Alfred Nobel 1833. október 21-én született Stockholmban. Apja, Immanuel Nobel, 1837-ben Pétervárra ment, ahol az orosz kormány támogatásával hutákat épített. Ugyanitt hadianyag-szállítással is foglalkozott. Ott-tartózkodásakor szerzett tudomást azokról a kísérletekről, amelyeket akkoriban a helyesen glicerin-trinitrátnak nevezett robbanóanyaggal végeztek. Megértette ezek jelentőségét és haszonlehetőségét. Ezért 1859-ben visszatért Stockholmba, ahol társaságot alapított a nitroglicerin gyártására,
Alfred Nobel közben kémiát tanult, s 1862-től apja laboratóriumában igyekezett a nitroglicerint mint robbanóanyagot a technikába bevezetni. Folytak a veszélyes kísérletek – a társaság működése pedig sikerrel járt. Először Svédországban, majd Norvégiában, később Európa több országában, végül Észak-Amerikában alapítottak nitroglicerin-gyárakat. A gyárak mindegyike folyékony állapotban hozta forgalomba – az ütésre, dörzsölésre, hőhatásra könnyen robbanó – termékeit.
Ebben az időben a nitroglicerin gyártása úgy történt, hogy a glicerint ólomfalú faedényekben salétromsavból és kénsavból álló nitrálósav-keverékbe csorgatták és sűrített levegővel működő keverővel keverték össze; aztán az így keletkezett nitroglicerinből kimosták a savat.
A vegyület életveszélyes kezelhetősége ellenére is világszerte óriási keresletnek örvendett, s az üzemek fokozott iramban próbáltak eleget tenni a megrendeléseknek. Ezzel párhuzamosan fokozatosan nőtt a balesetek száma is. Eleinte a gyárakból a nitroglicerint kisebb edényekben, gyalog szállították, de amikor ez a módszer már nem tudott lépést tartani az állandóan növekvő kereslettel, az árut hordókban, szekerekkel, sőt hajókon is kezdték fuvarozni.
Miután laboratóriuma 1864-ben a levegőbe repült, Nobel azon fáradozott, hogy csökkentse a nitroglicerin nagy robbanékonyságát. Kísérletezés közben vesztette életét Emil nevű öccse is. Üzemeiben éveken át folyt a kísérletezés, hogy a robbanóanyagot kezelhetőbb formába vigyék át, de ez csak 1867-ben sikerült, ekkor is a véletlen segítségével. A krummeli gyár egyik mérnöke, Kari Ditmar arra figyelt fel, hogy a kovaföld gyorsan fölszívja a tartályból kicsorgó nitroglicerint. Az ezt követő kísérletezés során kiderült, hogya kiizzított kovaföld sok, saját súlya 3-4-szeresének megfelelő nitroglicerint képes magába szívni, miközben könnyen formálható, szilárd, földszerű anyaggá alakul. Az új robbanóanyagot vízhatlan papírba csomagolt hengerek-patronok formájában, dinamit néven hozták forgalomba a Dinamit-Nobel névre keresztelt világkonszern üzemei.
Nobel 1869-ben Franciaországba ment, ahol St. Sévranban (Seine-et-Oise) laboratóriumot rendezett be. Midőn a francia kormány az általa felfedezett gyengefüstű lőport nem fogadta el, laboratóriumát 1891-ben San Remóba helyezte át. Itt feltalálta a zselatin-dinamitot. Kísérletezés közben rájött, hogy a nitroglicerin a benne – kovaföld helyett – feloldott lőgyapottal ugyancsak szilárd és könnyen kezelhető alakba vihető. Ezt követte a másik felismerés: sok lőgyapot hozzáadásával a nitroglicerin robbanás helyett lőpor módjára ég el. Így állították elő a 40 százalék nitroglicerint és 60 százalék lőgyapotot tartalmazó füst nélküli lőport, amely véglegesen kiszorította a haditechnikából a fekete lőport. Ennek gyártására gyárakat alapított Dünebergben, az Elba mellett, egyet Sévranban (ahol jelentékeny ágyúöntő műhelyt is felállított) s végül kettőt Olaszországban. Nobel és munkatársai néhány évtizeden belül teljesen átalakították a robbantási technika világát.
Minthogy Nobelék tevékenysége főleg hadi célokat szolgált – a belőle szerzett vagyon hatalmassá nőtt. Nobel azonban nem élvezhette sokáig fantasztikus vagyonát, ugyanis egészsége – már ifjú kora óta – rendkívül gyenge volt. Életének utolsó évtizedét San Remóban töltötte; visszavonult vállalati ügyeinek intézésétől, hogy a villájában berendezett laboratóriumában kutatásainak élhessen. 1896. december 10-én bekövetkezett halálával mintegy 33 millió svéd koronát kitevő vagyon maradt utána. Végrendeletében ennek majdnem egész jövedelmét évenkénti öt jutalomdíjra hagyományozta, bizonyítva mély humanitását és talán… lelkiismeretfurdalását. A kiosztásra kerülő díjak azokat az eredményeket fémjelzik, amelyek leginkább az emberiség hasznára vannak. 1. A legfontosabb felfedezés a fizika terén, 2. a kémia, 3. az orvostudomány és a fiziológia terén, 4. bármilyen nyelven szerzett irodalmi mű részére, amely magas irányával leginkább kitűnik, 5. a legérdemesebb és leghatásosabb törekvés jutalmazására, amelyaz általános testvériség előmozdítását, a tényleges hadseregek csökkentését s a különböző államok között létesítendő döntőbíróságok felállítását célozza. Húsz évvel ezelőtt a Nobel-alapítvány kezelői engedélyt kaptak az alaptőke üzleti befektetésére, 1969 óta pedig egy hatodik díjat is kiosztanak a közgazdasági problémák terén elért kimagasló eredményért.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 45. számában, 1973. november 9-én.
