Igen komoly megfigyelési botrány van kibontakozóban az Egyesült Államokban azután, hogy a kötelező titoktartási idő lejártával a nagy szolgáltatók elkezdték kiértesíteni az érintetteket arról, hogy 2017-18-ban Donald Trump igazságügyi minisztériuma kikérte elektronikus kommunikációjuk különböző adatait. A 444.hu cikke.
Trump és igazságügyi minisztériuma névleg a szivárogtatások ügyében indított vizsgálata során újságírókat, a Fehér Ház jogtanácsosát, demokrata törvényhozókat és az utóbbiak munkatársait figyelte meg titokban.
Új Watergate-et csak azért nem emlegetnek, mert míg a Richard Nixon bukásához vezető botrány egyértelműen illegális akcióval, egy betöréssel indult, Trumpék elvben a jog keretein belül maradva, vádesküdtszéki idézéssel kötelezték a szolgáltatókat az adatok átadására. Hogy ez törvényes volt, annak elbírálását megnehezítette, hogy a szolgáltatókat titoktartásra kötelezték, illetve az idézéseket olyan általánosra fogalmazták, hogy azokat sem a róluk mit se tudó érintettek, se a szolgáltatók nem támadhatták meg.
Az egyetlen kivétel a Google volt, amitől a New York Times szerkesztőségi levelezőrendszerének adatait kérték ki, így a cég okkal feltételezhette, hogy a megfigyelés célszemélyei újságírók, illetve hivatkozhatott arra, hogy a vállalati ügyféllel, vagyis a kiadóvállalattal kötött szerződésük alapján kötelességük értesíteni a Timest a megfigyelésről. Mondjuk sikerrel ők se jártak.
Mi történt?
Donald Trump elnökségének első évében az amerikai igazságügyi minisztérium a titkos információk szivárogtatásának feltárása érdekében titkos megfigyelésekbe kezdett, melyek részeként hozzáfértek legalább két demokrata politikus, illetve munkatársaik és családtagjaik – köztük egy fiatalkorú – elektronikus kommunikációjához.
Nem is akárkiket figyeltek meg. Az egyik célszemély Adam B. Schiff kaliforniai képviselő volt, aki annak idején a képviselőház titkosszolgálati bizottságának legmagasabb rangú demokrata tagja volt, a 2018-as félidős választások óta pedig a bizottság elnöke. A másik demokrata politikus, akiről már biztosan tudjuk, hogy Trumpék titokban megfigyelték, a szintén kaliforniai Eric Swalwell, aki ugyancsak tagja a titkosszolgálati bizottságnak.
Trump igazságügyi minisztériuma újságírók után is kutakodott. Kikérték a Washington Post, a CNN és a New York Times több újságírójának adatait is a szolgáltatóiktól, melyeket egyben arra is köteleztek, hogy tartsák titokban e megfigyelés tényét. Az érintett szolgáltatók, az Apple, a Google és a Microsoft csak e titoktartási kötelezettség lejárta után értesíthették utólag az érintetteket a megfigyelés, illetve elektronikus kommunikációjuk metaadatainak lekérdezése tényéről.
Trumpékat amúgy az érdekelte, hogy kitől szivároghattak ki információk a sajtóhoz Trump választási győzelme után arról, hogy környezetének tagjai közül többen is vitatható kapcsolatokat tartottak fenn Oroszországgal. A demokrata politikusok utáni kutakodás zsákutcának bizonyult, nem a titkosszolgálati bizottság tagjai szivárogtattak, de még csak nem is a munkatársaik. Az ekkor még Jeff Session vezette igazságügyi minisztérium már a nyomozás lezárását fontolgatta, ám ekkor Session helyére a Trumphoz feltétel nélkül hűséges, igazságügyi miniszterként is inkább az ő ügyvédjeként eljáró, hűségét pont a Trump stábja és az oroszok közti kapcsolatokat feltáró jelentés kiforgatásával és elmismásolásával is bizonyító William Barr lépett, aki újra felkarolta az ügyet.
Mitől ekkora botrány ez?
Az amerikai történelemben szinte példa nélküli, hogy szövetségi törvényhozókat titokban megfigyeljenek, erre legfeljebb korrupciós vizsgálatokban került sor.
