Legalább tíz éves a „halott internet” nevű megfejtés. Eszerint a regisztrált netes forgalom jelentős részét nem emberek generálják, hanem botok. Videókat néznek, kattintanak, lájkolnak, sőt kommentelnek. Az AI felemelkedésével egyre többre képesek, ma már vannak komplett mémoldalak, ahol a szoftver kiköpi a képet és szöveget, publikálja, aztán lájkoltatja a botokkal, akik oda is írják, hogy ÁMEN.
Az én elméletem nem robotokról szól, hanem emberekről, és az úgynevezett közbeszédről. Időről időre címlapokra kerülnek ismert szereplők meglepő posztjai és kommentjei, amelyek például tök értelmetlenek, zavarba ejtően feltárulkozók, váratlanul indulatosak, vagy kerékbe törik a magyar nyelvet. Utóbbira persze az is megfejtés, hogy az illető egy pesti srác vagy leány, tehát alapjáraton buta, mint a pincebogár.
De vannak meglepőbb fordulatok. A propagandista keserű indulattal átkoz ki oligarchákat, akiket addig vérét, de legalábbis becsületét feláldozva védett. A bölcselőként pozicionált közgondolkodó zavaros röfögéseket tesz közzé hitről meg a civilizációk alkonyáról. Mikroagresszókból kerekednek világháborús víziók, félreértelmezett szólásokból szexista botránykövek.
A Facebook-nyilvánosság előtt a közélet nagyjából ellenőrzött keretek között zajlott. Beszéltek a politikusok a parlamentben, ők és mások is bementek a tévébe vagy rádióba okoskodni. Ezzel még a masszív alkoholisták is tervezhettek: most még csak kicsit seggelek be, mert megyek tévébe, majd utána ütöm ki magam. Az újságírók írhattak egyszerre többféle hatás alatt, de aztán egy józan vagy legfeljebb másnapos szerkesztő átnézte a szövegeket, és minimum kipontozta a kurvaanyázást, meg pótolta az állítmányt.
Látványosan ittas szereplésekre sor került persze, de amikor az Osszián koncertezett Debrecenben, akkor nem kellett találgatni, hogy Paksi Endre szándékosan énekli-e, hogy Repatarurgyán.
Facebookozni viszont otthonról, éjjel kettőkor, talajrészegen is lehet. És a posztnak nincs szaga. Non olet. Valamikor sok éve a Gmailen volt egy opció, ami pont az ittasan elküldött leveleket próbálta elkapni. Be lehetett állítani a kritikus időszakot, és mondjuk ha éjfél után írt az ember, akkor a rendszer szólt, hogy nos, elég későre jár, ezt az egyszerű matekpéldát oldd már meg, mielőtt útjára engeded. Ez elvileg csökkentette az esélyét annak, hogy az ember például elküldje a főnökét az anyjába hirtelen felindulásból.
Az elmélet tehát azt állítja, hogy a közéletet tematizáló szövegek egy jelentős hányadát részegen írják. Ez két-három sörnél még nem faktor, mert attól nem gondol tök mást az ember, de egy liter vodka már más lépték. Aztán másnap a szerző is álmélkodik, hogy mit tett és mi lett belőle. De akkor már törölni értelmetlen, sőt olaj a tűzre. Bevallani, hogy „be voltam baszva”, az meg szintén szégyen.
A hipotézissel nem akarok senkit megbélyegezni, például vannak elegen, akik színjózanul is olyan hülyék, hogy kár beléjük a szesz. Érdemes viszont észben tartani ezt a lehetőséget, amikor valami egészen szokatlan megnyilvánulást próbálunk értelmezni. Lehet, hogy az illető se nem gyengeelméjű, se nem gonosz, csak épp be volt rúgva!
