Száz évvel ezelőtt, 1873. május 1-én halt meg a legnagyobb és leghumánusabb Afrika-kutató. Dávid Livingstone, aki egész életét a „fekete kontinens“ feltárásának szentelte.
Dávid Livingstone szegény skót családból származott. 1813. március 19-én született Blantyre-ben. Már fiatalon hozzászokott a nehéz fizikai munkához.
Szerény keresetéből – főleg földrajzi tárgyú – könyveket vásárolt. Beiratkozott a glasgow-i egyetemre, ahol egyidejűleg teológiát és orvostudományt hallgatott. Az orvosi diploma megszerzése után nyugtalan, kalandvágyó természete a dél-afrikai Becsuánföldre vezérelte, ahol mint hittérítő és orvos működött. A búrok zaklatása miatt azonban a bennszülöttek ellenséges magatartást tanúsítottak minden fehér ember iránt, így Livingstone kénytelen volt kevésbé zaklatott területre, a Kalahári-sivatag déli részén található Kolobengbe átmenni, ahol új misszionáriustelepet alapított.
Itteni tevékenysége során hallott először egy titokzatos tó létezéséről. A hír hallatára 1849. június 1-én ökörfogatos expedícióval indult a tó felderítésére. Közel kéthónapi fárasztó út után elérik a Ngami-tavat, amelyről elsőként küld Európába tudományos vonatkozású híreket.
A sikeres út befejeztével végképp szakít a misszionáriusi pálya szürke kötöttségeivel, s további életét annak szenteli, hogy felkutassa Afrika belső területeit, addig ismeretlen részeit. Elsőnek a Zambezi vízrendszerének fölkutatását és föltérképezését tűzi ki célul.
Mintegy 60 főnyi expedíciójával 1853-ban indult el. A kezdeti vízi utat a szárazföldön folytatták. 1854. május 31-én érkeztek meg Luandába, az Atlanti-óceán partján levő Angola fővárosába. Ugyanazon év szeptember 20-án újra útnak indultak. A Zambezi elérése után a folyón folytatták útjukat egészen a Viktória-vízesésig. 1856. május 26-án elérték a Zambezi torkolatát. Így Livingstone elsőként szelte át (nyugat–keleti irányban) Afrikát. Útjukról mindvégig pontos leírást adott.
Amikor tizenhatévi távollét után visszatért hazájába, lelkes fogadtatásban, fölfedezéseiért elismerésben részesült. Babérain azonban nem sokáig tudott ülni. 1858-ban újra a Zambezin hajózott, ezúttal már az angol kormánytól kapott anyagi segítséggel. 1859. szeptember 16-án érték el a tavak egyikét, az európaiak számára addig ismeretlen Nyassza-tavat. A Nyassza-tó felderítése, környékének feltérképezése után tért vissza utoljára hazájába, családja körébe.
1866. január 28-án megérkezett Zanzibarba annak megállapítására, hogy milyen kapcsolat van az Afrika közepén sorakozó tavak, valamint a Nílus és a Kongó vízrendszere között. Útjuk során egymást érték a természeti akadályok, amelyek a végletekig igénybe vették Livingstone és a kíséretében levő teherhordók erejét. Ezeknél is nehezebbnek bizonyultak azonban a rabszolgakereskedők fondorlatos akciói, amelyekkel a rabszolgaság ellen küzdő utazót el akarták tenni láb alól. Az arab rabszolgakereskedők karavánjai által járt területeken legtöbbször hűséges fekete munkatársai mentették meg életét. 1866. augusztus 8-án érték el a Nyassza-tavat, amelyen rövid pihenő után csónakkal akartak átkelni. A rabszolgakereskedők miatt azonban gyalogosan folytatták útjukat, amíg elérték a Tanganyikát. Az út viszontagságai annyira megviselték Livingstone-t, hogy kéthavi kényszerpihenőt kellett tartania. Útját 1867. májusában folytatta, miközben megnyerte magának Kasemba törzsfőnök barátságát. Ez szavatolta biztonságát és szabad mozgását az egész, országban. Itt fel is fedezte a sekély vizű, mocsaras Bangweulu-tavat. Készletei kimerültek, ezért hamarosan visszatért a Tanganyika-tóhoz. Oda várta Európából az utánpótlást, amiből azonban csak nagyon keveset kapott meg.
A hosszabb pihenés annyira helyreállította, hogy 1869. július 11-én útra kelt a Tanganyika-tó lefolyásának földerítésére. 1871 márciusában a Kongó mellett ütött tábort. Útját nem tudta folytatni, mivel tartott a rabszolgakereskedők kegyetlen bosszújától. 1871. október 23-án érkezett meg elcsigázottan Udzsidzsibe, ahol találkozott Henry Morton Stanley utazóval, a New York Herald munkatársával, aki az elveszettnek hitt Livingstone-t jött megkeresni. Közösen utazták körül csónakkal a Tanganyika-tavat, de lefolyását nem sikerült megtalálniuk.
Stanley nem tudta rávenni az öreg utazót, hogy teljes felépüléséig térjen vissza hazájába. Livingstone egyedül indult neki az útnak, hogy megtalálja a Nílus forrásvidékét. Nagy álma beteljesülését azonban megakadályozta halála. Hűséges fekete munkatársai a szívét egy nagy fa alá temették, holttestével pedig elindutak a kilenc hónapig tartó. 1800 km-es útra, hogy visszaadják hazájának azt az embert, akit atyjukként tiszteltek és szerettek. Holttestét a westminsteri apátságban helyezték el, Anglia nagy halottai között.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 19. számában, 1973. május 11-én.