Az se mindennapi, hogy az igazságügyi minisztérium újságírók elektronikus kommunikációjához is hozzáférést szerzett. Ezt elméletben akkor tehetnék csak meg, ha az újságírók bizalmas forrásainak feltárására tett minden egyéb próbálkozásuk sikertelennek bizonyult, és minden más lehetőséget ki is merítettek. De még ha ez így is volt, ez akkor is a sajtószabadságot erősen, adott esetben tán aránytalanul korlátozó lépés, bár az amerikai újságírókat a bíróság végső soron kötelezheti forrásaik kiadására – még ha sokan ez esetben is inkább vállalják a börtönbüntetés kockázatát.
Különösen egy ilyen sztoriban, amikor a kiszivárgott titkok nemhogy nem fenyegették az Egyesült Államok biztonságát, hanem épp ellenkezőleg, egy idegen hatalom beavatkozási kísérletének felderítését szolgálták.
Még ha a hatalom szempontjából a lehető legengedékenyebb olvasatot vesszük is, ami szerint elfogadható, hogy akár törvényhozókat is megfigyeljenek, az akkor is nehezen indokolható, hogy a titkos megfigyelést a képviselők munkatársain túl még családtagjaikra, köztük egy fiatalkorúra is kiterjesztették. „Ez, Donald Trump csakis a Schiff képviselő elleni személyes bosszúhadjárataként értelmezhető lépéseivel együtt komolyan felveti, hogy a nyomozás indítéka inkább volt politikai, mint jogi” – mondta a Timesnak David Laufman, aki az igazságügyi minisztérium munkatársaként egykor pont szivárogtatások nyomozásáért felelt.
Hova fejlődhet ez a történet?
Bár az amerikai igazságügyi minisztérium független felügyeleti szerve már jelezte, hogy vizsgálatot kezdeményez, Biden kormánya egyelőre annak ellenére is visszafogottan reagált, hogy Trumpék demokrata törvényhozókat figyeltek meg. Ezt részben magyarázza csak, hogy még az is elképzelhető, hogy minden jogszerűen történt. Annál inkább magyarázza az, hogy a szivárogtatások – még ha ez ebben az esetben aligha áll is meg – valóban komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, így ezek felderítésének lehetőségeit egyetlen kormány sem korlátozná önként.
A törvényhozók a kormányzattal ellentétben vizsgálódnának, ami szintén magától értetődő. Mégiscsak a kollégáik voltak a megfigyelés célpontjai, és ez legalábbis felvet problémákat az Egyesült Államokban, ahol az alkotmány szigorúan egyenrangúként kezeli a hatalmi ágakat, márpedig itt az egyik – a kormány – avatkozott be a másik – a törvényhozás – életébe. Most nyilván a demokraták követelnek vizsgálatokat, de mint a szenátusi frakciójuk vezetője, Chuck Schummer mondta, „[ez] nem pártpolitikai kérdés, az alkotmányunk szerint a Kongresszus egyenrangú hatalmi ág, amit védeni kell a kormány túlkapásaival szemben. Számítunk hát republikánus kollégáinkra is abban, hogy végére járjunk ennek az ügynek”. Republikánus oldalról egyelőre még nem reagáltak a felhívásukra.
Az ügy a nagy techcégek adatkezelési gyakorlatára is ráirányíthatja a figyelmet, bár ahogy azt a Times megjegyzi, nagy mozgásterük nincs az ilyen ügyekben. A törvények együttműködésre kötelezik őket, még ha sok esetben elég homályos is, hogy a hatóságok mit akarnak kezdeni a kikért információkkal. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy az idézésre az adatok túl tág körét kellene átadniuk, vagy az vállalati ügyfelüket érinti, megtámadhatják a döntést, de ez elég ritka. A Times szerint 2020 első félévében az Apple 238 esetben élt ezzel a lehetőséggel, az összes ilyen adatigénylésnek csupán a négy százalékában. A Google, amitől a Times vállalati levelezésének adatait kérték ki, a titoktartási rendelkezést jogi úton támadta, mivel szerződési kötelezettségük lett volna arról tájékoztatni a lapot kiadó vállalatot.
