Szemelvények a kiváló publicista két írásából (HVG, Facebook-bejegyzés) Nagyon érdemes egészében elovasni mindkettőt – ingyenes!
Tíz évünk ment rá az oroszbarátságra, és most égő pofával oldalgunk el, hogy a mi fejünkre ne boruljon a gyümölcse. Az ukránok a világ hősei, csodált, büszke és szabad nép. Minden, ami mi nem vagyunk. Nem is lehetünk, amíg magunk választjuk azt a sorsot, amire ők az életük árán mondanak nemet.
Ezzé lett orosz hazátok. A világ szégyenévé, és egyben közröhej tárgyává. Az Ukrajna elleni undorító agresszió sajátossága, hogy a szenvedés és a botrány képeit rendre felváltják komikus jelenetek, ahol a részeg óriásmedve folyton belelép a gereblyébe. Nyugdíjasok püfölik és sértegetik a megszálló katonákat, akik lesütött szemmel hallgatnak. Civil autósok barátságosan kiröhögik a lerohadt tankjuk mellett ácsorgó sorkatonákat. Közéjük is lőhetnének, hiszen háború van és a hazájukat védik.
Orbán csak az utolsó előtti csatlós volt, a médiaparasztjai az utolsók. Ez volt a politikai termék. Hogy nekünk is lehet egy Putyinunk, és így olyan tökös, mélyen tisztelt nemzet lehetünk, mint az oroszok. És ezt milliók vették meg, természetesen anélkül, hogy az orosz valóságról egy képkockányit beengedtek volna a tudatukba. Különben is minden kétségre elegendő válasz volt az erőszakkultusz.
Putyin zsákutcába navigálta országát. Rendszere, a gyilkosságokkal, korrupcióval és elnyomással kikövezett birodalom hazugságra épült, és végül becsapta őt is. Bizonyára úgy tudta, hogy van elég ereje ehhez a háborúhoz. Remegő bokájú szolgák vették körül, akik azt mondták neki, amit hallani akart
Néznek bennünket kultúrnépek: csehek, lengyelek, románok és ukránok. Azok, akik onnan jöttek, ahol mi vagyunk. Volt nekik keménykezű, oroszbarát, felfoghatatlanul gazdag vezetőjük. Aztán egyszer csak felkerekedtek, és bekopogtak a nyaralójába. Az erős ember addigra elmenekült. Akkor tanulták meg, hogy az ilyeneket hová kell küldeni, és hogyan. És most tankokkal és bombákkal dacolva tartanak ki, hogy vissza ne jöjjenek. A világ hősei, irigyelt, csodált, büszke és szabad nép. Minden, ami mi nem vagyunk. Nem is lehetünk, amíg magunk választjuk azt a sorsot, amire ők az életük árán mondanak nemet.
Az illiberális berendezkedés másfél évtizeden át szerény, de létező modellként szolgált a világ országai számára. Tessék, így is lehet élni, kevesebb szabadsággal, de cserébe nemzeti büszkeségtől eltelve. Azt a büszkeséget az erő, a nagyság illúziója táplálta. Putyin az oroszoknak másodrendű, szegényes életet biztosított, de járt mellé a tárogatózás arról, hogy ők a világ urai. Mármost ezt a modellt nagyon kevés ország választotta kényszer nélkül, önként. Ebben Magyarország egyedülálló.
Riadtan rugaszkodik el Viktor Vlagyimir mellkasáról. Ide már nem követheti – nyilvánvaló, hogy súlyos nyugati fenyegetésekkel nézett szembe, és kénytelen volt dobbantani. Nagy barátja, a romlott Nyugat ellenpontjaként tíz éven át felszopott diktátor ma végleg világszerte gyűlölt, megvetett, hazug bűnözővé lett. Ne felejtsük el neki az eddigieket. Putyin leghűségesebb szolgája volt egészen tegnapelőttig.
Kitartott kutyái még mindig, lendületből csaholnak Oroszországnak, mert nincs még másik kotta, ezt tanulták be, ezt adták elő egy évtizedig. Putyin mindig számíthatott rá, amíg mocskos háborúira készült. Ha pénzmosás kellett, ha kémbanknak kuckó, ha vétó, Magyarország ugrott szolgálni.
Ne felejtsük el azt sem, hogy nemcsak szolgálta, hanem másolta is őt. Ő volt a modell. A sikeres, hatalmas, rettegett vezér, aki a nemzet nevében tehetett meg bármit, akinek hatalma szakrális, aki bátran lecsap kisebbségekre, melegekre, civilekre, sajtóra, ellenzékre, és ezt honvédelemként adja el. Akit leváltani egyenlő lenne a nemzethalállal.
Annak az útnak ez a szükségszerű végállomása. Erőszak, háború, vérontás – és szégyen. Világraszóló szégyen, közmegvetés, undor. Egy nagy nemzet újabb elsüllyedése a bűnben. Vele ugyanoda tartunk – kisszerű, pitiáner makettként. A dicső és csodált nép, a világ hőse az, aki erre nemet mond, aki ennek ellenáll. Ésszel, és ha kell, erővel.
