A Transtelex cikke.

Bírósági rajz Hope Hicks meghallgatásáról – Fotó: Jane Rosenberg / Reuters

Donald Trump egyik korábbi kulcsemberét is meghallgatták tanúként a volt amerikai elnök New York-i perében, ahol azzal vádolják, hogy rendszeresen meghamisította pénzügyi beszámolóit. Trump a harmincnégy rendbeli visszaélés mindegyikében ártatlannak vallotta magát.

Hope Hicks kampányszóvivő volt a vizsgált ügyletek idején, 2016-ban. Később kétszer is betöltötte a Fehér Ház kommunikációs igazgatói posztját. A BBC beszámolója szerint azzal kezdte tanúvallomását, hogy „nagyon ideges”, és szemmel láthatóan meg is rendült a meghallgatás végére.

Hicks vallott a közös munkáról, és arról a hírhedtté vált 2005-ös hangfelvételről, amin Trump arról beszélt, hogy „a nemi szervüknél megragadhatja a nőket”, pusztán azért, mert ő híres. Ez a felvétel a 2016-os elnökválasztás előtt került nyilvánosságra. Hicks azt mondta, „egy kicsit megdöbbent”, amikor ez kiderült, és az volt az érzése, hogy „ebbol hatalmas botrány lesz”.

Amikor a Washington Post riportere, David Fahrenthold szembesítette a stábot a felvétellel, és reakciót kért a cikkéhez, Hope Hicks a kampány több vezetőjének, köztül Steve Bannonnak is elküldte a figyelmeztetést. Állítása szerint ő volt az első, aki a stábon belül felhívta a figyelmet a szalagra.

Ezt írta a bíróságon is bemutatott emailben:

  1. Meg kell hallgatnom a felvételt, hogy biztos legyek benne.
  2. Tagadni, tagadni, tagadni.

Hicks azt vallotta, „reflexből írta”, hogy tagadniuk kell.

A tanácsadók ezután összehívtak egy megbeszélést, amelyen megosztották az információt Trumppal. „Mindenki próbálta feldolgozni a sokkot, de Trump úgy reagált, hogy »ez nem úgy hangzott, mintha ő ilyesmit mondana«”.

Hicks azt vallotta, hogy őt személy szerint nagyon aggasztották a történtek. Arra gondolt, hogy ettől a ponttól sokkal nehezebb lesz átadni a kampányüzeneteiket, mert ez annyira lenyomta őket, hogy innen nehéz lesz visszajönni.

Arra a kérdésre, hogy Trump hogyan reagált a felvételre, Hicks azt válaszolta, szerinte az elnökjelölt úgy érezte, „ez teljesen szokványos beszélgetés két férfi között”.

A tanút később Trump viszonyairól is faggatta a bíróság, köztük a Playboy-modell Karen McDougallal és a Stormy Daniels pornószínésznővel is kapcsolatban volt.

„Aggódott amiatt, hogy a felesége mit szól majd ezekhez a hírekhez, és arra kért, gondoskodjak arról, hogy aznap reggel ne szállítsák ki az újságokat a rezidenciájukra” – vallotta Hicks.

A sztori nem váltott ki akkora érdeklődést, mint az Access Hollywood felvétele Trump „szokványos beszélgetéséről”. Ezt a félrelépéseket feltáró Wall Street Journal újságírója is megerősítette Hicksnek.

Donald Trump idén is küldött videóüzenetet a CPAC Hungary konferenciára. A tavalyinál rövidebb, mindössze másfél perces videóban arról beszélt, hogy egy „epikus küzdelem” zajlik országaink felszabadításáért, ugyanis bizonyos „fenyegető erők” el akarják venni a kultúránkat, a szuverenitásunkat és az életmódunkat.

„Alig várom, hogy újra szorosan együtt dolgozhassak Orbán miniszterelnök úrral, miután leteszem az elnöki esküt az Egyesült Államok 47. elnökeként” – jelentette ki optimistán a Republikánus Párt elnökjelöltje.

Telex