Hell Miksa egykori kolozsvári tanár nevéhez elsősorban a csillagászati egység pontos értékének a meghatározása fűződik.
Az 1760-as években Hell tudományos tekintélye oly nagy volt, hogy az osztrák udvar őt, a bécsi csillagvizsgáló igazgatóját és Sajnovics Jánost jelölte ki a Vénusz 1769-es átvonulásának megfigyelésére. A csillagászok kiszámították, hogy 1769 július 3-a és 4-e között a Vénusz átvonulását Észak-Norvégiában lehet majd megf igyelni. A Vénusz Nap előtt történő átvonulása ritka és abban az időben egyetlen lehetőség és módszer volt a csillagászati egység értékének pontos meghatározására. Több európai állam számos megfigyelőcsoportot küldött a Skandináv-félsziget északi tájékára.
Az egyik ilyen megfigyelőcsoport a Lappföldön, Vardö szigetén végezte munkáját Hell Miksa irányításával. A vardöi expedíciónak két fontos tudományos eredménye lett. Hellnek sikerült a csillagászati egység értékét pontosan (a maihoz közel álló értékben) meghatározni, másrészt útitársát – Sajnovics Jánost serkentve – Hell hozzájárult a finnugor összehasonlító nyelvészet megalapításához.
Hell nyugtalan és érdeklődő természete révén az expedíció idején még több más irányú megfigyelést is végzett. Álmatlan éjszakákon át figyelte, tanulmányozta és magyarázta a sarki fényt. Elmerengve a tengerparton a tengeri növényekkel és állatvilággal foglalkozott. Felveti a norvég partok emelkedésének hipotézisét, meghatározza több város pontos földrajzi helyét. Nyomtatásban megjelent tudományos munkássága több terjedelmes kötetre megy. Számos tudományos társulat tagja volt, csillagvizsgálókat alapított, szerkesztette a világ első csillagászati folyóiratainak egyikét, az Ephemerides Astronomicae-t. Szorgalmazta a fiatal csillagásznemzedék kiképzését is: Martonfi Antal, a gyulafehérvári csillagvizsgáló első igazgatója is Hell-tanítvány volt. A hetvenes éveit taposó öreg tudós még nagy terveket szőtt és több kötetben akarta megírni sokirányú tudományos munkáját, kutatásainak eredményeit. 1792. április 14-én azonban, 72 éves korában elragadta a halál.
Bajor családból származott, szlovák földön született. Kolozsváron, Bécsben élt és dolgozott, a lapp és magyar nyelvrokonság érdekelte, szolgálta a dán tudományos akadémiát is, lengyel csillagvizsgálót tervezett, vagyis élete és munkássága nemzetközi keretek között mozgott. Példája a nemzetközi tudományos együttműködés korai szimbóluma.
1752-ben érkezett Kolozsvárra, hogy elfoglalja a Collegium Academicum matematika tanszékét, és hogy részt vegyen a csillagda létesítésében és továbbfejlesztésében. Előbb saját lakásán állított föl obszervatóriumot, majd az akkori kolozsvári jezsuita akadémia kétemeletes épületének tetején (a mai Babeş-Bolyai egyetem főépületének helyén) szervezte meg a csillagászat: állomást és végezte megfigyeléseit. Közben matematikát tanított és Oerstedet meg Ampére-t megelőzve foglalkozott a mágnesség és elektromosság összefüggéseivel.
Kolozsváron alig három évet tartózkodott, de ez idő alatt is maradandó örökséget hagyott hátra. Szívós, kitartó, lelkes munkájának dokumentumait ma is őrzi a kolozsvári 11. sz. líceum. Három Kolozsváron megjelent műve: Compendia variapraxique omnium operationum arith-meiicarum (1755), Elementa mathematicae I. (1755) és Execitationum mathematicarum (1755). Könyveit polgári és kereskedelmi gyakorlat céljaira ajánlja. Csillagászati műszerei, térképei, éggömbök és földgömbök, korabeli teleszkópmaradványok emlékeztetnek ittlétére, s arra, hogy a mostoha körülmények ellenére is lankadatlanul végezte csillagászati tevékenységét Kolozsvárott.
Megjelent A Hét III. évfolyama 15. számában, 1972. április 14-én.
