Az elméleti fizika nemzetközi központjában, a Trieszt melletti Miramareban nemrég jelentős nemzetközi konferenciát rendeztek, melyre a világ minden tájáról összesereglettek az elemi részecskék gyenge kölcsönhatásával foglalkozó fizikusok. A kongresszus utolsó hivatalos előadása után, melyet T. D. Lee, Nobel-díjas elméleti fizikus tartott, Abdus Salam, a Központ igazgatója rövid záróbeszédben ismertette az Egyesült Nemzetek Egyetemének megteremtésével kapcsolatos lépéseket, felkérve a konferencián szép számban résztvevő neves tudósokat: támogassák ennek az „in statu nascendi”-ben levő nemzetközi akadémiai és tudományos fórumnak a létrejöttét.
A konferencián való részvételemet felhasználva néhány kérdést intéztem Abdus Salamhoz.
A pakisztáni származású fizikus, az elemi részek gyenge kölcsönhatása és a neutrinófizika kiváló szakembere 1957 óta a londoni Imperial College elméleti fizika professzora. 1959-ben a neutrínó elmélete terén elért eredményeiért az angol Királyi Akadémia, a Royal Society, tagjai közé választotta. Mint Pakisztán képviselője a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél, javasolta a Nemzetközi Elméleti Fizikai Központ létesítését, amely 1964-ben – Triesztben – meg is alakult. Abdus Salam – igazgatósága alatt – jelentős szerepet vállalt és vállal a nemzetközi elméleti fizika fejlesztésében. Ez irányú munkássága elismeréseképpen 1968-ban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Atom a békéért díjával tüntették ki.
Professzor úr, az Atomtudósok Közlönyének (Bulletin of the Atomic Scientists) 1970-es márciusi száma közli az ön cikkét, mely a Világ Tudományegyeteme létesítésének kérdéseit tárgyalja. Azóta, ahogy ezt a konferencia záróbeszédében is hangsúlyozta, már több lépés történt az Egyesült Nemzetek égisze alatt működő Nemzetközi Egyetem megalakítása érdekében. Úgy tűnik, ma már megvannak a feltételek ahhoz, hogy felvessük a kapunyitás lehetőségét is. Honnan származik a Nemzetközi Egyetem megalakításának gondolata, és mi történt eddig a megvalósítás érdekében?
Az Egyesült Nemzetek támogatásával működő Nemzetközi Egyetem megteremtésének eszméjét hivatalosan először U Thant főtitkár vetette fel 1969 szeptemberében, az Egyesült Nemzetek az évi munkálataival kapcsolatos jelentésének bevezetőjében. A következő években több, az Egyesült Nemzetek családjához tartozó nemzetközi szervezet foglalkozott ezzel a kérdéssel: az UNESCO, az ECOSOC (az ENSZ Gazdasági és Társadalmi Tanácsa), az UNITER (az ENSZ Nevelési és Kutatási Intézete). Mindezek után, 1972. december 11-én, az ENSZ évi közgyűlése a következő határozatot fogadta el:
„Az ENSZ Közgyűlése…
1. Elhatározza nemzetközi egyetem létesítését, az ENSZ égisze alatt az Egyesült Nemzetek Egyeteme néven;
2. Elhatározza, hogy az Egyesült Nemzetek Egyetemét, többek között, a következő célkitűzések és alapelvek vezéreljék:
a) Az „Egyetem” fogalma akadémiai intézetek rendszerét és nem kormányok közötti szervezetet jelent;
…
c) Az Egyetem alapokmányában szerepeljen az akadémiai szabadság és egyetemi önkormányzat;
d) Olyan kiválasztási módozatokat kell alkalmazni, mely biztosítsa az Egyetem személyzetének legmagasabb intellektuális és erkölcsi színvonalát;
e) Az Egyetemnek egy központi tervező és irányító szervből és a csatolt intézetek decentralizált rendszeréből kell összetevődnie. Az Egyetemhez tartozó intézetek feladata, beilleszkedve a nemzetközi akadémiai közösségbe, kettős; az első: a kutatás olyan területeken, mint az emberiség fennmaradásával kapcsolatos legsürgősebb kérdések, a fejlesztés és a jólét problémái, melyekkel az Egyesült Nemzetek különböző ügynökségei is foglalkoznak; a második: a fiatal diákok és tudományos kutatók posztgraduális képzése, mely az egész világ tudományos közösségének hasznára válik;
f) Az Egyetem intézetei kutatási programjukba vegyenek fel, többek között, olyan kérdéseket mint a különböző kultúrájú, nyelvű és társadalmi rendszerű népek együttélése, az államok közti békés kapcsolatok és a béke és biztonság fenntartása, emberi jogok, gazdasági és társadalmi csere és fejlesztése, a környezet és a különböző erőforrások saját felhasználása, alapvető tudományos kutatás és a tudomány és technológia eredményeinek felhasználása a fejlődés érdekében;
g) Az Egyetem működéséhez szükséges anyagi kiadásokat önkéntes hozzájárulásokból kell fedezni, amelyeket külön erre a célra lehet eljuttatni:
I. egyenesen a kormányok vagy az Egyesült Nemzetek és a hozzá tartozó szervezetek vagy pedig a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség útján,
