Az ukrán elnök elítéli a volhíniai vérengzést és szinte állampolgári jogokat ad az Ukrajnában élő lengyeleknek.
A nemzetközi sajtó hosszasan taglalta az elmúlt héten a volt berlini ukrán nagykövet Andrij Melnik hazarendelését. Legtöbbször nyilatkozatainak azon elemeit említették, amelyekben a német politikát és személyesen Olaf Scholz kancellárt bírálta (őt például sértődött liberális kolbásznak nevezte), illetve nagyobb katonai segítséget követelt Ukrajnának. Inkább csak a lengyel sajtó figyelt fel arra a Melnik-interjúra, amelyben a diplomata Sztyepan Bandera ukrán nacionalista politikus és környezete, az OUN (Ukrán Nacionalisták Szervezete) és az UPA (Ukrán Felkelő Hadsereg) második világháborús szerepét jellemezte.
A nagykövet szerint Bandera és társai ukrán nemzetépítő programot valósítottak meg, s így kerültek szembe a hitleri Németországgal és a sztálini Szovjetunióval, valamint a kelet-lengyelországi ukránokat elnyomó lengyel hatóságokkal. Melnik sok más ukrán személyiséggel együtt indokoltnak tartotta a Banderának és társainak emelt emlékműveket. A nyilatkozat miatti felháborodáscunamira pedig azzal válaszolt, hogy ő elítéli a holokausztot, sok zsidó barátja is van.
A nagykövet visszahívását követő hír szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök e héten két nagyívű gesztusra készül. Nyilvánosan elítéli a volhíniai vérengzéseket, amikor 1943 júliusának közepén az UPA osztagai több tízezer lengyel falusit gyilkoltak le, még többet űztek el szülőhelyükről, hogy a jövendő ukrán állam számára „etnikailag tiszta” ukrán területeket biztosítsanak. Az államfő továbbá törvényjavaslatot terjeszt be, amelyben speciális – az állampolgárokkal szinte azonos – jogokat biztosít a lengyeleknek Ukrajna területén.
Zelenszkij lépései látszólag a lengyel-ukrán viszony további javítását szolgálják, de azon mindenképpen túlmutatnak. A 79 évvel ezelőtti tömeggyilkosságok értékelése szembe állította a két országot. Az oroszokkal háborúzó Ukrajnában az UPA és Bandera a nemzeti harc jelképe lett, de a lengyeleknek tömeggyilkos, lengyelek és zsidók elpusztításáért közvetve felelős politikus. Nem véletlenül mondta Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke Petro Porosenko korábbi elnöknek: „Banderával a hóna alatt nem tud Európába jutni.” A Porosenko és Melnik által is hangoztatott ukrán nacionalista narratíva szerint a háborús időkben a lengyel és ukrán fegyveres osztagok egymás elleni akciói „kiegyenlítették” egymást.
A lengyelek szerint népirtás folyt, az ukrán értelmezésben kölcsönös túlkapások történtek.
Az jól látszott, hogy a volhíniai tömeggyilkosságok elismerése, a lengyel áldozatok emlékének felemelése nélkül nehéz elképzelni a jószomszédi viszonyt.
A lengyel társadalom az orosz agresszió óta maximálisan szolidáris az ukránokkal. Sok millió embert fogadtak be, akik élet- és munkalehetőséget kaptak, kiterjesztették rájuk a szociális és egészségügyi rendszert, megnyitották a gyerekek előtt az iskolákat. A lengyelek az amerikaiak és a britek mögött katonai téren Ukrajna harmadik fő segítői. A fegyverek átadása, az ukrán katonák kiképzése jelentős részben lengyel területen történik. Jobb és baloldal, konzervatívok és liberálisok ebben most egységesek. Az ukránellenesség és az orosz érvek befogadása ma csak a lengyel szélsőjobbnál fordul elő.
Májusban, amikor Andrzej Duda lengyel elnök Kijevben járt, Zelenszkij jelezte, hogy viszonozni fogják a gesztusokat. Ez lenne a különleges státuszról szóló jogszabály.
Azóta az orosz média folyamatosan azt nyomja, hogy „megkezdődik Nyugat-Ukrajna lengyel visszavétele”. Első lépésben majd a lengyelek veszik át a hadsereg vezetését és lengyel bírókat neveznek ki, a következő szakaszban pedig lengyel telepesek érkeznek, akik majd gyarmatosítják Ukrajnát. (A két háború közötti lengyel kormány leszerelt katonáknak telepes falvakat létesített a mai Nyugat-Ukrajnában. Ezek lakóit 1939-ben a Ribbentrop-Molotov paktum után bevonuló szovjetek Szibériába és Közép-Ázsiába hurcolták.)
Az orosz propaganda hatékonysága felülmúlja a diplomáciát és a hadseregét. Jól építenek a történelmi emlékezet elemeire, a valós félelmekre és előítéletekre. Próbálják visszaállítani a gyűlöletet és bizalmatlanságot a lengyelek és ukránok között. A két szomszédnép ezeréves együttélését sokféle jelzővel lehet illetni.
Legjobban az ellentmondásos és a bonyolult szavak illenek ehhez a történelmi viszonyhoz, amelyet a nyugati és keresztényi kereszténység közötti rivalizálás is nehezített. Az elmúlt két évtizedben azonban fokozatosan javult a viszony. Elsősorban azért, mert ukránok milliói vállaltak munkát, tanultak Lengyelországban és a kölcsönös megismerés, a baráti kapcsolatok, a kulturális közeledés felülírta a történelmi emlékezet és a propaganda okozta ellenérzéseket, előítéleteket.
Amit viszont a lengyelek képtelenek lenyelni, az az, hogy Ukrajnában hivatalos lett az OUN és UPA kultusza. A háborús nacionalista vezetők arcképei és szervezeteik szimbólumai része az oroszellenes honvédő propagandának.
Ezt használja fel Putyin, amikor területszerző céljait leplezve a „náci Ukrajnáról” szónokol. Kijev rendszeresen kap nyugati figyelmeztetéseket, amelyben azt róják fel, hogy az ukrajnai zsidók meggyilkolásáért felelős személyeket tűz zászlajára. Erre az a válasz, hogy Zelenszkij zsidó származású, a hadseregben, sőt a nacionalista alakulatokban is sok zsidó harcos szolgál. Ezt nehéz értelmezni.
Az 1943-as tömeggyilkosságok elítélése és a formális lengyel-ukrán megbékélés ebből a szempontból fontos eleme az ukrán védelmi erőfeszítéseknek. Ha sikeres, példaértékű lehet más történelemmel terhelt szomszédországok számára is.
Megjelent a Népszava Külföld oldalán 2022. július 12-én.
