tenni az elöljáró beszédhez, hogy már a külváros (sőt a belváros kisebb utcái is) vidéknek számítanak, ahol az emberek ismerik egymást, típusok és egyéniségek fura vegyületei botladoznak, mindenki közös ismerősei. Az alakok több személyből, habitusból, életfilozófiából összegyúrva egyszerre általánosak, humorosak és egyediek. Ilyen a falusi állatorvos, mondjuk harminc-negyven évvel ezelőtt.
A történethez még hozzá tartozik a Kádár-kori Magyarország falusi horizontja téeszcsével, háztájival, párttitkárral és pappal. Egyszerre van a jelen és a múlt rokonsággal, szomszédsággal, komasággal, ellenségeskedéssel teli szövevénye, és az épülő új rendszer ügyeseinek friss hierarchiája. Van, aki éldegél az ősök által épített gangos-rangos nagy házban a falu közepén, s van, akinek az utóbbi években szaladt meg a szekere, új házat épített, ügyeskedik, gyarapodik. Az irigység szintje állandó, és a közösből mindenki egyaránt vehet (amikor senki nem látja).
Mindenkinek van munkája, egy viszonylag közepes nívón mindenki megél, létbiztonság van, s a háztáji engedélyezésével elszabadulhattak a szerzési vágyak, aki akar és bír, az dolgozhat szakadásig. Állatot lehet tartani, van aki disznót hízlal, van aki növendék borjút nevel, s van, aki tojást termel szigorúan ellenőrzött állományú baromfiudvarban. Mindennek szolgáltató háttere az állatorvos, aki fő munkaidejében a téesz állatállományát gyógyítja az átlagot meghaladó fizetésért, a fennmaradó idejében ellátja a házi állatorvos szerepét, mindenhol tisztességesen megfizetik, sőt elhalmozzák a falusi gazdaság termékeivel.
Tönkremegy a házassága, egyedül él egy nagy házban, sokat keres, és társaságra vágyik. Szelíd, szolid alkoholistává züllik csendesen és kilátástalanul. Ismerik, szeretik, ezért esténként az utolsó háznál, ahol ráesteledik, bort tesznek az asztalra, szép tempósan iszogatnak a házigazdával, az eszméletvesztés egy fokán angolul és oroszul telefonál, majd beül a Trabantjába, és hazagurul. Csoda, hogy valami baleset még nem érte, vagy nem ütött el valakit. Ha járni már nem tud, a Trabantot még elvezeti. Sokszor még a lámpát is elfelejti bekapcsolni, úgy száguld a falusi utcákon.
Hanem, egyszer eltűnt az állatorvos. Kereste a fél falu. Az autója otthon a garázsban, ő sehol. Végigkutatták az árkokat, a nádast, sehol. De biztosra veszi mindenki, hogy valahol elesett részegen, vagy ki tudja, mi történt vele… Az orvosi táskája meg a zakója tárcával, iratokkal, ott a széken, ahol utoljára látták. A falu föl van bolydulva, szóbeszédek támadnak, furcsa, rossz kinézetű alakok kifigyelhették a doki szokásait.
Aztán dél körül előkerül, és érthetővé válik az eltűnés. Az este is derekasan berúgtak a házigazdával, ahol épp miskárolni volt, aztán elaludtak az asztalra borulva. Az elfogyasztott folyadékmennyiség kiváltotta a szokásos ingereket, s a doki félig álomban, félig delíriumban, kiment az utcára a ház elé, könnyíteni magán. A szomszéd házból hasonló ügyben szintén kinn tartózkodott egy férfiember, beszélgetésbe elegyedtek, majd együtt vonultak vissza annak a házába, s jóízűen aludtak másnap délig.