II. nem kormányzati forrásokból, amelyeken különböző egyetemi vagy magánjellegű alapítványok értendők.
Az Egyetemnek joga van elfogadni, tervei számára, különböző segélyeket, főleg ösztöndíjakat az ENSZ-től, annak különböző szervezeteitől, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől és más kormányok közötti szervezetektől.”
Az ENSZ Közgyűlésének e fontos határozata után milyen más konkrét lépés történt a Nemzetközi Egyetem megteremtése irányában?
A Közgyűlés felkérte az ENSZ főtitkárát, létesítsen egy, a különböző diszciplínák és országok szakembereit magába foglaló húsztagú Alapító Bizottságot. amely kidolgozza az Egyesült Nemzetek Egyetemének Alapokmányát.
A Bizottság, melynek elnöke dr. Andrew Cordier a New York-i Columbia Egyetem professzora, első ülését 1973. március 27–30. között tartotta New Yorkban. A második ülést Párizsban tartják a nyár folyamán. Továbbá az ENSZ főtitkára felkérte a Közgyűlést, tegye meg a szükséges erőfeszítéseket az anyagi alap megszerzésére, hogy a legrövidebb időn belül lehetővé váljon az Egyetem megnyitása.
Amint az ENSZ-közgyűlés határozatából is kitűnik, szerkezetileg a Nemzetközi Egyetem tulajdonképpen egy nem központosított rendszer, mely a világ különböző részein működő posztgraduális intézetekből tevődik össze. Ezeknek az intézeteknek először is olyan interdiszciplináris tanulmányokkal kell foglalkozniuk, amelyek az egész emberiség érdekeit tartják szem előtt, másodszor pedig elő kell segíteniük a magas fokú képzés és a kutatás fejlesztését mind az alapvető, mind az alkalmazott tudományok területén – különös tekintettel a fejlődő országok szükségleteire.
A különböző intézetek munkáját, természetesen, egy központi tervező és koordináló egység kell hogy irányítsa. Hozzátenném még, hogy az Egyesült Nemzetek ismertetett egyetemi rendszere ösztönözni igyekszik majd a világ különböző helyein már létező intézetek szellemi erőfeszítéseit és összehangolni azokat az Egyesült Nemzetek Alapokmányának célkitűzéseivel.
Az alapító bizottság első ülésén dr. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, megnyitó beszédében hangsúlyozta: „Az Egyetem fontosabb szerepe az ismeretek terjesztése, az akadémiai személyzet cseréje és termékeny, serkentő ötletek felvetése lenne. Következésképpen a hallgatók nagy része részt vehetne az Egyetem munkájában, egymást inkább felváltva főleg, mint állandó jelleggel. Úgy tűnik, hogy így „az agyak szökésének” (brain drain) problémája, mely annyira kínozza a fejlődő országokat, részlegesen megoldódna, mivel a hallgatók megtarthatnák állásaikat saját egyetemeiken és kutató központjaikban, ugyanakkor periodikusan látogathatnák – a »kettős állás« rendszere alapján – az Egyesült Nemzetek Egyetemének egységeit.”
Megkérném a professzor urat, beszéljen kissé bővebben az ENSZ Közgyűlése határozatainak g) pontjával kapcsolatos, az Egyetem fenntartásához szükséges anyagi alapok megteremtésének lehetőségeiről.
Minthogy – főleg a nagyhatalmak takarékossága miatt – az Egyesült Nemzetek anyagilag eléggé gyengén ellátott szervezet, és mivel, amint már említettem, az ENSZ főtitkára hangsúlyozottan kérte a szükséges anyagi alap előteremtését az Egyesült Nemzetek Egyeteme rendszere számára (az ENSZ szabályos költségvetésén kívül), ahhoz, hogy ez a rendszer megvalósuljon, feltétlenül szükség van arra, hogy az ENSZ tagállamai, válaszolva a főtitkár felhívására, hozzájáruljanak különböző akadémiai egységek létesítéséhez.
Trieszt, 1973. július.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 32. számában, 1973. augusztus 10-én.
